Az elején érdemes mindegyik album kapcsán kijelenteni, hogy vagy unalmasak vagy nagyon unalmasak még a várthoz képest is. Lássuk:
Anaal Nathrakh - In The Constellation Of The Black Widow
Húha. Ha a 10-13-as éveimben PopCorn-t lapozgatva véletlenül a bátyám elindította volna ezt a zenét a háttérben, sikítva locsoltam volna szenteltvizet a winchesterbe. Kivert volna a víz és valószínűleg úgy félév múlva már mint hithű metalos mutatkoztam volna be minden új csajnak a dizsiben. Annyira extrém és dallamos egyben ez a cucc, hogy csakis kisöcsikéknek ajánlott.
Arckanum - ÞÞÞÞÞÞÞÞÞÞÞÞ
Egyesek viccesnek, mi inkább ötletesnek tartjuk a címválasztást ellentétben a korongra préselt zenével. Az első harmad az előző lemezen elkövetett zúzás hajszálpontos lemásolása és utána is csak némi variálás fedezhető fel, amiből viszont sokkal több is teret kaphatott volna az albumon. Lahger egy fakardnyival azért léphetne már előrébb is ennél az egy helyben való topogásnál. Különben is, Arckanum -Farckanum :ÞÞÞ
Drudkh - Microcosmos
Szerkesztőségünkben éles vitát váltott ki, hogy most jó vagy szarcsimbók-e az új Drudkh. Hajlok afelé, hogy mindkettő és egyik sem. Lényegében egy hosszúra nyújtott dalcsokrot kapunk, ami egyrészt lehetne érdekes is, de zömmel majd' mindenki elvérzik egy ilyen vállalkozásnál. Az ötlettelen és unalmas zenét még szürkébbre festi a vállalhatatlanul egysíkú és teljesen felesleges károgás; ami kis reménytkeltő rész adódik mégis, az rendre elsikkad a nagy folyamban. A kevesebb néha több lenne, így Drudkh-ék megmaradnak egy unalmas délután lezárásához asszisztálni, ha már a Nyktalgiát végképp meguntuk.
Bethlehem - A Sacrificial Offering to the Kingdom of Heaven in a Cracked Dog's Ear
A jelenkori blackmetal legnagyobb egyszemélyes bohóctársulata, Mr. Niklas Kvarforth német felségterületre tette szőrös patáját. Az egykoron kérészéletű, ám mégicsak külön műfajt teremtő (dark metal) Bethlehem 1998-as albumának újrafelhányása, átírása, kilúgozása egy remek marketing húzás volt a banda részéről, lévén gazdasági válság van. Kezdő műmájerek ízekre szedik majd a lemezt, mi, meglett szobametálosok inkább csak szótlanul hümmögünk és megkeressük az f8 billentyűt.
Ex Deo - Romulus
Ez mindenképp egy varjútojás itt, hisz annyira gyalázatos, annyira nevetésre ingerlő az egész lemez, hogy feltétlenül hallani kell. A jobb sorsra érdemes Kataklysm-ot tönkretevő Maurizio projectje a 2009-es év giccsparádéja. Ha lenne most új Tokio Hotel kiadvány az is hitelesebb lenne ennél. Istenem, ha Romulus ezt hallaná kétszer(!) felnégyeltetné a csávót annyi bizonyos. Ennyi kliséhalmazt még egy áporodott teadélutánon sem hall az ember a nyugdíjasotthonban, mint amit megpróbált a Szerző dalokba illetve szövegbe önteni.
Sylvian, gyere és tegyél rendet végre a világban!
