A norvég Keep Of Kalessin is indul az idei eurovíziós dalfesztiválon, ahova a hamarosan megjelenő új albumukról a The Dragontower című számukkal neveztek be. A videó tanulsága szerint playbackről nyomják, eltűnt az arcfestés, olyan tündéri és olajozott minden.

Eddig a hír, de lássuk mi is van emögött valójában.
A kőegyszerű gondolkodású, tapasztalatlan, szakmunkás blacker teljesen figyelmen kívül hagyja ezt az egészet, hisz még mindig a Tormentor demókon és a Bathory korai zsengéin elmélkedik, hogy mekkora zsenialitás is volt az és hogy mennyire szar a For All Tid. Ő tehát kívül esik minden újdonságon, így véleménye sincs különösebben, inkább csak némi állati ösztön vezeti az életben és természetesen szipuzik. Neki a Keep Of Kalessin nem is létezik, tudomása sincs róla.
Van a másik csoport akik valami szerencse folytán kinőtték a primitív blackmetalos létet és önfejlesztve hamar továbbléptek a Burzum-Darkthrone-Mayhem szentháromságon és magukat bölcs, mindenttudó, hozzáértő embereknek gondolják. Számukra ez a dalfesztiválos történet rendkívül kapóra jött most, hisz a Keep Of Kalessin az mindig is Csihar és Frost zseniális bandája volt (természetesen ez tévedés, de nekik hiába is magyaráznánk), így megint van egy ok, hogy belerúgjanak a műfajba, kivéreztessék, saját felsőbbrendűségüket és sznobizmusukat ebbe beleültetve fennen hangoztassák. Annak ellenére, hogy naponta, titkon csak efféle zenéket hallgatnak és ha kicsit is figyelünk rájuk, bizony az igazi keményvonalas középszer a kedvencük.
Szerintük a Keep Of Kalessin elárulta a blackmetalt, kiárusította a fekete fémet, olcsó bazári gagyivá lealacsonyítva azt. Kajánul lehet példálózni az amerikai vagy francia fél-noname bandákkal ellenpéldaként, hogy bezzeg hiába az USA, ott azért ilyesmi nem történhet meg, a hülye norvégok végleg lehúzhatják a rolót, ennyi volt, RIP északi blackmetal. Minden fórumra beírják hőbörgésüket, olcsó vicceket puffogtatnak, köszörülik a puncit-soha-nem-nyalt nyelvüket szegény bandán, kivesézve a playbacket, az arcfestés elhagyását, a pontos játékot. Ezen társaság kevésbé elborult fele (nincsenek túl sokan, becsüljük meg őket) azért megemlíti még, mintegy pozitívumként felhozva, hogy mennyivel másabb Norvégiában minden; itthon nálunk ha egy Edda klippet játszanak az m1-en, minimum öt betelefonáló akad, hogy mi ez a vad gitárzene és miért kell éjjel 11-kor ilyeneket adni a tévében. Mennyire rossz az itteni és mennyire jó az ottani rendszer. Ám ezek az emberek is végül középső ujjukat mutatva alszanak el esténként, mert nem bírnak túllépni azon, hogy mégiscsak mi a faszt keresnek ezek egy ilyen fesztiválon.
És vagyunk mi, az elitista blackmetalosok, akik eleve ilyennek születtünk (predesztináció), a Bergtatt-ot már megjelenésekor bakeliten vettük meg és megvan a My Angel demó is mindhárom nyomásban.
Mi csak mosolygunk a sznoboskodó csoporton (a primitívekkel nincs dolgunk jelen esetben), hisz tudjuk jól, ami ennyire felidegesít valakit és minden norma (ti.: blackmetal) ellen van, az az Igazi Blackmetal.
Mi és a Keep Of Kalessin következésképp ultrasukárok vagyunk. Sőt, sükárok.