Vikicsunáj!

Érdekes mementó a boldog hőskorból:

 

Black metal, én így szeretlek!

Az alábbi kép a blekkmetál pár érdekes összefüggésére mutat rá. Egyrészt: a blekkerek imádják a PR-t (megőrülnek bármilyen 90-es évek eleji norvég legendáért s az Andersen-i stílusban fogant promóciós szövegekért), a csúnyácskánál egy árnyalatnyival vonzóbb külsejű…

 

Black és Metal fia vagyok én

Itt a tavasz, dagad a terasz Kiülünk a verandára Rágyújtunk egy blackmetalra! Vége az ínséges időknek, eljött az új Ady Endrék és Esterházyk ideje. Legújabb válogatásunkban két olyan mű, sőt Mű, fog szerepelni amik kétséget sem hagynak affelől, hogy az emberiség…

 

Romantikus blackmetal

A dolog úgy fest, hogy picit tanítanunk kell az ifjúságot, mert ha nem lépünk időben, elkanászosodnak és annak bizony semmi jó vége nem lesz. A rendkívül népszerű és émelyítő szakitshabirsz.blog.hu-n tűnt fel egy írás, amiben a széttört szívű pici lány elbúsongja…

 

Daudi Balfordrs

Az idei Rockmaraton, úgy látszik, nagyon is a kedvünkben próbál járni. Azontúl, hogy a hetijegyet illetően gondoltak ránk, egyszerű black metalosokra pénzügyileg is (hiszen nem egy olcsó mulatság manapság ezt a stílust képviselni); még a (the true) Mayhem-et is meghívták nekünk,…

 

Burzum - Belus

A lélegzetvisszafojtva várt új album megérkezett, ezzel eloszlatva rengeteg kételyt, miszerint vajon szintetizátoros/ambient vagy vérbeli Burzumos blackmetal anyagot fog kiadni a nagyjából egy éve szabadult Vikernes. Az utóbbi nyert olyannyira, hogy itt semmiféle hangulatfestő zene…

 

Burzum - Hvis Lyset Tar Oss (egy emlék a múltból)

Egy kedves olvasónk ajánlotta figyelmünkbe a címben szereplő lemezt, azt állítván róla, örökérvényű, stílusteremtő, a norvég black metal ékköve, s még ki tudja milyen egyéb magasztos jelzővel illethető klasszikus. A kimondhatatlan című - mivel az istenért sem sikeredett…

 

Darkthrone - Circle The Wagons

The Choir of the Whining Professors “We have fine-tuned ears, yes they are above average We thrive on dealing out critics, some might actually believe us Some of us can even play an instrument, yeah, you did not see that coming So out of our way, now you’re gonna get it, stand up and take it…

 

Sating and Shicon is da best

"lol"

 

Jézus nem hogy halott, hanem egyenes él!

Az, hogy az előző posztunk témájának valódisága megkérdőjelezhető-e vagy sem (természetesen nem), azt mindenki döntse el magának. Nem tisztünk igazságokat osztogatni, ott ahol mindenki tudja mi is az. Értelmes, felnőtt emberek vagyunk. Lázadók, tévé távirányítóval a…

 

A jó Vargabéles összetevői

A hivatalos Burzum honlapra tévedők érdekes információknak juthattak birtokába a mai nap folyamán a kanyarban lévő lemezzel kapcsolatban. Varg ugyanis olyan ínyencségeket osztott meg a rajongókkal, melyek feldolgozása garantáltan beletelik jópár napba, hétbe, hónapba, talán még…

 

Postás Lambó és a mulatós... khmm szomorkodós metál

A hazai underground egyik kiemelkedő fiúcsapata gőzerővel dolgozik új mesterművén. Szerkesztőségünk egyik tagjának abban a megtiszteltetésben volt része, hogy meglátogathatta a bandát próbatermében, s két szemével győződhetett meg arról, hogy bizony nem akármilyen produkciót…

 

Sunnfjord, Norway, Norway! A Nagy Kék Osztrigán túl!

Kedvenc norvég homárunk újra hallat magáról. Szerepelni fog a májusban, egy norvég fesztivál keretében zajló (és most tessék megkapaszkodni a karfában, mély levegőt beszívni, szemet résnyire becsukni) black metal musicalben. Miután kiesett a pillangókés a kezüknből, vonuljunk…

 

Euro(nymus)vízió

A norvég Keep Of Kalessin is indul az idei eurovíziós dalfesztiválon, ahova a hamarosan megjelenő új albumukról a The Dragontower című számukkal neveztek be. A videó tanulsága szerint playbackről nyomják, eltűnt az arcfestés, olyan tündéri és olajozott minden. Eddig a hír, de…

 

Sven-Erik Kristiansen – ’Maniac’ Curriculum Vitae

Sven-Erik Kristiansen – ’Maniac’ Lakcím: Oslo, Mártírok tere 69. Telefon: 66/ 777-101011 E-mail cím: maniac666@citromail.no Családi állapot: nőtlen, két gyerek Születési idő: 1967. február 09. Több, mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezem. Kreatív…

 

Észak barmai - norvég blackmetalosok

Az eddigi év blackmetal történései (Gorgoroth szappanopera, Immortal szánalmas visszatérése) közt az egyik legdurvábbikat a (The True) Mayhem produkálta azzal, hogy egy jól sikerült holland fellépésük után szétverték a szállást adó hotel szobáját, ezzel körülbelül 5000…

 

Humordenáré

Köszönjük a szenzációs utolsó képet az oko-shocknak!

 

7i clip rekommendáció

Sziasztok metálrajongók! Új hét - új clip ajánló következik szerzőink tollából (1, rantottbus) rántottbús: Az én kedvencem ez a most következő clip, ami kissuhanc koromban oly sokszor segített át a szüleimmel való megannyi konfliktuson. Páratlan dallamvezetés, igazi…

 

Love Is The Devil (And I Am In Love With My Gay Friend)

Régóta sejtettük, hogy picit más emberek élnek a fagyos Izlandon. Nagy a belterjesség, kevés a női lakos, hideg is van, így óhatatlanul az ember hirtelen érdeklődni kezd a saját neme iránt, nagy unalmában. Meg ugye melegségre is vágyik a férfiszív a zord időjárás közepette.…

 

Az első uralkodó már halott!

És elkezdőtött! Tisztában voltunk vele, hogy a főnök nem fog a seggén ülni, s szántani, vetni, betakarítani, valamint disznókat etetni trágyával barnított gumicsizmájában, de ez az első akció olyan váratlanul érte a világot, hogy egyelőre még köpni-nyelni nem tudunk.…

 

Emperor A.D. – Cuckoo For Caca

A Császár halhatatlan. A little joke that's understood All over the world A little joke that's understood It's all over and over and over and over Live Inferno címmel megjelent az első postvmvs Emperor DVD. Haláli. And dying is dry Like a fact of history And when you die, you'll…

 

Ansur – Axiom (2006)

Bonjour bájos Hölgyek és Urak! Az Ansur tánCZenekar maga a valósággá vált blackmetal klisé, és már ettől a puszta ténytől rendkívül szimpatikus és ellenszenves egyszerre. Az ejaculatio praecox soha vissza nem érő gyönyörteljes korszakában ez a csapat képes volt a legapróbb…

 

Dickwhip

Attila, aki most éppen nem Isten Ostora, hanem faszkorbácsa, szeretettel üdvözli az Autócafé szerkesztőségét Amerikából. XOXO

 

Megválaszolhatatlan kérdések

- Ha mindenki akkora blackmetalos hogy fordított kereszt alakban szülte meg az anyja, akkor hogy lehet az, hogy még senki sem ásta ki Dead tetemét, hogy azt lefényképezve albumborítót csináljon belőle? - Ha a Guns n' Roses 14 év után jelentkezett új albummal, akkor a többi együttes…

 

Egyenes fejlövés

Tudni kell jelenlenni mindenhol a mai világban, ez tény. Ha érvényesülni akarsz, ha jobbá és szebbé akarod tenni a körülötted lévő világot, bizony tenni is kell érte. Mi megtettük. Egy olyan lehetőséget kaptunk az élettől és a Hammer World újságtól, amit bármely épelméjű…

 
süti beállítások módosítása