Hey, hűség és árulás, ha békét kötne már
Hey, hűség és árulás közt kötéltáncot jársz
Hát ha meg kell halni, most legyen vége
Legyek áldozat, és csak őérte
Legyen végre vége már!

Górcső alatt az új Darkthrone.

Hölgyeim és uraim, elérkeztünk a black metál meggyalázásának egy következő állomásához. A Darkthrone meghasonlott duója ugyanis egy újabb méretes rúgást mért szeretett stílusunkba. A figurák már jó tíz évvel ezelőtt kifogytak az épkézláb ötletekből, s ezt követően ugyan még megpróbálkoztak összeerőlködni pár keményebb kötésű lemezt, idővel rájöttek ők maguk is, az életben maradáshoz gyökeres koncepcióváltásra van szükség. Hosszas tanakodás után végül arra az elhatározásra jutottak, nyerő húzás lenne az akkor s azóta épp divatos, a kult arcok 80-as évek metálja utáni visszavágyódását meglovagolni. Hogy az iróniára egyből rácuppanó bölcsész metálosokat is megnyerjék, s két legyet üssenek egy csapásra, a retro elemekbe vittek némi parodisztikus élt. Bölcs ikonjaink ügyesen használták ki az internetben rejlő potenciált is, hiszen látva az újrakiadásokra került komolytalan interjúkra érkezett reakciókat, erősen rágyúrtak a témára. Fahumorú stúdióvideók, semmitmondó dokumentumfilm, Fenriz két négyzetméteres gyerekszobájában előadott kínos Akela-rajongó imitációja és máris épülni kezdett az új kultusz. A Darkthrone tehát újra menő lett. Az előző három kiadvány a Voivod, a Venom, a Celtic Frost és társaik rock 'n' roll-jának megidézésére fektette a hangsúlyt, s nincs ez másképp ezúttal sem, eltekintve attól, hogy a vokális teendőkért az új lemezen kizárólag Fenriz felel, aki a nótaírásba is jobban belefolyt, mint eddig. Az autentikusság fokozásáért az eddigieken túl ezúttal virtuális "A" és "B" oldal, valamint a korszakra jellemző számok végi lehalkítások felelnek, de mindez mit sem ér, mikor a dolog komolytalanságát óhatatlanul is jelzi, hogy nem elég, hogy tisztább a hangzás, ráadásul nem kizárólag kazettán jelent meg az anyag. Láthatóan jókora a profitéhség, rég eltűnt már az underground szellemiség innen. Szintén erre utalnak a hatásvadász számcímek-dalszövegek, melyek inkább idézik a Fürgerókalábakat, mint bármilyen jelentős punk bandát. Grizzlikereskedelem, boszorkánygettó, hegymászó metálpunkok, melyben, ha eddig még nem lett volna világos a mondanivaló, saját magukat figurázzák ki. Ennyit a punkosságról. A lemez egyetlen pozitívuma, bármily meglepő is, Fenriz éneke. Ezúttal ugyanis elmaradtak az üvöltések, s Udo, Dickinson és Halford dallamvilága köszön vissza a dalokban, amely egészen megdöbbentően jól áll a dobosnak. Rejtély, miért rejtegették ezt az ütőkártyák a srácok eddig. Ezen tekintetben a Hanging Out in Haiger a csúcspont, melyben a Maidenes téma megjelenéséig egyszerre hozza King Diamondot és Zámbó Jimmy-t. Le a kalappal! Viszont nem inkább saját ötleteken kéne agyalni, kedves bohóc urak, ahelyett, hogy olcsó kópiabandává silányultok? MIÉRT KELL MÁR A BLEKK METÁLLAL/BAN IS VICCELŐDNI? A lemez összességében értékelhetetlen, lévén retrózik, de azt is szarul, viszont még így is jobban, mint az ezt megelőző két nagylemezen és egy EP-n, hiszen több a heavys hatás, az álpszichadelhikus hatások kárára. Remélhetőleg hamar lecseng a rajongási trend, s visszatalálnak a helyes ösvényre, addig viszont DÖGÖLJETEK MEG, pattanásos internetpernahajderek, vastagkeretes garbósok, 2 éve még Pokolgépre vagy Milán-Uzseka-kritikákra recskázó, de mára önjelölt zenetudorokká avanzsált kult arcok, senkiházi tinédzserek és BASSZÁTOK MEG! Ja és mit keresnek szólók egy Darkthrone-lemezen?