Egy békés, meghitt pillanatban, mikor bal kezében mákosbejglit szorongat, jobbjával pedig hímtagját vakargatja serényen, s miközben tekintete a 2009-ben kikerült release-ek megvásárolt cd-k évvégi listagyártás céljából összeállított felsorolását böngészi, hirtelen aggasztóan kellemetlen érzés kerítheti hatalmába a metálszerető embert. Tényleg ez lett volna az esztendő termése? Ugye csak valami rossz vicc az egész?- fogalmazódhat meg benn a kérdés, majd egy félmosoly kíséretében el is hessegetheti gyorsan ezt a balgaságot, mivel átfut az agyán, hogy voltak itt jelentős kiadványok azért. Mik is?
Immortal? - Hülye vagy?
Gorgoroth? - Hagyjál békén!
Shining? - ... az utolsó két számot figyelmen kívül hagyva azért nem volt az olyan rossz - s az önfeldolgozásos dal, mely kicsit az idei Dream Theater-es medley paródiája is lehetne, még vicces is valahol -, de persze igazán jó sem. Oké, ezt azért írjuk fel a listára, ideiglenesen legyen akkor első, hisz még csak egytagú a felsorolás, ugye.
Slayer? - Ja persze.
Metallica? - Barom, az 2008-as!
Toncsi? - Porcupine Tree!
Porcupine Tree? - Opeth! Mivan?
... a folytatással inkább nem is untatnánk senkit, ugyanilyen száni lenne, legyen szó underground blekk-, pop- vagy bármilyen más metálról is. De tényleg, gondoljuk át, mire is emlékszünk a 2009-es évből? A megszeppent kertitörpére, aki farkast játszik? Az FF-komédiára? De hiszen már röhögni sincs olyan jóízűen min! A Gorgi rég lerágott csont, Darkiék sem izgatnak senkit, egyedül talán Varg vicces képei rémlenek fel. A Burzum-hírekkel ne jöjjön itt senki, annyira súlytalanok! Hogy 2010 erősebb lesz vagy sem? Van már egy Mechanize-unk és egy After-ünk, döntse el mindenki, kuncog vagy inkább bizakodik a lemezek hallatán. Viszont az sem olyan bizonyos, hogy egyáltalán még egy évet le kéne húznunk a metál mellett, hisz egykor szeretett stílusunk se nem örök, se nem elpusztíthatatlan, megújulásra pedig láthatjuk világosan, hogy jó ideje képtelen.

Csakis egyetlen megoldás létezhet mindez orvosolására jelenleg tehát, mégpedig a metál magára hagyása. Fémlemezt egyáltalán ne hallgassunk, ne töltsünk le, s ne is vásároljunk, metálos magazinokat ne olvassunk, Mekong Delta-koncert helyett járjunk Deltára, s lehetőleg próbáljuk meg minél több fémszívű barátunkat rábeszélni e kúra használatára. Igen, a feladat nehéz lesz, hisz a zsanre épp a csúcson van, s már egyáltalán nem a ciki kategóriát erősíti, de innen szép nyerni. Ha küldetésünk teljesítjük, a legyengített, kutyát nem izgató stílus majd képes lehet főnixmadár módjára újjáéledni, s ismét hallgatható produkciókat kitermelni. A kérdést, miszerint mi van, ha mindez nem jön össze, pedig úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna, hisz az egészséges ember inkább próbálkozik a mocsárból való kijutással, minthogy magával rántsa a mélység. Magyarul nem hiszem, hogy bárki is sokat veszítene a meghallgatásra nem kerülő, értéktelen lemezek garmadájával. Én tehát azt mondom, vágjunk bele, szarjunk a metálra és nézzünk vissza 10 év múlva, sikerült-e vagy sem! Ha meg nem, az se baj, egy addigra merevedési gondokkal küzdő, megfáradt fazonnak annál jobban fog esni egy kis nosztalgiázás az ezeréves Emperor- és Umoral-demókat fülelve. Progressive trance is the new law, a Sátánt pedig máshol is megtalálod, nem csak a metálban!