Rovatunkban ezúttal egy Tschabe-i, önmagát pogánynak valló zenekar címben szereplő dalszövegére szeretnénk fókuszálni a figyelmet, mely nemcsak irodalmilag, nyelvtanilag is kikezdhetetlen. Az archaizálás eddig elképzelhetetlen magasságaiba kaphat a következőekben betekintést az olvasó, s talán még pár könnycsepp is kicsordul a sorok olvasása közben. Íme:

"Őshazánkból elindultunk
magas bérceken átvágtunk,
hogy megtaláljuk új hazánkat,
teljesítsük álmainkat

A hét törzsnek vezér kelett
bátor, kit segítnek az Istenek
Árpád lett az Álmos fia
büszkesége a Magyaroknak

vérük volt a pecsét
mely szentesíti a vezért
szerződés volt ez
mely vérrel kötetett

Vezérünk lettél!
életünk tiéd!
Vérünk hulljon el!
ha elárulunk téged...

leigázzák e földet, melyet
nekik rendelték az Istenek
megszülessen magyarország
minden népnek vezére

Vezérünk lettél!
életünk tiéd!
Vérünk hulljon el!
ha elárulunk téged...

A vezérek, összegyültek
a szent ligetben
Felvágták ereiket,
hogy vérüket
kupába gyülytsék
szerződésük jeléül
e kupát ürítsék"

Akiknek tetszett, megnyugtatásul közölhetjük, hogy folytatása következik.