A legendás japán drone'n' roller Boris és a tengerentúli hippidrone Growing koncertje a szegényes tavaszi felhozatalt böngészve pár hónappal ezelőtt még igazi ínyencségnek tűnt, így nem meglepő, hogy az első adandó alkalommal megejtettem a jegyrendelést az estére. Más kérdés, hogy az esemény közeledtével rendre sikertelennek bizonyult minden ráhangolódásra tett kísérlet, lévén az ázsiaiak lemezeit újrahallgatva merő talánynak tűnt, mi is tett az emberre oly mély benyomást annak idején. Az elektronika izgalmasabbként, az ének elviselhetőbbként, a hangulat pedig forróbbként élt az emlékezetben. Fel volt tehát adva a zenekarnak a lecke, hogy ilyen előzmények után élőben maga mellé állítson. Lássuk, megtörtént-e a csoda, s egyáltalán mit is nyújtott maga a koncert!
Már a helyszínre érve jókora meglepetés érte az ember gyerekét, hiszen a bejutásra várakozó közönség összetételét tekintve meglehetősen vegyes képet alkotott. A várt vastagkeretes bölcsészek mellett ugyanis olyan népcsoportok egyedei is tiszteletüket tették a metálkomplexum parkolójában, mint az ördögcopfos j-popperek, a plázacicák, pár harmincas éveikben járó Yu-Gi-Yoh szerepjátékos, a tejfelesszájú pofántörölnivaló zenebloggerek, rockabilly arcok, valamint japán és külföldi diákok. A metálszakosztály tökéletesen távolmaradt, amire személy szerint jómagam nemigen számítottam. Pedig nyilván elégedett mosolyt csalt volna elő jópárakból a merchandising-pultnál virító blekkmetálos logós, valamint a VON - Satanic Blood borítójának stílusában készült Boris póló.

A koncertterembe lépve impozáns látvány fogadott minket: Orange-erősítők, egy Sunn O)))-fej, mert azért mégiscsak, analóg pedálok egész garmadája, nagy gong stb, így nem csoda, hogy pár doboz olcsó sör elfogyasztása után kezdtem egész felvillanyozódni, s a Growing színpadra lépését már a második sorból izgultuk végig. A felállással kapcsolatos maximális információhiányból fakadóan a mulángerek bevonulásával csöppet váratlanul ért a kétgitáros felállás, viszont az arcok kárpótoltak mindenért. A zenekar tagjai ugyanis mintha csak egy Tarantino-filmből bukkantak volna elő. Egyikük egy begyógyult szemű, kockásinges, hátrazselézett hajú bamba macsó latino, aki maga sem tudta, mit keres ott, ahol, másikuk pedig egy favágó szorgalmasan magoló egyetemista nagyfia, akinek még huszonévesen is a Zabhegyező szolgál kedvenc regényéül. A kezdés minden várakozást felülmúlt, az agyoneffektezett, jellegzetesen drone-hangzású gitárok az Earth legszebb pillanatait idézték. A potméterek eltekergetésével azonban rögvest szertefoszlott minden varázs, ugyanis míg a hatásvadász effektek mellett bármit pengettek, kedvesen bizsergetett, a megváltozott hangzással láthatóan nem tudtak mit kezdeni a srácok. A nulla improvizációs készség, s elgondolás még úgy is feltűnő volt, hogy hőseink ugyanazzal a flegmasággal játszották végig az egész szettet. Volt itt flangeres próbálkozás, kórusokkal babrálás, minden, amit csak el tudunk képzelni, viszont mindez többet nem, csak összemosolygásokat szült. Az utolsó pár perc már-már diszkóba hajló részei voltak talán a legmókásabbak, azonban megelőzvén a hangulat túlzott felszabadulását, 26 perc után az ürgék minden előzmény nélkül hirtelen levonultak a színpadról. Fene tudja, talán egy óriási tréfa volt az egész előadás.

A Boris fellépését már jókora tömeg várta, s intro gyanánt a temérdek megilletődött laikus rögvest nem mást, mint egy primitív blekkmetáldalt kapott az arcába. A varázs a gong által színezett droneriffelős szellemidézéssel folytatódott, s az emelkedett hangulatot a Rainbow kellemesen homokos előadása, majd a BUZZ-IN húzós sztóneres prezentálása kísérte, azonban míg egészen a koncert ezen részéig üdítően izgalmasnak tűntek a hangulatváltások, mintha ekkor már idejekorán el is fogyott volna az üzemanyag. A csipák ugyanis felnyíltak, a jól ismert dalok zenei kikacsintásai, s a fel-, majd lekapcsolgatások egyre kiszámíthatóbbá válásával pedig mi elsőre izgalmasnak hatott, katarzisközeli élményt nem hozott már. Se a Pink, se a Floor Shaker, az új dalok pedig mégkevésbé voltak meggyőzőek. Hogy miért? Köszönhető mindez jórészt annak, hogy a színpadi látványt tekintve közel sem volt túl rózsás a helyzet, hiszen míg a Statement-re készült klipben a dobos hiperaktivitása, a gitáros kisasszony léhasága, s az énekes megilletődöttsége közti kontraszt izgalmasnak tűnt, élőben az ironikus imidzs nemhogy nem működött, irritálóan zavaró volt a fakóság. A bajt tetézte a fertelmes hangzás, minek köszönhetően szinte csak a dobok, illetve némi gitármassza volt kivehető a kakofóniából. A sebtiben elfogyasztott újabb sördózis sem javított a hangulaton, így irígyen sandítottunk azon szerencsésekre, kik illegális szerek használatával elviselhetőbbé tették önmaguk számára a koncertet. Az idő előrehaladtával ugyanis sajnos egyre nagyobb bizonyosságot nyert, hogy a műsor hatására túlértékeltnek tűnő banda a figyelem lekötésére teljességgel képtelen s pár eltalált, zsíros gitárriffet is tartalmazó, de túlzottan nem érdekfeszítő zúzda és egy-egy szerelmesdal váltogatása átélés nélkül még jócskán kevés az üdvösséghez. Talán csak még kik agyukban a továbbiakban is sikeresen életben tartották a nagy műgonddal építgetett ideál tüzét, s simogatták a selymes hozzáadott értéket, illetve akiknek könnybe lábad szemük mindentől, mi japán, élvezték igazán az előadást. Ez ugyanis az év átverése volt, kérem szépen, lélek és minden felkavaró nélkül összeerőlködött hakni. A végén a zenével ugyan együtt élő, de amúgy senkit nem kifejezetten érdeklő dobos még beugrott a közönségbe ünnepeltetni magát, ekkor azonban fél lábbal mi már kinn jártunk a teremből.

Éteri dallamokról, életük koncertjéről, ég és föld egybemosódásáról, veszett zsenialitásról, varázslattal meghintett titokzatos erdőkről és hasonlókról kizárólag idióták beszélnek, mi viszont maradunk a realitások talaján és megvalljuk őszintén: az év eddigi legkiábrándítóbb koncertje volt. Pont.

Aki a leírtak ellenére ingerenciát érezne az esemény super HD minőségű, FLAC formátumú hangzóanyagának meghallgatására, küldjön egy emelt díjas sms-t "tőtike" üzenettel a +36306666666-os telefonszámra, majd a visszaigazoló üzenetben kapott felhasználónévvel és jelszóval letöltheti a Growing bootleget innen, a Boris-felvételt 56 percnél némi vizelési akcióval megspékelve pedig innen.

A fotókért köszönet Gerg0-nek, illetve Jwrobinson-nak!