Legújabb sorozatunkban egy 16 éves, igazi szobametalos geek olvasótársunk, nevezzük Becy-nek az illetőt, igazmondó gondolatait önti nekünk kissé csapongó, ám megkérdőjelezhetetlenül rendkívül nagy érzelmi elánnal elővezetett formába. Ez egy igazi pattanásos arcú, bárhová beilleszkedni képtelen kisgyermek kritikai írása az őt ért myspace és youtube sokkhatásoktól, valamint a Guns és Metallica tábor általi kirekesztésének soha ki nem heverése, ami talán szórakoztatóbb, mint igényes lenne. De ne törjük szét az álmát, adjunk teret a nyomiknak is. Ím:

"Semmi értelme a hozsannáknak. Jöjjön a veretes és fájó igazság: a Fear Factory SZAR. Igen, így nagy betűvel.
Rengeteg ember szeméről kell most a talmi rajongás hályogát levernünk. Ám legyen!
Ez az álrajongás már 1992-ben elkezdődött, amikor berobbantak az Új Gépezet Lelkével. Jó, mi? A cím is röhejes, meg az a tény is
hogy keverjük már a deathmetalnak látszó, zúzósnak ható riffelgetést, némi hörgivel, de javarészt mutáló 'tiszta' énekhanggal.
Pop/szoft metal?  És ez még csak a kezdet; képzeljétek el, a következő lemezeken ez még rosszabb egyveleg lesz a lehető
legémelyítőbb formában. A viszonylagos ál-sikert felturbózták egy diszkózenés Ep-vel rögtön utána, a címét már le se írom, ez már túl szégyenletes lenne a mi oldalunkon is.
Jött a nagy-nagy fordulat: 1995-ben sztárproducer segítségével, valamint egy új basszusgitárossal felvértezve aki többet füvezett addig életében, mint akkordot fogott volna a gitárján, megalkották a (z akkori) tizenévesek által máig 'etalonnak', 'mérföldkőnek' kikiáltott az Ember elgépesiedését fókuszba helyező albumukat. Agyonpolírozott, túlságosan technosra vett, gépi pattogással dúsított metálkodásuk valóban szélesebb tömegeket mozgósított már, és nem a föld alól (underground) immáron, hanem a nagy nyilvánosságból szedve védtelen áldozatait (pop). MTV-s klipp a Replicából (alaphimnusz), Bravo TV-s interjúk. Te jó ég. Tisztára, mintha csak most a Tankcsapdát látnánk magunkelőtt, kétséges népszerűségükben fürdőzve.

Alapvetően - ha túllépünk a dalaik sutaságán - nem volt rossz a koncepció. Teremtettek egy addig nem létező hangulatot, ami a ridegség és elembertelenedés félelmeire (fear) és vágyálmaira épül fel (mint egy gyárkémény). Csak hát a dalok, ugye. Minden klisé ami létezik letisztítva. Hörgés, ének, kiállás, prüntyi. Album végén melankólia, szomorúság. Ezt a többi albumukon is előszeretettel alkalmazták, gondolom aFFéle FF védjegy akart ez lenni.

És ha ez egész diszkográfiájukon végigtekintünk még mindig ez volt talán a legnormálisabb Lp, az organikusnak szánt Obsolate (és nem Obsolete, ahogy hibásan feltűntetve a borítón láthatjuk (igényesség rulez!)), a pénzéhes Digimortal (szenzációsan gagyi borító szintén) - ami után kipicsázták a dagadt gitárost Dino-t, aki utána messze jobb zenéket csinált saját projectjeiben. Az Archetype-on már a füves gyerek kreatívkodott (meg is látszik), az új basszeros a SYL-ből elcsaklizott behemót állat lett. Kb. annyi funkcióval bír itt is, mint Jason Newsted a Metallicaban.

Mondjuk már itt fel kellett volna oszlaniuk, vagy térden állva visszakönyörögni magukhoz Dino-t, de nem, a Transgression-t(dual disc!) még muszáj volt ránkszabadítaniuk, hogy utána kis turnézás után végre jegeljék magukat.

Az énekes is megérne egy külön recenziót a maga kis megbántott leányka ábrázatával, ennek ellenére biztos, hogy buzzancs*, mégha egy hónapig attól volt hangos a sajtó, hogy Terri B-vel (Tura Satana, lol) énekesnőjét szopatja a backstage-ben. Most bütykölget egy lélekmarcangoló, melankólikus mázba csorgatott szintis rockbandát, Nick Cave legnyomorúságosabb (tehát nem jó, hanem szar) pillanatait idézve meg.

Oszoljatok már fel végre! Nincs rátok szükség!"

*Analekage - Fear Factory is Gay! gay!
gay!

these ass holes are gay
they make my ass leak
there will come a day
when gayness will be slayed

fear factory is gay
fear factory.....

gay!
gay!
gay!
gay!
my hands fucking shake
when i hear their sound
puke comes up my throat
shit, THEY ARE FUCKING.......

fear factory is gay
fear factory.....