„Autodafé, olyan van még?” – viccelődtem rendszeresen a sajnos már félhalott honlapunkon, mikor épp kitettem szokásos évi egyetlen cikkünket. Tartok tőle, nem sokaknak tűnt fel, hogy a válasz a kérdésre most már/még nemleges. Az év végi (év eleji) listázás így a nihil és a bánat miatt elmaradt. Kinek van még kedve zenét hallgatni, ha már nem is nevethet saját kedvencein?
Időnként azért felvetettük egymásnak rantottbussal és 1-gyel, na meg szerkesztőségünk rejtélyes háttéremberével, hogy mi is lehet a honlappal. De aztán általában elterelődött a téma fontosabb dolgokra, így mondjuk Azahriah népszerűségére vagy olyan szóviccekre, mint amilyen a „PaprikaJancsihar”. Boldog születésnapot!
A jeles alkalom nagy lépésekre sarkall minket is, ezért mégis csak megszületett a kedvenc 2022-es lemezeinket listázó cikkünk. Akad, akinél március végén is kinn van még az ablakban a karácsonyi díszítés. Ideje megküzdeni a fojtogató társadalmi konvenciókkal. Hol van az megszabva, hogy az év végi listákat január valahányadikáig közölni kell? Ezúttal – visszatérve néhány évvel ezelőtti, bátran mondhatjuk, hagyományunkhoz – ismét egyszemélyesre vesszük a formát. Rantottbus ugyanis arra jutott, hogy „semmi említésre méltó nem volt tavaly”.
– Na persze, nem jelenik meg új Fear Factory, meg nem ad ki énekesnős atmoszférikus black metált valamelyik noname cseh zenekar, aztán máris így kell vélekedni – vitatkoztam vele a fejemben.
Sajnos a tavalyi listánkat már az internetes tudatalattiból sem tudjuk elővarázsolni, de a korábbiakat azért igen, ezeken még az említett kollégák is tudtak lelkesedni olyanokért, mint az Ulver, az Uada, az Aphex Twin vagy Lorde. Vajon fognak még valaha gyermeki lelkesedéssel elindítani egy Dragonforce-albumot? Mondanak még olyat, hogy „na, erre a Deathspell Omegára vártam egész évben”? Fog még csillogni a boldogság szikrája szemeikben? Olyan kérdések ezek, melyekre ma még nem adhatunk egyértelmű választ.
Alábbi, minden korábbinál hosszabb listám így egyben reményteljes kísérlet is, hogy újra melegséget csempésszek szívükbe, mosolyt csaljak orcájukra. Hatvan tavalyi megjelenéssel igyekszem bizonyítani számukra, hogy van még értelme élni, és popzenét hallgatni! Vajon célt ér e kétségbeesett kísérlet? Vagy pusztába kiáltott szó marad az Ashenspire-helyezés? A Darkher-említés? És a néma protestálás azzal, hogy a listán nem szerepel a tavalyi Amorphis? Reméljük a legjobbakat!
A korábbi év végi listák, amelyeket még lehet olvasni: 2020, 2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011, 2010, 2009, 2008/1, 2008/2
1. Pensées Nocturnes – Douce Fange – A szokásos kakaskukorékolós avantblack cirkusz, az ilyesminek garantáltan fenn van tartva az első hely. Hát még, ha róluk van szó!
2. Ashenspire – Hostile Architecture – A lakótelepi Dodheimsgard a tavalyi év egyik meglepetése, legalábbis számomra. Sikerült is a második helyig jutnia!
3. GGGOLDDD – this shame should not be mine – Már öt perce megy a szűk negyven perces lemez, és még mindig izgulok, hova fut ki ez az egész. Közben a hideg rázza az embert Milena Eva énekesnő hangjától. Van benne kis Anneke, kis Julie Christmas, plusz rengeteg megfoghatatlan egyediség. Olykor még zene is alig szól, a hangja elég a hallgató megbabonázásához. A korábbi, Gold néven kiadott lemezük, a Why Aren’t You Laughing pár éve a negyedik helyig jutott nálam. Kijár nekik most a harmadik!
4. black midi – Hellfire – Lázálmomban varietét láttam. Futottam, csak futottam, remegve ébredtem. Most pedig azt kívánom, bár visszamehetnék!
5. Cara Neir – Phantasmal – Prüntyögős kaotikus észvesztés. Őrület!
Absent in Body – Plague God – Post-metal szupergrupp Amenra-tagokkal, Cavalerával és Scott Kellyvel? Ez biztos nem sülhet el rosszul, gondolnád, de a végeredmény még annál is jobb! A hangtornádó közepén van a legtökéletesebb szélcsend? Szerencsére ezúttal nem!
Aldous Harding – Warm Chris – Olyan ez a zene, mint a pitypang – lelkesen fedezed fel, magadhoz veszed, elfújod, és máris a semmibe száll az egész. A jókedv mégis veled marad.
Batushka – Мария / Maria – Idén végre újra láthattam is őket, bár közben végig azt hittem, hogy a régi Batushkáról van szó, de ebben egyre kevésbé vagyok biztos. Melyik egyáltalán a régi? Jézus Maria!
Big Thief – Dragon New Warm Mountain I Believe in You – Barátságos erdei állatkák a tábortűznél. Elég csak rájuk nézned, hogy tudd, valóban csak a pillecukorból fognak falatozni, belőled nem. Awww!
Birds In Row – Gris Klein – Hardcore punk is, screamo is, szép is, vad is. Francia érzelmi hullámvasút.
Blut Aus Nord – Disharmonium: Undreamable Abysses – Érezted már úgy egy nehéz nap után, hogy bárcsak felfalna végre egy mitikus mocsári démon, és miközben halálsikolyokat hallatsz, a végítélet harsonái szólnak? Ha igen, a Blut Aus Nordot neked találták ki! Ha nem, azért hallgasd őket akkor is!
Chat Pile – God's Country – Csörög-morog az iszonyú gépezet, valahonnan a mélyről hangok törnek elő, segítség, segítség!
Cloakroom – Dissolution Wave – Belassult, elszállós merengés. Van benne prog, post-punk, shoegaze, mifene.
Cloud Rat – Threshold – Találó név, valóban leginkább csatornamélyben őrjöngő, veszett patkányokra tudok asszociálni róluk. A Pollinator is listás volt, a Threshold tartja a színvonalat.
Conjunto Primitivo – Morir y Renacer – Törzsi ritmusok, énekesnős megmondás. Rázd a csörgőt, járd a táncot!
Darkher – The Buried Storm – A borító Enyát meg Ricinn-t ígér, és még Chelsea Wolfe rajongói is felütik a fejüket, de Jayn Maiven énekesnő nem utazik olcsó másolatban. Mi viszont garantáltan utazunk vele az Óperenciás-tengeren is túl!
Dream Unending – Song Of Salvation – Death/doom szépelgés. Van súlya is, de azért nem nyom agyon. Ők dream doom-nak nevezik: ám legyen!
Falls of Rauros – Key to a Vanishing Future – Ahhoz képest, hogy már 2005 óta létezik, ez a lemeze ütött be először. De most kedvem is támadt visszahallgatni a többit. Atmo-folkblack, de valami nehezen megfejthető módon más, mint az ilyesmi lenni szokott. Amíg bogozzuk a szálakat, le is pörög az album.
Fleshwater – We're Not Here To Be Loved – A kétezres évek rég tűntek ennyire 2022-es színvonalúnak!
Fontaines D.C. – Skinty Fia – Gán iz dö déj, gán iz dö nojt! Az idei év ír menősége A sziget szellemei, a tavalyié a Fontaines D.C. albuma volt. Valaki post-punkot, más a kilencvenes évek alt-rockját emlegeti. Igazság van mindben, de ezt hallani kell. Annyi meglepetés és egyediség van benne, hogy nem lehet előre kiszámítani, mit fogunk kapni tőlük.
Forlesen – Black Terrain – Lefojtottság, hidegrázás, lassan építkező doom-varázslás. Streeeegaaaa, streeeegaaaaa!
Gonemage – Handheld Demise – Túl könnyű engem a chiptune blackkel berántani. Főleg, ha jó!
Gudsforladt – Friendship, Love and War – Napfényes black metal egyenesen Kaliforniából. A metálos enciklopédia szerint olyan témáik vannak, mint „communism, hate, death, legends”. Varg Vikernesnek ebből az egyvelegből csak egy béna videóblogra futotta, bezzeg a Gudsforladtnak!
Haavard – Haavard – Letisztultság, gyönyörködtetés. Pillangóként röppenünk a virágos réten, esetleg a mi kezünkben a lepkeháló, miközben önfeledt gyerekek vagyunk? Annyi a biztos, hogy a Haavardot hallgatva kedvet kapunk a nyálaskodásra!
Heilung – Drif – Hejehuja vigalom! Huj, huj, huj! Hörr, morr! Néha nagyon kell az ilyen is.
In The Woods… – Diversum – Ki tenne rá egy 2023-as listára még In The Woods...-t? Ki ne tenne?!
Jenny Hval – Classic Objects – Friss, tavaszi szellő ez a zene. A legdepressziósabbakat is életszeretetre ingerli! A The Practice Of Love-ot is szerettem, ezt sem tagadhatom meg.
Just Mustard – Heart Under – Katie Ball hangja is egy csoda. Zakatolunk a messzeségbe, majd szállunk az éterben. Időnként a kettőt egyszerre. Hogy micsoda?
Lustre – A Thirst for Summer Rain – Nagy szükség van mindig arra a nyári esőre. Ahogy a Lustre léleknyugtató zenéjére is.
Mai Mai Mai – Rimorso – Luxxy kecskeáldozás dizájntotemek árnyékában.
Mamaleek – Diner Coffee – Erről az experimentális entellektüelkedésről nem tudom, miért 2022-ben hallottam először, mindenesetre visszamenőleg is megdicsőültek a szememben. Meg fülemben. Ilyen lehet a Meztelen ebéd világában egy jót kávézni néhány írógép-rovarügynökkel.
Menace Ruine – Nekyia – Aki arra vágyik, hogy egy ijesztően vérvörös erdőben üldözze egy párka, annak egyrészt valami baja van, másrészt hallgasson Menace Ruine-t továbbra is!
Misþyrming – Með hamri – Szélörvény, északi jeges fuvallat. Van ereje, az biztos!
Mizmor & Thou – Myopia – Jól áll a black a funeral doomnak. A Thou-nak mondjuk amúgy is minden!
Monolithe – Kosmodrom – Van itt is minden, mi szem-szájnak ingere: földmélyi death, éjsötét doom, melódikus melodic, metálkodós metal. Hallgattatja magát.
Mournful Congregation – The Exuviae of Gods Part I – Egy valamirevaló funeral doom banda a 37 perces lemezt természetesen EP-nek nevezi, és rögtön hozzáteszi azt is, hogy Part I. Közel másfél órás albumok és félórás számok után egy kis pihenés. De a Part II után duplalemez jöjjön ám!
Muse – Will Of The People – Ki tenne rá egy 2023-as listára még Muse-t? Ki ne tenne?!
MWWB – The Harvest – Az énekesnő továbbra is jól áll az ilyen pszichedelikus súlyos doomkodásnak. Itt ráadásul nem is azt a tipikus doom énekesnőt halljuk. Annál jobb.
Nuclear Daisies – Nuclear Daisies – Vad, füstös ifjúság. Titokzatos, buja, mesés! Újra szárnyalunk.
Phantasia – Ghost Stories – Kellemesen pattogós dalolászás, van benne bőven lendület.
Ploughshare – Ingested Burial Ground – Kellően sűrű, kellően sötét. Sok-sok felfedezésre váró réteg.
Porcupine Tree – Closure/Continuation – Tizenhárom év után végre egy új nagylemez a prog finomkodás nagymestereitől? Már váltjuk is jegyünket!
Psychonaut 4 – Scrapes From The Past – Természetesen a grúz black metal csapat korábban elszórtan kihozott, most válogatáslemezen közzétett számai is épp olyan csodálatosak, mint amelyek nagylemezen megjelentek. Ráadásul még Lifelover- és Silencer-feldolgozás is van köztük. A minőség garantált.
-S- – Dom, w którym mieszkał Waż – Valahol a Titkok Kamrája mélyén bolyongsz, Voldemort naplójából fenyegető lengyel mássalhangzók merednek rád. Aztán felbukkan a baziliszkusz, de vele sem értesz szót, lengyelül morog valamit. Hol van ilyenkor Dumbledore, hogy ötven pluszpontot adjon a Griffendélnek??
Sale Freux – Le Corbeau Clandestin – Rég nem szokásom albumokat letöltögetni, de a keserves black metal vinnyogást tökélyre fejlesztő francia Sale Freux albumával kivételt kellett tennem. Ezzel ezt a lemezt minősítem a lista leginkább underground cuccának, és máris újraindítom az amúgy tök ugyanolyan számokban utazó albumot, hátha a végére tényleg elkezdenek keselyűk körözni felettem.
Saor – Origins – Moonsorrow meets. Agalloch, vagy mi. Hangulat, folkblack, történelem. Hol sírjaink domborulnak, Saor-dalok benyomulnak.
Schacke – Apocalyptic Decadence – Perverz horrorshow valami félhomályos éjszakai klub mélyén.
Sigh – Shiki – Őszintén szólva az összes korábbi Sigh jobban tetszett, de azért ez még így is színvonal. De most már lehetne egy kicsit újra poposodni, keleties sodró zenebonát ide!!
Sneers – Tales for Violent Days – M. Greta Blaankart hangja már megint mi? A hideg kiráz.
Sun’s Signature – Sun’s Signature (EP) – Olyanok ezek a dalok, mintha egy Disney-rajzfilmhez íródtak volna, már látjuk is magunk előtt az erdei állatoknak éneklő Hófehérkét. De hát a Cocteau Twins egykori énekesnőjének, Elizabeth Frasernek ez is csodálatosan áll!
Sylvaine – Nova – A Sylvaine mintha egyre jobb lenne. Az Atoms Aligned is kellemes volt, a Nova még szebb, még fülbemászóbb. Rögtön egy kellemesen elandalító dallal nyit, aztán jön persze a szokott énekesnős blackgaze alcestkedés.
The Comet Is Coming – Hyper-Dimensional Expansion Beam – David Lynch-i őrülettel felturbózott astrojazz, vagy mi. Ha csak ezt a műfajbesorolást olvasnám, már akkor kedvem támadna felrakni a listára. Hiszek magamnak!
The Soft Pink Truth – Is It Going to Get Any Deeper Than This? – Kis kellemes chill, gondolnád, aztán mégis belegabalyodsz teljesen.
Venus Principle – Stand in your Light – Történetmesélős borzongatás a holland Dool módjára. Van benne kellő doom rock, kellő hetvenes évekbeli prog is. Tökéletes egyveleg.
Wet Leg – Wet Leg – Ugra-bugra énekesnős örömködés, ami amennyire kedves, annyira jól illene mondjuk Julia Ducournau (Nyers, Titán) testhorrorjaiba pörgető energialöketnek. Sláger sláger hátán!
White Ward – False Light – Az alagút végén ilyen black metal vár a fényben. Lágy szaxofon, megistenülés.
Wiegedood – There's Always Blood At The End of The Road – Az új Wiegedood is ledönt a lábadról. Aztán végigrángat pár száz kilométeren. Majd megrág és kiköp. Aztán kezdi elölről az egészet.
Worm – Bluenothing – Kellemesen csilingelő death/doom ez, lazán kiemelkedik az átlagból. Fusson, akinek nincs bora, ez a fekete zongora!
Zeal & Ardor – Zeal & Ardor – Nem hittem volna, hogy ez nem valami egynyári sláger lesz, aztán meg már hittem.
