Végre újra több lista az Autodafén! Mi már nagyon vártuk, hogy így legyen, feltehetően olvasóink tömegei is. Ráadásul most akad olyan, amin látszólag kevesebb album van (41+kismillió), meg olyan is, amin látszólag több (72), így minden ízlést egyszerre elégíthetünk ki! Rég volt olyan listánk, amin kétszeresen örülhettünk új Ulvernek, így ennek is eljött végre az ideje. Találkozunk egy év múlva, addig is, ne felejtse senki: nincs olyan, hogy kiváló új zenékben szűkölködő év, csak olyan, aki nem hallgatott elegendő friss anyagot.

A további éves listák:
2023, 2022, 2021, 2020, 2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011, 2010,
2009, 2008/1, 2008/2

rantottbus

1. Ulver – Liminal Animals – Ulver.

2. Stagnant Waters – Rifts – Tökéletes káosz, messze jobb, mint a Doedsmaghird. 

3 Paysage D'Hiver – Die Berge – Elindítod és bő másfél óráig trappolsz a hóban egy erdős hegyoldalban, körbe-körbe.

4 Manes – Pathei Mathos EP – Manes.

5 Seefeel – Everything Squared EP – Ez amúgy nem tudom, micsoda, utána se kerestem, de ez a rideg elekro belém mart.

6. Lethe – Alienation – Könnyed, szelíd, és van benne egy Thy Catafalque-koppintás.

7. Doedsmaghird – Omniverse Consciousness – Amikor profi zenészek egyszer meghallgatták a DHG és Arcturus munkásságát, és ennyi alapján csináltak egy albumot.

8. Coffret de Bijoux - J'aeae cr​​​à​​​iserais j'squa je n'a​​​ï​​​e pluxe d'e vie​​​,​​​.​​​,​​​.​​​, perssonage n'ex sembleple s'enne pr​​​é​​​onccuxperale – Jajj, nekik van egy csomó kiadványuk 2024-ből, egy csajszi réved a világában, lo-fi, cuki.

9. Ignoble – Abjects / Afskyelige – Ez meg egy dal csupán, de milyen kompakt az egész.

10. Zeal & Ardor – Greif – Kellett egy tizedik lemez is, ami nem magyar. Amúgy az album utolsó dala tetszik a legjobban.

Külön világ:

Zságer Balázs – Aqua Obscura (nem tudom, de megfogott ez a vizes ambient)

Thy Catafalque – XII: A Gyönyörű Álmok Ezután Jönnek (a Babylont vélhetőleg én hallgattam meg tavaly a legtöbbször Kátain kívül)

Hazai blackmetal kiadványok:

Komor Romok – Ov Bones and Darkness

Bál – Nálam nagyobb

Morgh – Malum

Feketefagy – Káosz

Vrag – Rendületlenül

RÉM – Old Fuckin Skull

Aseroe – Transparencia

Haldokló Csillagok (hat album 2024-ben)

Ködfolt – Bridge to Nothingness

Hotakelve – Demo

Gormoth/ForevercoldID (kismillió dal és lemez 2024-ben)

Shum – Pulzáló dobok tisztítják meg az eget

Holt – Métely

Bardo – Fading Pathways

Hajnalpír – Through The Mist/Hajnalpír II.

Siculicidium – A halál tengely/Az elidegenedés melankóliája

Aak – Mycorrhiza

Holdlajtorja – Arcana et Tenebrae

Lidérc – Profán Mystérium

Svoid – Neptunian

Sear Bliss – Heavenly Down

Fattyú – Légzés

Haenesy – Furthest Reaches of Light (csak egy dal jelenleg)  

Amiket tudtam, azokat összeszedtem egy listába, ha esetleg valakit érdekelne így utólag:

https://open.spotify.com/playlist/56JUgjaeCKQj7ODhBrqOYB?si=1cbf5d552dcc405b

Holden

1. Hail Spirit Noir – Fossil Gardens – A görög csapat a 2012-es, Pneuma című első album óta gyakorlatilag nem tud hibázni. Mestermű volt a soron következő négy lemezük, ahogy most a Fossil Gardens is. Azonnal felismerhető, mágikus erejű dalok, melyek úgy tudnak mindig meglepni, hogy közben nagyon is jellegzetes ízekkel bírnak. Rögtön a második dal, a The Temple of Curved Space beránt, majd a lemez végéig ki is tart a magas színvonal. Progos-pszichedelikus black örvény, ahogy azt csak ők tudják.

2. Respire – Hiraeth – Kanadai agyeldobós post-minden, mely olyan szépen-boldogítón indul, hogy az ember zavarában nem is tudja hova tenni a dolgot. A Respire-re valóban illik az avantgárd jelző. Alig telik el két perc, már ezernyi mindent hallottunk, mégsem érezzük zavarosnak, inkább lélekemelő művészetnek. Trombita, hegedű, brácsa és harangjáték (igen, tényleg) mind egy csodálatos masszába olvadnak össze, és csak hallani akarjuk újra, újra és újra. A borító azonnal elmond mindent. 

3. Julie Christmas – Ridiculous And Full Of Blood – Az énekesnő, aki míg lágyan dalolászik, mi közben már lelkesen készülünk arra, hogy mindjárt üvöltözni fog. Tombolj, Julie, tombolj! Aztán kiereszti a hangját, mi pedig miközben istennőként imádjuk, már lelkesedünk, hogy mindjárt gyermeki pajkossággal, hangjában dacos andalodással dalolászik. Dalolj, Julie, Dalolj! Cult Of Luna-féle Mariner, Made Out of Babies, Battle of Mice: bárhol is halljuk őt, mindig kiemelkedő dalok születnek. Ne hagyd abba, Julie!

4. Thy Catafalque – XII: A Gyönyörű Álmok Ezután Jönnek – Az utóbbi tíz év talán legjobb TC-albuma. Tökéletes összhangban vannak a súlyosabb részek és az avantgárd szokatlanságok, mindenféle kedves-bájos bejátszások. Női ének, férfi ének, Kátai Tamás-refrének! A Lydiához pedig egészen rendkívüli lett – el sem tudtam képzelni, hogy hasonló TC-dal szülessen, sőt, még tetsszen is! De vajon a Vakondot tényleg inspirálta a Knight Rider, és ha igen, mennyire? Talán már sosem tudjuk meg!

5. Doedsmaghird – Omniverse Consciousness – Ha csak ennyi változtatás kell egy igazi, hamisítatlan Dodheimsgard-lemezhez, úgy nagyon várjuk a következő években a mindenféle Demigods Hard-, Ah Dodgem Rids-, Dogma Reddish- és Ahmed do grids-projektek születését! Nem volt rossz persze a Black Medium Current meg az A Umbra Omega sem, de ennyi valódi DHG-őrület nem fért talán egyikbe sem. (Most nézem, az Aged Dish Dorm és a Did Edgar mosh? is remek nevek lennének.)

6. Öxxö Xööx – + – A hülye címek versenyében a hülye nevű Öxxö Xööx mindig dobogós volt, csak míg az első három albumot (Rëvëürt, Nämïdäë, Ÿ) leírhatatlanná tették kopipészt nélkül, a legújabbnál végre figyelembe vették a billentyűzetvalóságot Marseille-től Répáshutáig, Los Angelestől Nagybaracskáig. A dalcímek viszont most is a szokásos butaságok: Dïrïün(X), Däë(8) meg effélék. A zene is a jól ismert marháskodás, Igorrr- meg Corpo-Mente-rajongók várják is mindig a megjelenést, mint Burzum-pólós hülyegyerek a fekete karácsonyt. A projekt az Igorrr-koncertek ősember-cosplayes tagjához kötődik, mi pedig hálát adhatunk Laurent Lunoirnak, hogy 2024-ben sem hagyott fel a zenei mulattatással. 

7. Siculicidium – Az elidegenedés melankóliája – Párhuzamosan jött ki a jóval direktebb, hagyományosabb A halál tengely albummal, így gyorsan ez az album is vált a Siculicidium Recipe Ferrumává, bebiztosítva magának a Fémforgács hangpróbájának utolsó helyét. Ebből is kitalálható, hogy remekműről van szó. Minden korábbinál filozofikusabb, egyben metáltalanabb Siculicidium-lemez – erre már tényleg senki nem fog villázni, előkerülnek viszont a meditációs szőnyegek és a félbuddhista félokosságok. Cselekvés, együttérzés, bölcsesség, lelassulás, önfegyelem, kivárás, lélegzés, elégedettség, hálaadás!

8. Frore 5 Four – Molmolti Volti – Kanadai instrumentális avantgárdkodás, abból is a nagyívűbb, gondosan felépített mesterműfajta. Klasszikus zenei és filmzenés hatások, kompakt szerzemények. Ahhoz képest, hogy az első lemezük 2020-ban jelent meg, a harmadikra kifejezetten magasra jutottak. Nehéz dalokat kiemelni, de rögtön a második, Dunvo Fahtus című például egészen csodálatos. Nem véletlenül ajánlja egy kritika velük együtt a Pensées Nocturnes-t: van annyira színpadias jellegű, cirkuszi zenebona. A francia zenekarral szemben viszont itt a tagokról nem nagyon találni semmilyen információt.

9. Lethe – Alienation – Elsőre különösnek tűnő projekt az, amiben egy volt Eluveitie-tag, Anna Murphy, és a Manesből megismert Tor-Helge Skei zenél együtt, és a Lethétől persze nem is ezek bizarr zenei egyesülését érdemes várni. Hosszú évekig takaréklángra kapcsoltak, hogy aztán az Alienationnel úgy térjenek vissza, ahogy kell. Képzeljünk magunk elé ulveres sötét elektronikát és hangulati telítettséget egy lefojtottan borongó, a ködbe vesző emlékeket sirató énekesnővel, és már meg is érkeztünk a Lethe visszatérő, hátborzongatóan szép albumához.

10. Ulver – Liminal Animals – Az ember időnként elfelejti, hogy az Ulver nemcsak örök klasszikus, de itt van és sorra hozza ki új, rendkívüli munkáit. Aztán megjelenik egy ilyen lemez, és úgy örülünk neki, mint a sors kivételes ajándékának. Ha már utóbbiként nem köszönthettük egy ideje a beígért magyar koncertet, becsüljük meg ezt az albumot még jobban. Főleg, hogy a Scary Muzak sem volt rossz, de a Liminal Animals egyelőre abszolút felülmúlja nálam. Aztán majd csak meglesz egyszer a 2020-ról 2021-ről 2022-re halasztott, majd végképp törölt buli is. Egy idei – 2011 utáni második – Fekete Zaj-jelenés mondjuk remek lenne. Legyen! Addig meg énekeljük csak önfeledten, hogy „spirit of the sky, spirit of the Earth”. 

Ætheria Conscientia – The Blossoming – Az énekesnős részek esetenként a Chenille-t (a.k.a. öOoOoOoOoOo) idézik (tényleg, mi van mostanság Aurélie Raidronnal?), máskor a jóféle post-black szélvészről hirtelen szaxofonos-szintis gyönyörködtetésre vált az egész. (A Haesperadh című dal valóban csodálatos lett!) Jó irányokba tapogatózik az Ætheria Conscientia, friss albumuk tele is van nagyszerű, emlékezetes részekkel. Egyben bennük van, hogy egy következő lemezük ennél is feljebb lépjen, és tízpontos műalkotásként képezzen maradandó értéket. 

Akhlys – House of the Black Geminus – Kellemesen gonosz örvénylés, horrorisztikus black veszedelem. A lemez rögtön a leghosszabb dallal indul, de amikor véget ér, csak azt érezzük, hogy hallgattuk volna még ezt. Tökéletes precizitással egybepakolt őrület, üresjárattól tartanunk felesleges. Sister Silence, Brother Sleep!

Alcest – Les Chants de L’Aurore – Végre egy nem is túl finomkodós, nem is túl  súlyos, inkább jellegzetesen alcestes lemez. Sok ponton a klasszikussá vált bemutatkozó Souvenirs d’un autre monde-ot idézi, máskor a szintén tökéletes Écailles de lune-t – a legjobb hivatkozási pontok! Végre megint az összes dal a helyén van, megjegyezhető, izgalmas mind (főleg a Komorebi, a L’Envol és a Flamme Jumelle), a végére pedig egy csodálatos Apollinaire-feldolgozás is jut. A L’Adieu mind franciául, mind Vas István magyar fordításában, Búcsúként rendkívüli erejű vers. Illik is ehhez az albumhoz.

Amyl and the Sniffers – Cartoon Darkness – Énekesnős punk ugra-bugra vadulás, korábban is jó volt, most is az. Miközben pedig előszeretettel nyújtogatja nyelvét, tüskéktől nincs miért tartanunk – az Amyl and the Sniffers zenéjére azonnal felvesszük a ritmust, említsük csak a Big Dreams vagy a Jerkin című slágereket, esetleg a Bailing On Me-t, annak szemérmetlenül direkt fütyülős jókedvével. De ha egyszer működik!

Andrew Huang & Undulae – Labyrinth – Kanadai Youtube-influenszer, aki a kétezertízes évek eleje óta ontja magából a jórészt elektronikus lemezeket. Ez a második kollab lemez, ezúttal a nála jóval inkább háttérben mozgó Brendan Rinconnal (Undulae). Megérte a közös munka, a tavalyi év egyik legjobb tánczenés techno produkcióját hozták össze. 

Angelwings Marmalade – As The Motherboard Watched Back – A lista legőrültebb lemezei között mindenképp dobogós helyet foglal el, ha nem egyenesen első ez az összevissza marháskodás, zajos keszekusza vérkeringés-serkentés. Nyilván van, akinek már blöff az egész, de aki direkt keresi a minél több műfajból összetákolt szörnyeket, az imádni fogja ezt is. 

Árstíðir Lífsins – Aldrlok – Alapvetően nincs a kedvenceim között az ilyen kántálós, ráolvasós pogánykodás, az izlandi szövegekkel dolgozó, Batushka-jellegtől sem mentes éjsötét-sűrű Árstíðir Lífsins viszont mindig megfogott, és igaz ez a négy év után érkező új albumra is.

Biesy – Golem – A lengyel blackerek amúgy is szeretik a határfeszegetést, de a Batushka és társai semmik ahhoz képest, amit a Biesy – ezen az albumon is – előad. A Golem metálos füllel egész befogadhatóan indul, aztán viszont szerencsére elszabadul a kísérletezgetés. A címadó dal felére így madárcsicsergős csilingelésre váltunk, majd jön szélvésztempó, tömény hangorkán és éles hangon visítozás. A Fuck No I Split énekesnős bolondériája különösen közel áll a szívemhez. Csak bírjuk bogozgatni a hallottakat.

Blood Incantation – Absolute Elsewhere – Egész eddig azt hittem, hogy ez a denveri csapat amolyan régisulis brutal death-ben utazik. Meg is lepett, amikor év végén hirtelen mindenhol azt találtam, hogy jelen albumról írnak szuperlatívuszokban. A hájpnak természetesen sosem tudok ellenállni, most is kíváncsian indítottam el a lemezt. Úgy is indult, ahogy vártam, majd egyszeriben átváltott valami különös űrrockra, benne hetvenes évekbeli proggal, elektronikával meg minden egyéb őrülettel. Ellenőriznem is kellett, hogy pontosan mit hallgatok, majd mikor rájöttem, hogy nincs itt semmi félreértés, akkor indult be megint a death pusztítás. Zavaromat a korábbi lemezek visszahallgatásával palástoltam, így rájöhettem, hogy a kísérletezgetést nem ma kezdték. A 2022-es Timewave Zero ambientes holdutazásához képest pedig a mostani lemez még nem is annyira elrugaszkodott. Mindenesetre valóban egészen rendkívüli. Utólag listára tenném azt is, az újat nemkülönben. Piramidális!

Borknagar – Fall – Öt évvel a zseniális True North után itt a Fall, mely ha utol tán nem is éri, így is hozza a Borknagartól megszokott magas színvonalat. (Bár én valamiért fejben mindig keverem őket a Solefalddal, és meglepődök, amikor az aktuális Borknagartól nem valami elborult avantgárdkodást kapok. De mikor lesz végre új Solefald?) Epikus himnuszok, hatalmas vokáltémák, katartikus kifutások – minden van itt, amiért a norvég csapatot szeretni szoktuk. 

Bríi – Camaradagem Póstuma – Brazil atmoblack alapból, de inkább chill, ambient, meg lélekkavaró billentyűs utaztatás. Caio Lemos (Serafim) nagyon ért hozzá, hogyan repítsen vissza a gyerekkorba, hogyan építsen hangulatot és találjon a hallgató elevenébe. Aki más dolgaira is kíváncsi, hallgasson bele a Kaatayra, a Vauruvã vagy a Bakt anyagaiba.

Buñuel – Mansuetude – Zajos kísérleti kakofónia, csak kapkodjuk a fejünket. A Bleatben felbukkan a Converge-énekes Jacob Bannon is, akad itt csellótól szaxofonig minden, a Fixerben ráadásul magyar származású énekesnővel, Megan Osztrositscsal, akiről nemrég a Telex is írt. (Sikerült egyben többször is elírni a nevét Osztoritsra – shame!)

Chat Pile – Cool World – Alig öt éve alakult meg a Chat Pile, ez csupán a második nagylemez, de máris meghódították a metal undergroundot. Nem véletlenül: a Cool World olyan, az extrémitás határait kereső, vad és tüskés monstrum, amely azonnal porrá zúz minden kétséget a csapat eredetiségét illetően. Közben nem félnek a noise-sludge nyomasztás mellé dallamos énekkel kábítani sem – ellentéteiben erős, izgalmas anyag a Cool World. 

Colin Stetson – The love it took to leave you – Colin Stetson szaxofonművész, aki olyan filmekhez írt már zenét, mint a 12 év rabszolgaság, az Örökség vagy A menü. Egyébként fő hangszerén kívül játszik klarinéton, basszusklarinéton, kürtön, furulyán és kornetten is. Mindez viszont csak puszta felsorolás: amikor tavalyi szólólemeze első dala elindul, akkor egyszeriben nem hallunk mást, csak a természet rendkívüli hangjait, madarak dalát és az esőerdő mélyéről érkező lüktetést. 

Dëgénéréscence – كاديمية القمر الكيميائي – A Metal-Archives black metalnak tudja be őket, a Bandcamp-oldaluk DSBM-et emleget, így a gyanútlan hallgatót váratlanul is érheti a nyitó Lasirena69 jéghideg elektronikus veretése. Aztán szintén ez folytatódik a teljes albumon. A francia Dëgénéréscence kapcsán olyan honfitársainak érdekes zenei egyvelege juthat eszünkbe, mint mondjuk a Créatures-é, de a Gonemage vagy a Haze Of Summer szintén beugrottak. (Noha különböző műfajokat ölelnek fel, de hasonlóan formabontó módon.) A tavalyi év egyik legkellemesebb prüntyögős őrjöngését a Dëgénéréscence szolgáltatta.

Dola – Tabernakulum – Lengyel black metal, mely avantgárdba oltott nyerseségével, számcímeivel, erős kelet-európai jellegével a cseh Master’s Hammert juttathatja eszünkbe. Annyi mágia, igaz, még nincs itt, viszont a hét éve alakult Dola is már hatásosan száll alá a pokolba, hogy onnan ne csak a rémületet és gonoszságot, de a túlvilág igézetét is ránk szabadítsa. Az Oszust című dal különösen őrült, tehát zseniális. A záró A światłem jest gniew pedig az album elvontabb vonulatát erősíti – érdemes lenne errefelé jobban elmozdulniuk, akad itt még kiaknázandó terület bőven. 

Doodseskader – Year Two – Az év egyik nagy felfedezése számomra. Felidézi bennem az Author&Punisher ipari pusztítását, ahogy a Gnaw Their Tongues gonoszságát vagy olyanok legveszettebb pillanatait, mint az Oathbreaker. Közben divatosabb egyveleg ez itt, hiphopos köpködés váltja a post-hardcore/noise őrjöngést, majd egy-egy monoton kántálás rakja fel a marcipánt a tortára. Rögtön a nyitó Pastel Prison tökéletes, a záró People Have Poisoned My Mind To A Point Where I Can No Longer Function szintén. Meg a köztük lévő hét szám is. 

Elbow – Audio Vertigo – Az elmúlt lassan harminc évet végigrobotolta az Elbow, jó kis albumokat is hoztak ki, de az Audio Vertigo hamar egyértelművé tette, hogy ott a helye a brit csapat legjobbjai között. Hatalmas fúvós pillanatok, filmzenés hatások, szívet tépő nagyot éneklések vannak itt – artpopos művészkedés és indie-s gyönyörködtetés, ahogy kell.

English Teacher – This Could Be Texas – Kifejezetten kellemes, elringató, közben mégis nagyon disszonáns és felkavaró lemez: a This Could Be Texas hemzseg az ellentmondásoktól, ezért is lehet ilyen izgalmas, megragadó erejű.

Eva Can't – Emisferi – Nagyot éneklős dallamos olasz prog metal, mely meglepő módon másfél évtizede még technikás death-ként indult. Legalábbis addig gondoljuk meglepőnek, amíg el nem jutunk a harmadik, durvulósabb számig, az ARCA-ig. Mindenesetre az Emisferit hallgatva nagyon is jó irányba fejlődött a zenekar. Érdemes lenne a tiszta vokál mellett is kitartaniuk egy teljes albumon át. Több mint egyórás a lemez, de elhallgatná még az ember utána is egy darabig. 

Five the Hierophant – Apeiron – Brit jazzes avantgárd instru post-black – már ennyiből is sejthető, hogy hangulatos album az Apeiron. 2014 óta léteznek, ez pedig a harmadik nagylemezük, tehát megfontoltan haladnak előre, mostanra pedig le is szerződtek a minőségi produkciókban utazó Agonia Recordshoz. Hangszerorgiával van itt is dolgunk: a szaxofon rögtön megalapoz az egésznek, majd jönnek olyanok, mint a cimbalom, a gong, a güiró, a tablá, a citera, a síp és a templomi harangok. Igen, a templomi harangok. 

Flagman – Tastes Incredible – Vicceskedő zajos avantgárd Floridából. Amennyire meghökkentő lehet a borító, annyira jelzi is előre, hogy mit fogunk kapni. Volt, aki a Bandcampen úgy fogalmazott, hogy ilyen, amikor a Primus, a System of a Down meg Mike Patton egy csónakban eveznek. Mindehhez inkább az elmebaj felől közelítsünk, meg azért a Flagman tagjai egyelőre nem is akkora zsenik, mint az említettek, de jó úton haladnak.

Fontaines D.C. – Romance – Az elmúlt évtizedben nagyot futott ez az ír altrock/post-punk csapat, teljes joggal: korábbi listánkon ott volt a Skinty Fia, és a 2024-es album is mindenféle üresjárat nélkül ontja az azonnal oldódó slágereket. Első hallásra a füledbe mászik, majd hetekig nem vered ki a fejedből. Júniusban Budapesten is lehet majd a zenéjükre önfeledten táncolni. (A Starburstert, hogy csak egy példát mondjak, nem is lehet nem végigpörögni.)

Glassing – From the Other Side of the Mirror – Bandcamp-oldalukon hivatkoznak a Revolver róluk szóló cikkére, melyben a post metal, a doom, a black és a post-hardcore jelzőkkel is illetik őket. Ez alapján lehetne a zenéjük akármi, de szerencsére a Glassingnak inkább egyénisége, mint műfajokat összekutyuló boszorkánykonyhája van. A leginkább talán a post-black lenne pontos à la Deafheaven. Az austini csapat utol ugyan (még) nem éri san franciscói társát, de erős versenyzőnek bizonyul: ügyesen összerakott, fájdalmas kitörésekkel és érzelmi utaztatással tarkított lemez lett a tavalyi. 

Godspeed You! Black Emperor – No Title as of 13 February 2024 28,340 Dead – A kanadai drone csapat albumai és dalai jellemzően lassan indulnak be, finoman hömpölyögnek, már-már elaltatják a hallgató minden gyanúját, hogy aztán váratlan és annál csodálatosabb katarzisba forduljon az egész. Az új lemezen is ez történik: rögtön a második dal, a Baby’s in a Thundercloud lelket kavaró magasságokig emelkedik. A 13 perces szám végén azt is érezzük: hallgattuk volna még tovább. De máris jön a következő, hasonló felépítésű szerzemény, a Raindrops Cast In Lead. És megint a csoda. Ahogy a GY!BE tavalyi budapesti koncertje is rendkívüli élményt jelentett.

Gonemage – Spell Piercings – Chiptune black acsarkodás Dallasból. Kifejezetten sűrűn jönnek a lemezek, de az ilyesmiből akármennyit elhallgatna az ember. Ahogy Garry Brents másik projektje, a sajnos már jobblétre szenderült Cara Neir is kiváló albumokkal ajándékozta meg a világot. A Gonemage előbbi feloszlása óta nagyobb sebességre kapcsolt, a Spell Piercingsnek pedig nemcsak ereje vagy szórakoztató faktora, de kétségkívül húzása is van. Nemcsak a retró Prince of Persia mellé ajánlott (de azért ahhoz is). 

Hawkwind – Stories From Time and Space – Öregember nem vénember! Na meg ki dolgozott olyan intenzív fáradhatatlansággal a zenekarok közül az elmúlt lassan hatvan évben, mint a brit Hawkwind? Mások ilyenkor szoktak visszatérni harminc év hallgatás után, és kihozni néhány tök érdektelen, de mindenki által jóindulatúan körüllelkesedett számot. Nem úgy Dave Brock, aki még mindig pontosan tudja, mi fán terem borongás, jövővárás és persze a space rock. 

High Parasite – Forever Burn – Elsőre azt hittem, az új My Dying Bride-ot fogom feltenni a listára, de hiába, nem tudtam az A Mortal Bindingot korrekt MDB-sorlemeznél jobbra hallgatni. A High Parasite meg elsőre nem teljesítette be azt a várakozást, amit a projektről való értesülés és a lemez meghallgatása közti pár percben hirtelen éreztem. De aztán újra futtattam párszor, már semmit nem várva, és így rögtön megadtam magam a dallamos Paradise Lost-éveket megidéző, régi goth nagyszerűséget és kortárs dark popot egyesítő kiadványnak. Na meg Aaron Stainthorpe hangjának, persze.

Holdlajtorja – Arcana et Tenebrae – Néhány éve alakult zalai black, amelynek rögtön a bemutatkozó nagylemeze az erdélyi Sun&Moon Recordsnál jött ki. Joggal, mert amit itt hallunk, az máris vérprofi. Ami szintén nem csoda, hisz a tagoknak volt idejük a Vorkutában megedződni. Kiváló album, tele friss erővel, lendülettel és természeti hangulatokkal.

James – Yummi – Már a Shadow of a Giant miatt megérdemelné a listára kerülést, de az 1982-ben alakult brit indie rock zenekar 18. (!) nagylemeze számos más finomságot is tartogat még. Kellemes kórusok, szívhez szóló dallamok, mifene. 

Kingcrow – Hopium – Az olasz prog metal erős zenekarokkal bír, a Kingcrow is egy közülük, a csapat Hopium című lemeze pedig már a Season of Mistnél jött ki, olyanokhoz is eljuttatva a hírüket, akik korábban nem találkoztak velük. Megérdemelten: a Hopium tényleg eddigi, nem is rövid munkásságuk egyik kiemelkedő pontja. Tele szívvel, lendülettel, és úgy egyáltalán: fogós slágerekkel. Amiért szerethetjük a progot – hangszeres hömpölygés, nagyot éneklős utaztatás –, azért szerethetjük a Hopiumot is.

La Fin De La Société Telle Que Nous La Connaissons – Melancolia – A cselló megint mindent visz! A társadalom, ahogy ismerjük, a végéhez közelíthet, de ha ilyen lemezek jutnak mellé, akkor olyan nagyon azért nem fogjuk sajnálni magunkat. Klasszikus zenés hangulattal átitatott alternative metal Franciaországból. 

Mabe Fratti – Sentir Que No Sabes – A guatemalai csellista-énekesnő fél évtizede tűnt fel a színen, eddigi legjobb éve pedig feltehetően a tavalyi volt. A Sentir Que No Sabes-t a Guardian szerzője is a hét lemezévé nevezte ki, de a zenei sajtó egészénél jól szerepelt a dream pop és jazz határvidékén mozgó, játékos, nyugis és rendkívüli szépségű zene.

Madder Mortem – Old Eyes, New Heart – Régóta tartott már a Madder Mortem-ínség, így hat év után akkor is élmény új lemezt hallani tőlük, ha túl sokat nem változtattak a recepten, és ez lehetne valamelyik régebbi lemezük ugyanúgy. De hát ami ilyen jól működik, minek is átformálni? Progresszív zajongás plusz boszorkányos énekesnős belekiabálás a világba, egyenesen Norvégiából. 

Manes – Pathei Mathos EP – Ha Manes-lemez, hát készülhetünk arra, hogy fogalmunk sincs, mire készüljünk. M. Hellemnek köszönhetően ezúttal énekesnős, belassult mágiára. (Rögtön kíváncsi is lettem projektje, a Martyra kiadványaira.) Rövidke kis EP-nek tűnik, pedig a Be All End All album is csak két dalnyival volt hosszabb – és ez a négy szám is kiad egy kerek egészet. Szépet, teljeset.

Oranssi Pazuzu – Muuntautuja – A zseni átlát a káoszon – olvashattuk a régi garfieldos poszteren, melyen a narancssárga macska egy rendetlen szoba közepén vigyorog. Nem vagyok Jordan Peterson, hogy az Oranssi-tagok gyerekszobájában pakolásszak, mindenesetre hogy zsenik, ahhoz nem fér kétség. Kijön a finnektől egy új album, azt zavartan-izgatottan csócsáljuk négy évig, aztán mire felocsúdunk, már itt is a következő. Becsüljük meg magunkat!

Orgone – Pleroma – Lágy női énekkel, klasszikus zenei beütéssel indul ez az album, de már a technical death metal besorolás alapján sejtjük, hogy hiába sír a hegedű, hiába borul lángba a láthatár, nem marad ez annyiban. A harmadik, Valley of the Locust című dalnál be is indul az egész, de szerencsére nem veszti színeit, klarinéttól brácsáig, csellótól fujaráig és vibrafonig akad itt minden. Így az album már arra is jó, hogy végre megtudjuk, mik is ezek pontosan. Akkor a legjobb az egész, amikor egyetlen masszaszerű őrületbe olvadnak a hangok, de az énekesnős részek is mind gyönyörűek. 

Peste Noire – Livre II – Dieppe – Kétszámos EP, de valójában beillene egy önálló stúdiólemeznek a maga közel félórás hosszával. Épp ellentéte az előző kislemeznek, ahol öt szám tett ki 19 percet. A kettő együtt meg egy bőséges nagylemezt – mégis önkéntelenül érezzük, mintha a 2021-es Le retour des pastoureaux óta nem jött volna ki újabb nagylemez. (Pedig az is csak 35 perces volt.) Nyilván a friss dalok minőségére sem lehet panasz – csak épp megy tovább a szokásos Famine-féle kísérletezgetés. Hosszú, mesélős dalok, amik lassan, rekedtesen indulnak be, de aztán egyre jobban bevadulnak, átgázolnak rajtunk. A második, címadó dal pedig nem mellőzi a PN-nek mindig jól álló lírai mélységeket sem. 

Planes Mistaken For Stars – Do You Still Love Me? – Három éves késéssel kihozott lemez ez Gared O'Donnell zenekarvezető halála és a csapat (időleges? végleges?) feloszlása után. Egyben az első friss anyag tőlük 2016 óta. (Azt ígérik, lesz még több, miután frontemberük annyi kiadatlan anyagot hagyott hátra.) Ráadásul nem is csak O’Donnell emlékének adóznak benne: a nyitó Matthew Is Dead a 2017-ben elhunyt alapító gitárost, Matt Bellingert idézi meg. Hátborzongató, ahogy Gared énekli, „Matthew is dead and we all think we're next”, majd végül a világba is üvölti fájdalmát. A kétezres évek közepi post-hardcore/emo felpörgés fontos zenekara tehát belesűrített ebbe az albumba mindent önmagából, így lett ez egy erős, sűrű és fájdalmas tanúságtétel. 

Ponte Del Diavolo – Fire Blades From The Tomb – Énekesnős doomster mágia. A Red as the sex… lalalázása külön tíz pontos, de az egész lemez hallgattatja magát.

Psychonaut 4 – ...Of Mourning – A konfliktusos grúz mindennapok is hatással lehettek a zenekarra, ezúttal egy kizárólag grúz szövegű album született. Ami ráadásul nehezebben is adja magát, mint a korábbi, azonnal oldódó slágerekkel dúsított lemezek. Ez nem jelenti viszont, hogy az ...Of Mourning alacsonyabb színvonalú lenne, csupán időt kell adni neki a kibontakozásra. Nem ezeket a számokat fogjuk üvölteni a koncerteken (bár a Fiqrebi Mtsukhrisát csak azért nem, mert nem tudunk grúzul), de otthoni hallgatáshoz tökéletes DSBM dalok ezek. 

Rope Sect – Enstrangement – Milán Péter kedvencei a mi kedvenceink is! Szépségesen mélabús goth rock, rögtön az album elején fülbemászó slágerességgel ránt be, és tesz kíváncsivá a teljes addigi munkásságra. A záró Rope of the mundane love-ban pedig még a nagyszerű King Dude-ot is halljuk. A titokzatos német csapat első nagylemeze (Personae Ingratae) 2017-ben jött ki, azóta pedig szerencsére csak még jobbak lettek.

Scarcity – The Promise of Rain – Disszonáns elmebaj New Yorkból a Krallice és a Pyrrhon tagjaitól. Megvan az az idegesítő helyzet, amikor a vonaton már percek óta záródnak az ajtók, megy a folyamatos sípolás, és csak nem akar véget érni? Na, hallgassunk a másik fülünkön párhuzamosan black metalt, és meg is kapjuk a Scarcity új albumát!

Shum – Pulzáló dobok tisztítják meg az eget – Az év nagy magyar meglepetése ez az album, pedig hát Varsás Gábor zenekara/projektje sok éve ontja magából a lemezeket. A kollaborációk és a különleges dal- és lemezcímek nagy barátja adott már ki közös anyagot a Quetzal Tiradóval, Kazegyakusatsuval vagy dMH-val: a Shummal együtt egy egész világot fedezhet fel magának az ember. Nem mintha korábban ne szerettem volna az ipari hangulatú különlegességeket, vagy ne hallgattam volna rongyosra, mondjuk, A Párttól a Rákországot. Mégis újra és újra le tud nyűgözni ez a punkos-zajos-doomos industrial dalköltészet, melyben még keleties hangulatok és szaxofonszőtte lázálmok is bőven elférnek, és nem furcsán hatnak, inkább tovább színesítik az egészet. Antikapitalista érzelmektől fűtött, világgá kiáltott fájdalom, egyben olyan csodálatos dalszövegek, mint ez itt: „forgó palota / csendes helyen kiadó / nemdohányzó diáklánynak / felújítás: az előző kaucióból / kisállat nem hozható // kettő férfi nem költözhet / F64.00”. 

Slift – Ilion – Francia progos-stoneres építkezés, nagyívű album, amelyben kellemesen el lehet veszni, világát hosszan bogozgatni. Azok közé tartoznak, akiket KEXP-es bemutatkozásuk tett világszerte ismertté – a Slift hangszeres virtuózai bizonyíthattak, és bizonyítottak is. Csak így tovább!

Sólstafir – Hin Helga Kvöl – Belegondolni is furcsa, hogy már 10 éve volt a Sólstafir alapító dobosának eltávolítása körüli botrány. Azóta ez már a harmadik sorlemezük, és nem mondhatni, hogy megtörte volna őket az ügy. (Katla-album viszont már öt éve nem jött, annak épp itt lenne az ideje.) A Hin helga kvöl ott folytatja, ahol az Endless Twilight of Codependent Love letette a fonalat – jelentsen bármit is ez. Az izlandi csapat közben egyre inkább visszafogja magát:  alig merészkednek hét perc fölé, sőt, már három-négy perces számokba is be tudják sűríteni minden világfájdalmukat. Jó ez nekünk vagy sem? Mindenesetre a setlistre legalább még több dal felfér majd!

Spectral Voice – Sparagmos – Nem véletlenül hozza ki a Metal-Archives hasonló zenekarok közül első helyen a Disembowelment nevű ausztrál death/doom klasszikust. A Sparagmos zenéje tisztelgés is az underground körökben istenített csapat előtt. Ugyanaz a hat lábbal a föld alatt a pokol bugyrait kutató, dögszagú borzongatás, ugyanaz a halálhörgés, siralom. Közben meg a zene emelkedettsége mégis más szférákat hoz be – még ha csak a temetői gyászhangulatát is. A Blood Incantation tagjai kiélhették végre újra egy adott műfaj iránti elkötelezettségüket – sokáig emésztgethetjük még a végeredményt.

St Vincent – All Born Screaming – Hell Is Near, szól rögtön a nyitódal címe, miközben Anne Erin Clark énekesnő éterien borzongat, a csillagokat leénekli az égről. Aztán könnyedebb vizekre is evez, de erejéből mit sem veszít. Kate Bushtól és David Bowie-tól is sokat tanult a 42 éves, pályája talán csúcsán lévő Clark – az All Born Screaming tökéletesre csiszolt ékkő, valóban mestermű.

Stagnant Waters – Rifts – Szarvasdémonos borítóval nem készülhet rossz album, de a Stagnant Waters még felül is múlja a várakozásokat ezzel a sűrű sötét industrial black megőrüléssel. Ahol a Fleurety neve elhangzik, ott a helyem, amit pedig a Fleurety-rajongók a zenében keresnek, itt megtalálják. 

Tantric Bile – Cursed Conception – A Don’t Let The Goblin Rape Your Baby dalcím, azt hiszem, tökéletesen leír mindent. Mindig várok az olyan albumokra, amelyeket az elején én is rögtön leállíthatok, hogy mégis mi ez a beteg visítozás-csörömpölés? Aztán annál lelkesebben indíthatom újra a lejátszást. Harsh noise/goregrind/free jazz/avantgárd rettenet Kaliforniából. A lemezborítók szintén megérnek egy misét (vagy egy ördögűzést), a Seminal Baptism és a Baka után a Cursed Conception-é is kellőképp démoni lett.

The Black Keys – Ohio Players – Életérzés, nosztalgia, fojtott szexualitás – már az emblematikus borító megragadja a figyelmet. Az ezredforduló ohiói indie felfedezettjei pedig, akik a kétezertízes évek elején élték fénykorukat, bizonyítják, hogy ma is van még bennük bőven kraft. Az elmúlt lemezeik közül talán ez a legjobb, az olyan dalaikat pedig, mint a Don’t Let Me Go vagy a Beautiful People, azonnal megjegyezzük és már dúdoljuk is.

The Blinders – Beholder – Eoghan Clifford gitáros távozása után a zenekar is bejelentette tevékenysége szüneteltetését. Azért még kihozták a Beholdert, és micsoda (időleges?) végszó ez: rögtön a nyitó Ceremony, majd a Brakelights katartikus pillanatokat tartogat, és az album további része sem marad el színvonalban. Nehezen bekategorizálható new wave/altrock/post-punk energiabomba ez, de a legjobb fajtából való. Remélhetőleg nem végleg múlt időben fogalmazva. 

The Body, Dis Fig – Orchards of a Futile Heaven – A The Body-nak jellemzőbben az önálló albumait szoktam hallgatni (No One Deserves Happiness, I Have Fought Against It, but I Can't Any Longer), de a tavalyi év sokat méltatott produkciója nem véletlenül ez a Dis Figgel közös kollab lett. A szokásos jóféle noise, karcos és pokoli, andalító és torokmetszett. A címadó dal pedig egyértelmű csúcspont. 

The Lemon Twigs – A Dream Is All We Know – A D’Addario testvérpár friss lemezének inspirációi közt joggal emelték ki a Beatles-t és a Beach Boys-t, leginkább ilyenek ugranak be, I Get Around, When I Grow Up (To Be A Man), Here Comes The Sun, más hasonlók. Az egyébként fantasztikus They Don't Know How To Fall In Place retró klipjével meg a Monkees világára játszanak rá szórakoztatóan. De a Lemon Twigs nem lenne olyan jó, ha mindezt nem teljesen friss töltettel, a kétezertízes évek közepén jöttek energiájával és zenei újraértelmezésével hozná. 

The Libertines – All Quiet On The Eastern Esplanade – Pete Doherty zenekara nem kapkodta el a dolgokat, negyedszázadon belül ez a negyedik stúdióalbum. Ráadásul most is mintha csak egy jó öreg lemezüket írták volna meg, bevonja valami jó értelemben vett patina, állandóság. Post-punk revival, sorolja be őket a Wikipedia, és valóban! (Biztos, hogy a Night of the Hunter valami új szám, és nem egy régi klasszikus? Átvernek, nagyon gyanúsak!)

The Reytons – Ballad Of a Bystander – Az elmúlt években befutott pörgős brit garázsrock. Nagyon érzik a lendületet, gyorsan is alkotnak – bő két év alatt három nagylemezt hoztak ki. A Ballad of a Bystander az eddigi legenergikusabb, Market Street és Let Me Breathe című dalai simán elmennek rádióban és plázában – közérthető, azonnal ható, közben nagyon is minőségi.

The The – Ensoulment – Matt Johnson legendás brit zenekara több mint negyvenöt éve létezik már, de friss stúdiólemezzel a 2000-es NakedSelf óta nem jelentkezett. Abszolút megérte a várakozás: az Ensoulment mintha csak egy napjainkban bemutatkozó zenekar albuma lenne. Egyszerre hagyománytisztelő és nagyon friss, slágeres és albumközpontú. A Some Days I Drink My Coffee by the Grave of William Blake nem csak címével nyűgöz le, de rögtön az elején be is ránt kétkedőt és régi rajongót egyaránt. Instant klasszikus.

Trabant – Trabant – Végre, ugye. Sőt: VÉGRE. De nemcsak papíron, hanem mindenhogyan. Ki hitte volna, hogy a Ragaszthatatlan szív vagy az Itt van, pedig senki se hívta jók lesznek egy 2024-es „év lemezei” listára is? De érhetik meglepetések még a bennfenteseket is: a Kígyó, a Balettcipőben vagy a Kész az Egész ugyancsak hipnotikus erejű dalok. Sorsunkat a rozsda marja, mi mégis a végtelenbe táncolunk!

Trelldom – ...By The Shadows… – A norvég csapat tizenhét évig nem jelentkezett új albummal, a tavalyit viszont már a Prophecy hozta ki. Mindez rögtön garanciát is ígér a kiválóságra. Keleties ízekkel fűszerezett, vad és erőteljes avantgárd black, benne a végítélet harsonáival, máskor Tribulation/Ghost-jellegű kísérteties hangulatokkal. Nagyívű, valóban izgalmas visszatérés a Trelldomé. 

Uncle Acid & the Deadbeats – Nell’ Ora Blu – Hat év szünet után itt a brit pszichedelikus/stoner füstölgőgyújtogatók friss lemeze. Régi suli, kortalan rockborongás. Lidérceseket lázálmodni sosem volt még ilyen felemelő. 

Watch My Dying – Egyenes kerülő – Volt ugyan negyedik lemez, ha több részletben is, és csepegtettek időnként önálló dalokat. De hát mégis csak az a helyzet, hogy utoljára 2009-ben, a Moebius kikerülésekor kiálthattunk fel: végre egy új WMD-nagylemez! Hiába A nagy számok törvénye, ha a nagy számok törvénye hozza az eseményszámot. De méltó visszatérés is ez, az Egyenes kerülő egy ereje teljében lévő zenekart mutat. Miközben ezt a lemezt odatehetjük a kétezres évek klasszikusai mellé, aközben nagyon is mai, tökéletesen rezonál a korszellemmel. A Fényérzékeny dalszövegei végigkísérték kamaszkoromat, a borzongásba most már a nosztalgia fájdalma is vegyül, olyanoknál különösen, mint a Háttal álmodó vagy a 9 kapu. Az Egyenes kerülő így a továbblépés megnyugvását is adja – „Most már élesben történik minden / Megvág néha, de tartom, később / Könnyebb lesz egy másik szinten”. Hátha lesz még könnyű.

Zeal & Ardor – Greif – Zeal & Ardor-album nem indult még olyan könnyed-vidám témával, mint a Greif. De várjunk csak: most virágos tavaszi réten hallunk a távolból gyerekkórust, vagy a pokolban mérik ki ránk büntetésünket? Manuel Gagneux nemigen tud hibázni: sokan egylemezes csodára számítottak, de 2016 óta kiszámíthatóan készülnek a kiváló lemezek, és már Magyarországon is bizonyított többször a produkció. Ráadásul képes volt arra is, amit nem hittek volna a zenekart a Batushka és a Ghost mellé behelyezők: a Z&A többször is meg tudott újulni, feszegetni eleve bizonytalan határait, újabb utakat bejárni, újabb hangulatokat zenébe sűríteni. Már rég nem annyi az egész, hogy haha, de bizarr egymás mellé rakva a blues és a black metal. Az új albumon is akad minden elektronikus prüntyögéstől rapes szóköpködésen át lassú-középtempós alternative balladákig. 

Posted by Holden in February 1th 2022

Itt most a 2022 februárjában kitett listánk bevezetőjének kellene állnia, de az valószínűleg már nem fog előkerülni, miután annak idején bölcs módon egyből a szerkesztőfelületre gépeltem be. Korábbi listáinkat a Wayback Machine segítségével sikerült linkelni, de a 2021-eset sajnos már nem mentette az oldal. A vonatkozó Word-fájlt azóta előkerítettem, így végre 2008-ig visszamenőleg olvasható az összes lista. 1 kolléga kedvenceinek fellelésében a végpontok közti titkosítás nélküli, ezáltal keresőfunkciót nem eltüntető Messenger volt a segítségünkre. Valószínűleg jelen sorok szerzőjén kívül ez nem érdekel senkit, de hát ezt az oldalt nem a néhány évtizeden belül amúgy is elhalálozó olvasóknak, hanem az örökkévalóságnak írjuk.

A további éves listák, amelyeket még lehet olvasni: 2023, 2022, 2020, 2019, 2018, 2017,
2016, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011, 2010, 2009, 2008/1, 2008/2

Holden

1. Peste Noire – Le retour des pastoureaux

2. Thy Catafalque – Vadak

3. La Femme – Paradigmes

4. Tribulation- Where the Gloom Becomes Sound

5. Old Nick – A New Generation of Vampiric Conspiracies

6. Converge & Chelsea Wolfe – Bloodmoon

Amigo The Devil - Born Against

Amyl And The Sniffers: Comfort To Me

Anna Fox Rochinski – Cherry

Antediluvian - The Divine Punishment

BadBadNotGood: Talk Memory

Barkóczi Noémi – Dolgom volt

Billie Eilish – Happier Than Ever

Body Void – Bury Me Beneath This Rotting Earth

Cara Neir – Phase Out

Carcass – Torn Arteries

Code – Flyblown Prince

Creature – Eloge de l'Ombre

Dodie – Build a Problem

Dream Unending – Tide Turns Eternal

Dry Cleaning – New Long Leg

Editrix – Tell Me I’m Bad

Emypyrium – Über den Sternen

Godspeed You! Black Emperor: G_D's Pee State's End

Groupie – Ephemeral

Halsey: If I Can't Have Love, I Want Power

Human Ramen – Yes No Yes

Illuminati Hotties – Let Me Do One More

Jorja Smith – Be Right Back

Jü: III

Kayo Dot - Moss Grew on the Swords and Plowshares Alike

King Woman – Celestial Blues

Krallice – Demonic Wealth

Lamp Of Murmuur – Submission and Slavery

Leila Abdul-Rauf – Phantasiai

Lingua Ignota ‎– Sinner Get Ready

Lost Girls: Menneskekollektivet

Low – Hey What

Lycia – Casa Luna

Mayberian Sanskülotts - Rekult II.

Mesarthim – Vacuum Solution (EP)

Mogwai - As The Love Continues

Mystras - Empires Vanquished And Dismantled

Niedergang – Átkoskönyv

Non Serviam – Il Pleut Partout Derrière EP

Orchestre Tout Puissant Marcel Duchamp – We're OK. But We're Lost Anyway

Papangu – Holoceno

Portrayal of Guilt – We Are Always Alone

Spellling – The Turning Wheel

Squid – Bright Green Field

The Body and BIG|BRAVE - Leaving None But Small Birds

Torres – Thirstier

Wolves in the Throne Room – Primordial Arcana

YAETH – MMXX

rantottbus

Ulver- Hexahedron

Fear Factory – Aggression Continuum

No Words/Abjekt – Between Realities split

Paisaunt - Primitiue Blak Metal

Wrekan/Pessimista – Knife and Noose split

Vrag - Harcom

Këkht Aräkh - Pale Swordsman

Towergeist - Towergeist II

Cave Altar - Impermanence

Vorkuta - Wandering Alone in the Forest of Transcendence

FLUISTERAARS - Gegrepen Door de Geest der Zielsontluiking

1

Eljött az ideje, hogy ajánljunk ötven nagyszerű albumot a tavalyi évből! „Hogyan, ötvenet? Mikor tavaly még hatvanra futotta?” – kérdezte soha senki. Persze idén is említhetnénk további rengeteget Enslaved-től Baronessen át Ahabig, amelyekbe érdemes belehallgatni. Nem sorolom aktuális anyagaikat a kedvenceim közé, de mindenképp minőséget képviselnek. Alább viszont ötven lemez, amelyek jelentős része kifejezetten ismeretlen, mégis annál ígéretesebbek, emlékezetesebbek. Sajnos rantottbus és 1 megint kimaradtak a jóból, de ha listáztak volna, feltehetőleg olyanokat említenek, mint a Taake, Kristin Hayter vagy a Nattehimmel. És milyen jól tették volna!

A korábbi év végi listák, amelyeket még lehet olvasni: 2022, 2020, 2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011, 2010, 2009, 2008/1, 2008/2

1. Liturgy – 93696 –  A kortárs zene egyik legkülönlegesebb, műfaji keretek közé nehezen besorolható csapata. Írhatnám, hogy elektronikus, írhatnám, hogy avantgarde, hogy noise, black, kísérleti, mindig csak a felszínt karcolgatnám. Amúgy több helyen egyszerűen csak black metalként emlegetik ezt az albumot, ahogy a korábbiakat is. Sűrű, nehezen szétszálazható, gyönyörű zene. Hallgatjuk, és széthasad tőle a fejünk – jó értelemben. Fogjuk még Haela Hunt-Hendrixet műfajteremtőként emlegetni.

2. Fågelle – Den svenska vreden – Bizonytalanul, dadogva építkezik, hogy aztán összeálljon belőle katarzis és katedrális. Az Ingenting rögtön megadja az alaphangot, már itt biztosra vehetjük, hogy rendkívüli lesz az egész. Aztán jön a Slavar, a megbabonázott hallgató pedig hiszi is, nem is, hogy egy frissen hallott dal lehet ennyire gyönyörű. Újra is kell hallgatni rögtön, az érzés pedig marad. Sokáig fogva tartja hallgatóját a Fågelle 2023-as albuma.

3. Anareta – Fear Not – A gyönyörű, egyben vérfagyasztó hegedűdallamok az A Forest Of Stars legjobb pillanatait juttatják eszünkbe. Erős komolyzenei hatások érződnek a lemezen, a New Orleans-i csapat egyben a SubRosa örökségét is képviseli. Hidegrázós hatású, maradandó lemez.

4. Maladie – For We Are the Plague – Acsarkodós avantgárd népszórakoztatás csellóval, orgonával és szaxofonnal. 

5. Jute Gyte – Unus Mundus Patet – Elvetemült, zajos őrjöngés, mikrotonális elmebaj. Mintha egy megbolygatott méhkasba kerültünk volna, és miközben mind minket támadnak, saját sikolyainkat még egy miniatűr fülesen is hallgatnunk kellene. Ez veszélyes!

Beyond the Grasp of Light – Hell – Nincs benne sok csűrés-csavarás, csak káosz, tombolda és pusztulat. A leginkább blacknek besorolható album hossza is összesen huszonöt perc. Van, hogy épp ilyen direkt őrjöngésre van szüksége az embernek. 

Blut Aus Nord – Disharmonium – Nahab – A szokásos Blut Aus Nord-féle pokoljárás. Démonikus, őrjítő. Diszharmonikus, hogyne. Tehát: igencsak kellemes.

Bolt Gun – The Tower – Az idegeinken ennyire sikeresen is ritkán táncol egy zenekar. Feszültségteremtésben mesteri post-zene, megspékelve egy kis jazzes nyugtalanítással. 

Botanist – VIII: Selenotrope – A Botanist visszatérő szereplő listáinkon, a Selenotrope pedig méltó a korábbi ökoterrorista post-black anyagokhoz. Amennyire elvadult, annyira friss és felemelő még mindig az egész. Nem újítják meg igazán magukat, de erre az esetükben nincs is feltétlenül szükség.

Bríi – Último Ancestral Comum – Koszos, belemenős, mégis varázslatos, világűri hangulatokat hozó avantgárd finomság. Hogy születnek ilyenek a semmiből? A brazil projekt alig néhány éve létezik, de már méltó a világhírre.

Choir – Songs for a Tarnished World – Masszív pusztítás a bányamélyi éjsötétből. Fullasztóan sűrű, viszont látszik a fény az alagút mélyén. 

Cicada The Burrower – Blight Witch Regalia – Hangulatilag összetett, dúsan használt szintivel összerakott triphopos-elektronikus avantgárd prüntyögés. Elkezdünk zeneként gondolni még a szirénára, a rendőrautó vijjogására és a jégcsapok csilingelésére is, ha ezt halljuk. 

Code Orange – The Above – Rögtön az albumnyitó Never Far Apart slágerként kúszik a fülünkbe, Reba Meyers énekesnőt napestig tudnánk hallgatni. A nu metalos részek kevésbé emelik az album fényét, de összességében kellemesen groove-os lemez, hol altrock szépelgés, máskor metalcore nosztalgia, sokszínű és szórakoztató.

Dawn Ray’d – To Know the Light – Epikus sokféleség, egyszer nagyot éneklős, máskor farkasokkal táncolós. Vannak benne jóféle északi dallamok, black metalos futamok, a természet végtelenségét megidéző hegedűs részek. A Dawn Ray’d néhány évvel ezelőtti születésétől fogva méltó volt a figyelemre, így annál sajnálatosabb, hogy tavaly már fel is oszlottak. Mindenesetre harmadik, eddig utolsó albumukkal valóban a csúcson távoznak. 

Dodheimsgard – Black Medium Current – Ahhoz képest, hogy az A Umbra Omegára tekintettünk nagy visszatérésként, a Black Medium Current megjelenéséig is eltelt közben nyolc év. Pontosan annyi, amennyi a Supervillain Outcast és a 2015-ös comeback között. És akkor még hozzátehetjük: az 1999-es 666 International és a 2007-es lemez között is ugyanennyi ment el. Ennyi azonosság után vajon az új lemez is lett annyira zseniális, mint az 1999-es meg a 2007-es? Ezt azért ennyi idő elteltével nem jelentenénk ki, de a legutóbbival felveszi a versenyt, vagy akár felül is múlja. Különösen az olyan dalokat hallva, mint a Tankespinnerens Smerte vagy az Interstellar Nexus. A Voyagerbe pedig egy kis Erik Satie-féle Gnossienne-utánérzés is jutott. Működik még a DHG-varázs.

Eartheater – Powders – Éteri énekesnős, gyönyörű, melankolikus album trip-hopos lüktetéssel. Külön jó pont jár a System Of a Down-féle Chop Suey belassult, lebegős feldolgozásáért. 

Fattyú – Puszta – Hajdúsági művészkedő black, mi másra lett volna szükségünk? Ahhoz képest meglepően jó! Recipe Ferrum és Siculicidium rajongói jó eséllyel kedvelni fogják. 

Fleshvessel – Yearning: Promethean Fates Sealed – Nagyszerű billentyűs futamokkal megbolondított, helyenként komolyzenésen fájdalmas-nyomasztó, máskor a Vízipók-csodapók játékos zenéjét idéző album. Rögtön az elején a Winter Came Early egy tízperces, számtalan színt és témát felvonultató csoda. 

Fire-Toolz – I am upset because I see something that is not there – A tőlük megszokott prüntyögős őrület. Akik szeretik, mondjuk, a Pryapisme zenéjét, azok ezt is bírni fogják. 

Hasard – Malivore – Helyenként kifejezetten gonosz, kaotikus post-black metal.  Ha aláfestő zene lett volna egy Disney-rajzfilmben ahhoz, ahogy villámok csapkodnak a gonosz boszorkány kastélya körül, ma valószínűleg vagy egy szent lennék, vagy pszichopata.

Horrendous – Ontological Mysterium – Vad, gyors, egyszer zakatolós, máskor kísértetkastélyba röpítő progresszív death, olyasfajta, amire azt szokás mondani, hogy van benne kraft (erő, lendület, kakaó, kaukázusi kefír). 

Isole – Anesidora – Lassan építkező, méltóságteljes epikus doom, ahogy az Isole-nál lenni szokott. 

Kæry Ann – Songs of Grace and Ruin – belassult énekesnős mágia, az okkult doom legjobbjait juttatja eszünkbe. De Alexandra Drewchin hangja olykor még Berger Dalmáét (Esclin Syndo) is felidézheti. Elvarázsolt tánc a szakadék szélén. 

Krallice – Porous Resonance Abyss – Lendületes, erőteljes zene a kozmikus szférákból, epikus futamokkal és synthwave-es veretéssel. Különös, elvont, varázslatokkal teli.

Night Verses – Every Sound Has a Color in the Valley of Night: Part 1 – Színes-szagos, tempós és gyönyörködtető technikázgatás. Ami tudjuk jól, önmagában sosem elég – kell, hogy a végeredmény annyira felismerhető legyen, annyira magával ragadja a hallgatót, mint a Night Verses tavalyi albuma esetében.

Omnerod – The Amensal Rise – Kaotikus őrjöngés-darálás, nem könnyű követni, de annál élvezetesebb elveszni ebben a forgószélben. Aztán a Spore-ral megmutatja, hogy képes lágyabb vizekre is evezni, és milyen jól áll neki az is! Még progresszív finomkodás is akad, de azért összességében itt az erő, a súly a lényeg. A The Progressive Subway szerint olyan, mintha Devin Townsendet ötvöznénk a Between The Buried And Me-vel, és van benne valami. 

Onkos – Vascular Labyrinth – Az obskúrus avantgárd őrültségeket igyekeztem kimaxolni, az Onkos pedig ebben tökéletes partnerként szolgált. Vannak zenék, amiket hiába hallgatok tíz-húsz perce, egyszerűen fogalmam sincs, minek is nevezhetném az egészet. Ez a jazzes-hörgős-kísérletezgetős lemez pontosan ilyen. Még sok-sok ilyet!

Orme – Orme – Maratoni hosszúságú, őrjöngős noise-doom, a másfél órás pokoljáráshoz tényleg kitartónak kell lenni. 

Oromet – Oromet – Lassan hömpölygő, sűrű, katartikus pillanatoktól és keleties motívumoktól sem óvakodó doom szépség. Ahogy ilyenkor illik, három tíz-húsz perces szerzeményből kerek egészet varázsolva.

Panopticon – The Rime of Memory – Kimerítő hosszúságú folkos atmoblack a műfaj egyik legjobbjaitól. A Panopticon a 2012-es Kentucky című albummal robbant igazán be, azóta pedig mindig ügyesen hozza a természet vadságát és végtelenségét megidéző búsongást és/vagy tombolást. Fagyos, lendületes és emberfelettien tiszta. A The Rime of Memory ott van a Panopticon legjobbjai között. 

Peste Noire – Livre I – Antioche – Több részre osztva, EP-ként jöttek tavaly-idén az új anyagok, az Antioche 18 perce pedig elsőre soványkának is tűnt. Szükséges volt pár hallgatás, hogy az ember megadja magát ennek is – ahogy az összes korábbi zseniális lemeznek. Kellett ehhez a kislemezt záró Le bolossage intra-muros ünnepélyes harci láza is, kifejezetten kedvünk támad rögtön utána újrakezdeni az egészet. Minden korábbinál több akusztikus leállás, de akadnak itt is azért belemenős black részek és melankolikus-epikus fúvósok is. Ráadásul bár öt rövidebb tételből áll az anyag, ezek lényegében egybefolynak, egy nagy egészet tesznek ki. Élvezzük ki minden részletét, aztán jöhet a 2024-es Dieppe. 

PJ Harvey – I Inside the Old Year Dying – Nyolc évvel az előző lemez után különösen kellett már egy új PJ Harvey-album, az énekesnőnek pedig megint sikerült erőset dobnia. Hol nyugtalanító, máskor elandalító, egyszer éteri, máskor székhez szegező, végig gyönyörködtető lemez.

Riverside – ID.Entity – A veterán lengyel prog rockerek friss albuma sem okoz csalódást. Rögtön az albumnyitó Friend Or Foe? hatalmas sláger – amikor már túl sok lenne a langymeleg, mindig jön egy bevadulós szegmens, kellemesen váltakoztatva ezeket. Big Tech és post-truth – aktualitásból sincs most hiány. 

SnailgardN – Comfort in Collapse – Karcos modernkedés, simára csiszolt progos zúzás. Az új számok még dallamosabbak és egyben még keményebbek, mint bármikor korábban – süthetjük el esetükben a metálosok kedvenc közhelyét. 

SWTKHMR – Tod Mit Uns – Eleketróval felpörgetett gyűlölködő black, a Peste Noire legszebb hagyományainak szellemiségében. 

Tanith – Voyage – Helyenként erősen emlékeztet egyik holland kedvencemre, a Doolra, talán ezért is jön be annyira. Énekesnős slágeres zene okkult rockos vonásokkal, AOR-hatásokkal. Az olyan számok, mint az Olympus by Dawn, azonnal beeszik magukat a hallgató fejébe. A hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéit kedvelők különösen szeretni fogják. 

Tardigrade Inferno – Burn the Circus – Ilyen lenne a Diablo Swing Orchestra, ha még be is speedeznénk őket, plusz cirkuszi avantgárdba öntenénk az egészet. Let’s dance!

TDK – Nemesta – Bolgár előadó/zenekar valószínűleg ritkán szerepelt az itteni listákon, hát még bolgár nyelven tolt avantgárd post-black. A TDK zenéje kapcsán rögtön a cseh The Master’s Hammer ugrik be. Vannak is olyan jók, mint bohém társaik.

Teitan – In Oculus Abyss – Van valami fenséges ebben a zenében, miközben mégis csak mintha egy tornádó magjában zuhannánk folyamatosan. Erőteljes, komplex avantgárd mestermű. 

The Canyon Observer – Figura – Szépen, kellemesen indul a szlovén csapat albuma, afféle jazzes finomkodással, majd beüt a zajos őrület. A szaxofon végül pokolbéli dallamot fúj, teljes a káosz, így válik ez a lemez tökéletessé. „Mintha a tangót próbálnák feltalálni a lánctalpak alól rögzítve”, fogalmazta meg a Metal Storm szerzője. 

The Sound That Ends Creation – Exactly What You Thought, But Worse Than You Imagined – Hülyéskedős darálós mathcore technikás-kaotikus zenével és vicceskedő dalcímekkel. Ha az utóbbiakért különdíj járna, az olyanokért egyértelműen átvehetnék, mint a Rich People Paying Working Class People To Hate Poor People, a Tucker Carlson Loves M&M's vagy a Who Needs Healthcare When You Have Ballistic Missiles. A humorfaktorért még a túltolt komcsiság is megbocsátható nekik. Az említett tuckeres dalban még a Soros-terv is előkerül!

Thy Catafalque – Alföld – Ahogy beindult a koncertezés, úgy lett ez az album is sokkal direktebb, metálosabb – bár állítólag nem az előbbi kedvéért, Kátai most is jóval előre dolgozott. Bár én jobb szeretem az avantgárdabb TC-dalokat, de akadnak itt is bőven emlékezetes pillanatok. A súlyosabb-durvább dalok közül például a Veres Gáborral közös, emlékezetes refrénű Néma vermek. A színesítést szolgálók közül pedig kiemelhetőek például a címadó dal énekesnős részei vagy a Folyondár hegedűs futamai.

Trhä – Alëce idlhic – Nyolcszáz album évente, szépen csillogó post-black, rendkívül dús zene, virágos rétek és mezők? Csak nem a Violet Coldról van szó? Majdnem! A texasi Trhä szorosan az azeri előd nyomában jár, az olyan albumcímekkel mindenképp felvéve a versenyt, mint a Tálcunnana dëhajma tun dejl bënatsë abcul'han dlhenic ëlh inagat, jahadlhë adrhasha indauzglën nu dlhevusao ibajngra nava líeshtamhan ëf novejhan conetc danëctc qin, ëf tu dlhicadëtrhënna bë ablhundrhaba judjenan slhëtangrasë shidandlhamësë inqom. Azért ez a tavalyi Alëce idlhic nemcsak címében lett észszerűbb, de a zene is igen kellemes. 

Trounce – The Seven Crowns – Mintha vennénk egy Dodheimsgard-jellegű vokált, de még annál is nehezebben befogadható zenét raknánk alá, a szokásos post-black sötétséget világvégi noise-doommal végképp veszetté téve.

Unfurl – Ascension – Szélvészgyors, aprítós post-black, leállás csak egy-egy pillanatra lehetséges, de akkor annál nyugtatóbb. Természetesen itt is a világűr végtelenségét feszegetik, mint annyian a műfajből. 

Urfaust – Untergang – Egy Urfaust-megjelenés mindig eseményszámba megy, mindig rendkívüli albumok születnek. Az Untergang esetében talán a korábbiaknál is jobban igaz ez. Végtelenül tömény zene delíriumos állapotokhoz. 

Venomous Echoes – Writhing Tomb Amongst the Stars – Brutalitásban, kegyetlenségben nehéz volt vele tavaly felvenni a versenyt. Közben színesítésként kozmikus távlatokat nyit, az összhatás így csak még kedvezőbb. 

Victory Over the Sun – Dance You Monster To My Soft Song! – Technikás, nagyon eklektikus avantgárd metál, káosz és szürrealitás. Sokszor kell hallgatni, hogy az ember felfedezze minden ízét. 

Vvon Dogma I – The Kvlt of Glitch – Van élet a nagyszerű avantgarde metal Unexpect után is. Ráadásul ennyire másféle! A Vvon Dogma I dalait elsőre szkeptikusan hallgattam, de a tavalyi album végül teljesen megnyert magának. Hiába a torzított ének, hiába a túlcsorduló elektronika, mégis beránt magával. Bűnös élvezet? Meglehet, de jó ez akkor is!

Wayfarer – American Gothic – A Tribulation-t is eszünkbe idézheti ez a fogós, hangulatos lemez, jól megfér benne a blackes dúlás és a southern-ízű borongás is.

Posted by rantottbus in December 20th 2011

10. Baaba Kulka – Baaba Kulka
Lengyel formáció korai Iron Maiden-feldolgozásokkal, a Seventh Son Of A Seventh Son albumig pontosabban. Az érdekessége, illetve az értéke a dolognak, hogy rendkívüli szabadsággal, és (számomra) ízléssel nyúlnak az eredetileg is kitűnő dalokhoz. A kedvencem a trip-hopos Aces High és a gyönyörű, visszafogott Flight Of Icarus, de az egész lemez nagyon izgalmas. Az Igaz Fém Harcosai kerüljék messzire.

9. Absu: Abzu
Nekem mindig is az első Absu-lemez lesz a kedvencem, egyrészt mert állat a címe, másrészt meg mert messze az a legsötétebb hangulatú albumuk (és én sötét vagyok). Ezen ez az új sem változtat, viszont ez is elég agyalágyult. Nem viccelnek annak ellenére, hogy a friss fotóikon úgy tűnik.

8. Wolves In The Throne Room: Celestial Lineage
Művészkedős, különcködő amerikai black metal. Abszolút alap ennek értelmében.

7. Nader Sadek: In the Flesh
Ez pontosan olyan, mint a Morbid Angel és a Chimera-korabeli Mayhem keresztezése. Fura, izgalmas, hangulatos, sötét death metal, a közreműködő zenészek kvalitását és karakterét maximálisan kihasználva.

6. Decapitated: Carnival is Forever
Először nem tetszett, de hirtelen beütött és azóta imádom. Igazából sokkal jobban, mint a régieket. Sok benne a Meshuggah, de itt egyáltalán nem zavar, nem úgy, mint ezeknél a djent izéknél.

5. Sólstafir: Svartir Sandar
A Köld jobban tetszett, ez szerintem feleslegesen ilyen hosszú. de így is benne van az a sajátos hangulat, ami annyira jellemzi őket. A legelső hangból meg lehet mondani, hogy Sólstafir, és ez nagyon fontos. Kitalálni egy egyéni, karakteres, elkülöníthető zenei világot. Nekik megvan.

4. Oranssi Pazuzu: Kosmonument.
Az első albumuk is különleges volt, ez meg még inkább. Néha valamiért a szintén finn Unholyra emlékeztetnek, de az egész annyira sajátos és öntörvényű, hogy öröm hallgatni. A borító is tízpontos.

3. OneHeadedMan: We Are Not Unique (EP)
Sokkal jobb, mint az első lemez, mert el mertek szakadni a metál alapoktól, több színből építkezik a zene, és nagyobb hangsúlyt kapott Lívia éneke is, raádásul gyönyörűen szól az anyag, főleg a cselló és a hegedű. Profin is vannak feljátszva, mindenki tökéletesen érti a dolgát. Album kell.

http://soundcloud.com/theoneheadedman/2-oneheadedman-2011

Övék a kedvenc magyar klipem is:

2. Opeth: Heritage
Régen szerettem az Opethet. Még ’96-ban láttam őket koncerten a Cradle Of Filth előtt a Fekete Yukban. Aztán a Blackwater Park után lassan teljesen érdektelenné váltak a tök ugyanolyan lemezeikkel, és a lehető legjobban tették, hogy léptek egy nagyot. Nálam a Heritage tízpontos, ráadásul októberben játszottak Edinburghban, ami hatalmas élmény volt, élőben még jobban tetszett az egész.

1. ICS Vortex: Storm Seeker
Tulajdonképpen az Opeth is lehetett volna első, az ábécésorrend döntött. Egyszerűen jó dalok vannak itt, és nem számít, hogy szörnyen ratyin szól a lemez. Igazi szabadszellemű, kreatív zene, még a legutolsó, instrumentális The Sub Mariner is kiváló szerzemény. Totális ellenpontja a Dimmu Borgir teátrális görcsölésének.

„Autodafé, olyan van még?” – viccelődtem rendszeresen a sajnos már félhalott honlapunkon, mikor épp kitettem szokásos évi egyetlen cikkünket. Tartok tőle, nem sokaknak tűnt fel, hogy a válasz a kérdésre most már/még nemleges. Az év végi (év eleji) listázás így a nihil és a bánat miatt elmaradt. Kinek van még kedve zenét hallgatni, ha már nem is nevethet saját kedvencein?

Időnként azért felvetettük egymásnak rantottbussal és 1-gyel, na meg szerkesztőségünk rejtélyes háttéremberével, hogy mi is lehet a honlappal. De aztán általában elterelődött a téma fontosabb dolgokra, így mondjuk Azahriah népszerűségére vagy olyan szóviccekre, mint amilyen a „PaprikaJancsihar”. Boldog születésnapot!

A jeles alkalom nagy lépésekre sarkall minket is, ezért mégis csak megszületett a kedvenc 2022-es lemezeinket listázó cikkünk. Akad, akinél március végén is kinn van még az ablakban a karácsonyi díszítés. Ideje megküzdeni a fojtogató társadalmi konvenciókkal. Hol van az megszabva, hogy az év végi listákat január valahányadikáig közölni kell? Ezúttal – visszatérve néhány évvel ezelőtti, bátran mondhatjuk, hagyományunkhoz – ismét egyszemélyesre vesszük a formát. Rantottbus ugyanis arra jutott, hogy „semmi említésre méltó nem volt tavaly”.
– Na persze, nem jelenik meg új Fear Factory, meg nem ad ki énekesnős atmoszférikus black metált valamelyik noname cseh zenekar, aztán máris így kell vélekedni – vitatkoztam vele a fejemben.

Sajnos a tavalyi listánkat már az internetes tudatalattiból sem tudjuk elővarázsolni, de a korábbiakat azért igen, ezeken még az említett kollégák is tudtak lelkesedni olyanokért, mint az Ulver, az Uada, az Aphex Twin vagy Lorde. Vajon fognak még valaha gyermeki lelkesedéssel elindítani egy Dragonforce-albumot? Mondanak még olyat, hogy „na, erre a Deathspell Omegára vártam egész évben”? Fog még csillogni a boldogság szikrája szemeikben? Olyan kérdések ezek, melyekre ma még nem adhatunk egyértelmű választ.

Alábbi, minden korábbinál hosszabb listám így egyben reményteljes kísérlet is, hogy újra melegséget csempésszek szívükbe, mosolyt csaljak orcájukra. Hatvan tavalyi megjelenéssel igyekszem bizonyítani számukra, hogy van még értelme élni, és popzenét hallgatni! Vajon célt ér e kétségbeesett kísérlet? Vagy pusztába kiáltott szó marad az Ashenspire-helyezés? A Darkher-említés? És a néma protestálás azzal, hogy a listán nem szerepel a tavalyi Amorphis? Reméljük a legjobbakat!

A korábbi év végi listák, amelyeket még lehet olvasni: 2020, 2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011, 2010, 2009, 2008/1, 2008/2

1. Pensées Nocturnes – Douce Fange – A szokásos kakaskukorékolós avantblack cirkusz, az ilyesminek garantáltan fenn van tartva az első hely. Hát még, ha róluk van szó!

2. Ashenspire – Hostile Architecture – A lakótelepi Dodheimsgard a tavalyi év egyik meglepetése, legalábbis számomra. Sikerült is a második helyig jutnia!

3. GGGOLDDD – this shame should not be mine – Már öt perce megy a szűk negyven perces lemez, és még mindig izgulok, hova fut ki ez az egész. Közben a hideg rázza az embert Milena Eva énekesnő hangjától. Van benne kis Anneke, kis Julie Christmas, plusz rengeteg megfoghatatlan egyediség. Olykor még zene is alig szól, a hangja elég a hallgató megbabonázásához. A korábbi, Gold néven kiadott lemezük, a Why Aren’t You Laughing pár éve a negyedik helyig jutott nálam. Kijár nekik most a harmadik!

4. black midi – Hellfire – Lázálmomban varietét láttam. Futottam, csak futottam, remegve ébredtem. Most pedig azt kívánom, bár visszamehetnék!

5. Cara Neir – Phantasmal – Prüntyögős kaotikus észvesztés. Őrület!

Absent in Body – Plague God – Post-metal szupergrupp Amenra-tagokkal, Cavalerával és Scott Kellyvel? Ez biztos nem sülhet el rosszul, gondolnád, de a végeredmény még annál is jobb! A hangtornádó közepén van a legtökéletesebb szélcsend? Szerencsére ezúttal nem!

Aldous Harding – Warm Chris – Olyan ez a zene, mint a pitypang – lelkesen fedezed fel, magadhoz veszed, elfújod, és máris a semmibe száll az egész. A jókedv mégis veled marad.

Batushka – Мария / Maria – Idén végre újra láthattam is őket, bár közben végig azt hittem, hogy a régi Batushkáról van szó, de ebben egyre kevésbé vagyok biztos. Melyik egyáltalán a régi? Jézus Maria!

Big Thief – Dragon New Warm Mountain I Believe in You – Barátságos erdei állatkák a tábortűznél. Elég csak rájuk nézned, hogy tudd, valóban csak a pillecukorból fognak falatozni, belőled nem. Awww!

Birds In Row – Gris Klein – Hardcore punk is, screamo is, szép is, vad is. Francia érzelmi hullámvasút.

Blut Aus Nord – Disharmonium: Undreamable Abysses – Érezted már úgy egy nehéz nap után, hogy bárcsak felfalna végre egy mitikus mocsári démon, és miközben halálsikolyokat hallatsz, a végítélet harsonái szólnak? Ha igen, a Blut Aus Nordot neked találták ki! Ha nem, azért hallgasd őket akkor is!

Chat Pile – God's Country – Csörög-morog az iszonyú gépezet, valahonnan a mélyről hangok törnek elő, segítség, segítség!

Cloakroom – Dissolution Wave – Belassult, elszállós merengés. Van benne prog, post-punk, shoegaze, mifene.

Cloud Rat – Threshold – Találó név, valóban leginkább csatornamélyben őrjöngő, veszett patkányokra tudok asszociálni róluk. A Pollinator is listás volt, a Threshold tartja a színvonalat.

Conjunto Primitivo – Morir y Renacer – Törzsi ritmusok, énekesnős megmondás. Rázd a csörgőt, járd a táncot!

Darkher – The Buried Storm – A borító Enyát meg Ricinn-t ígér, és még Chelsea Wolfe rajongói is felütik a fejüket, de Jayn Maiven énekesnő nem utazik olcsó másolatban. Mi viszont garantáltan utazunk vele az Óperenciás-tengeren is túl!

Dream Unending – Song Of Salvation – Death/doom szépelgés. Van súlya is, de azért nem nyom agyon. Ők dream doom-nak nevezik: ám legyen!

Falls of Rauros – Key to a Vanishing Future – Ahhoz képest, hogy már 2005 óta létezik, ez a lemeze ütött be először. De most kedvem is támadt visszahallgatni a többit. Atmo-folkblack, de valami nehezen megfejthető módon más, mint az ilyesmi lenni szokott. Amíg bogozzuk a szálakat, le is pörög az album.

Fleshwater – We're Not Here To Be Loved – A kétezres évek rég tűntek ennyire 2022-es színvonalúnak!

Fontaines D.C. – Skinty Fia – Gán iz dö déj, gán iz dö nojt! Az idei év ír menősége A sziget szellemei, a tavalyié a Fontaines D.C. albuma volt. Valaki post-punkot, más a kilencvenes évek alt-rockját emlegeti. Igazság van mindben, de ezt hallani kell. Annyi meglepetés és egyediség van benne, hogy nem lehet előre kiszámítani, mit fogunk kapni tőlük.

Forlesen – Black Terrain – Lefojtottság, hidegrázás, lassan építkező doom-varázslás. Streeeegaaaa, streeeegaaaaa!

Gonemage – Handheld Demise – Túl könnyű engem a chiptune blackkel berántani. Főleg, ha jó!

Gudsforladt – Friendship, Love and War – Napfényes black metal egyenesen Kaliforniából. A metálos enciklopédia szerint olyan témáik vannak, mint „communism, hate, death, legends”. Varg Vikernesnek ebből az egyvelegből csak egy béna videóblogra futotta, bezzeg a Gudsforladtnak!

Haavard – Haavard – Letisztultság, gyönyörködtetés. Pillangóként röppenünk a virágos réten, esetleg a mi kezünkben a lepkeháló, miközben önfeledt gyerekek vagyunk? Annyi a biztos, hogy a Haavardot hallgatva kedvet kapunk a nyálaskodásra!

Heilung – Drif – Hejehuja vigalom! Huj, huj, huj! Hörr, morr! Néha nagyon kell az ilyen is.

In The Woods… – Diversum – Ki tenne rá egy 2023-as listára még In The Woods...-t? Ki ne tenne?!

Jenny Hval – Classic Objects – Friss, tavaszi szellő ez a zene. A legdepressziósabbakat is életszeretetre ingerli! A The Practice Of Love-ot is szerettem, ezt sem tagadhatom meg.

Just Mustard – Heart Under – Katie Ball hangja is egy csoda. Zakatolunk a messzeségbe, majd szállunk az éterben. Időnként a kettőt egyszerre. Hogy micsoda?

Lustre – A Thirst for Summer Rain – Nagy szükség van mindig arra a nyári esőre. Ahogy a Lustre léleknyugtató zenéjére is.

Mai Mai Mai – Rimorso – Luxxy kecskeáldozás dizájntotemek árnyékában.

Mamaleek – Diner Coffee – Erről az experimentális entellektüelkedésről nem tudom, miért 2022-ben hallottam először, mindenesetre visszamenőleg is megdicsőültek a szememben. Meg fülemben. Ilyen lehet a Meztelen ebéd világában egy jót kávézni néhány írógép-rovarügynökkel.

Menace Ruine – Nekyia – Aki arra vágyik, hogy egy ijesztően vérvörös erdőben üldözze egy párka, annak egyrészt valami baja van, másrészt hallgasson Menace Ruine-t továbbra is!

Misþyrming – Með hamri – Szélörvény, északi jeges fuvallat. Van ereje, az biztos!

Mizmor & Thou – Myopia – Jól áll a black a funeral doomnak. A Thou-nak mondjuk amúgy is minden!

Monolithe – Kosmodrom – Van itt is minden, mi szem-szájnak ingere: földmélyi death, éjsötét doom, melódikus melodic, metálkodós metal. Hallgattatja magát.

Mournful Congregation – The Exuviae of Gods Part I – Egy valamirevaló funeral doom banda a 37 perces lemezt természetesen EP-nek nevezi, és rögtön hozzáteszi azt is, hogy Part I. Közel másfél órás albumok és félórás számok után egy kis pihenés. De a Part II után duplalemez jöjjön ám!

Muse – Will Of The People – Ki tenne rá egy 2023-as listára még Muse-t? Ki ne tenne?!

MWWB – The Harvest – Az énekesnő továbbra is jól áll az ilyen pszichedelikus súlyos doomkodásnak. Itt ráadásul nem is azt a tipikus doom énekesnőt halljuk. Annál jobb.

Nuclear Daisies – Nuclear Daisies – Vad, füstös ifjúság. Titokzatos, buja, mesés! Újra szárnyalunk.

Phantasia – Ghost Stories – Kellemesen pattogós dalolászás, van benne bőven lendület.

Ploughshare – Ingested Burial Ground – Kellően sűrű, kellően sötét. Sok-sok felfedezésre váró réteg.

Porcupine Tree – Closure/Continuation – Tizenhárom év után végre egy új nagylemez a prog finomkodás nagymestereitől? Már váltjuk is jegyünket!

Psychonaut 4 – Scrapes From The Past – Természetesen a grúz black metal csapat korábban elszórtan kihozott, most válogatáslemezen közzétett számai is épp olyan csodálatosak, mint amelyek nagylemezen megjelentek. Ráadásul még Lifelover- és Silencer-feldolgozás is van köztük. A minőség garantált.

-S- – Dom, w którym mieszkał Waż – Valahol a Titkok Kamrája mélyén bolyongsz, Voldemort naplójából fenyegető lengyel mássalhangzók merednek rád. Aztán felbukkan a baziliszkusz, de vele sem értesz szót, lengyelül morog valamit. Hol van ilyenkor Dumbledore, hogy ötven pluszpontot adjon a Griffendélnek??

Sale Freux – Le Corbeau Clandestin – Rég nem szokásom albumokat letöltögetni, de a keserves black metal vinnyogást tökélyre fejlesztő francia Sale Freux albumával kivételt kellett tennem. Ezzel ezt a lemezt minősítem a lista leginkább underground cuccának, és máris újraindítom az amúgy tök ugyanolyan számokban utazó albumot, hátha a végére tényleg elkezdenek keselyűk körözni felettem.

Saor – Origins – Moonsorrow meets. Agalloch, vagy mi. Hangulat, folkblack, történelem. Hol sírjaink domborulnak, Saor-dalok benyomulnak.

Schacke – Apocalyptic Decadence – Perverz horrorshow valami félhomályos éjszakai klub mélyén.

Sigh – Shiki – Őszintén szólva az összes korábbi Sigh jobban tetszett, de azért ez még így is színvonal. De most már lehetne egy kicsit újra poposodni, keleties sodró zenebonát ide!!

Sneers – Tales for Violent Days – M. Greta Blaankart hangja már megint mi? A hideg kiráz.

Sun’s Signature – Sun’s Signature (EP) – Olyanok ezek a dalok, mintha egy Disney-rajzfilmhez íródtak volna, már látjuk is magunk előtt az erdei állatoknak éneklő Hófehérkét. De hát a Cocteau Twins egykori énekesnőjének, Elizabeth Frasernek ez is csodálatosan áll!

Sylvaine – Nova – A Sylvaine mintha egyre jobb lenne. Az Atoms Aligned is kellemes volt, a Nova még szebb, még fülbemászóbb. Rögtön egy kellemesen elandalító dallal nyit, aztán jön persze a szokott énekesnős blackgaze alcestkedés.

The Comet Is Coming – Hyper-Dimensional Expansion Beam – David Lynch-i őrülettel felturbózott astrojazz, vagy mi. Ha csak ezt a műfajbesorolást olvasnám, már akkor kedvem támadna felrakni a listára. Hiszek magamnak!

The Soft Pink Truth – Is It Going to Get Any Deeper Than This? – Kis kellemes chill, gondolnád, aztán mégis belegabalyodsz teljesen.

Venus Principle – Stand in your Light – Történetmesélős borzongatás a holland Dool módjára. Van benne kellő doom rock, kellő hetvenes évekbeli prog is. Tökéletes egyveleg.

Wet Leg – Wet Leg – Ugra-bugra énekesnős örömködés, ami amennyire kedves, annyira jól illene mondjuk Julia Ducournau (Nyers, Titán) testhorrorjaiba pörgető energialöketnek. Sláger sláger hátán!

White Ward – False Light – Az alagút végén ilyen black metal vár a fényben. Lágy szaxofon, megistenülés.

Wiegedood – There's Always Blood At The End of The Road – Az új Wiegedood is ledönt a lábadról. Aztán végigrángat pár száz kilométeren. Majd megrág és kiköp. Aztán kezdi elölről az egészet.

Worm – Bluenothing – Kellemesen csilingelő death/doom ez, lazán kiemelkedik az átlagból. Fusson, akinek nincs bora, ez a fekete zongora!

Zeal & Ardor – Zeal & Ardor – Nem hittem volna, hogy ez nem valami egynyári sláger lesz, aztán meg már hittem.

A mostani országgyűlési választás jól megmutatta, hogy nincs ma Magyarországon olyan erő, ami valódi értékeket képviselne. Mi, az Autodafé Crew mindig is távol tartottuk magunkat a politikától, ám sajnos most mégis lépnünk és tennünk kell. Ezennel megalapítjuk és bejegyeztetjük a Black Metal Pártot.

A Black Metal Párt definíciója, önjellemzése:

Ahogy az a politikában elfogadott, meg kell határozni a helyünket. Mi nem vagyunk sem jobb- sem baloldaliak, hisz a 66 példányos black metal kazettáknak van ugyanúgy jobb, mint baloldala. És mi mindkettőt ugyanolyan élvezettel hallgatjuk, ugye. Középen vagyunk horizontálisan, de vertikálisan hat láb mélyen. Pártkasszánk üres, bejövő pénzeket a hamarosan megjelenő Fanzine-ok eladásából remélünk. Programunk alapját a Vérmyapre Kommando Fihveurhr Attack című számának szövege szolgáltatja.

Célok:

• Mindenki szabadon használhassa az arcfestést
• Mindenféle vallási felekezet eltörlése, kivéve a Sátán Egyházát
• Az előző pontból következően flashmob-szerű templomégetések
• Kötelező éjféli erdőséták az általános iskolásoknak
• A mainstream media felszámolása, helyette obskúrus, veszteséges magánkiadók létrehozása
• 666 ezer új munkahely az új hanglemezgyárakban
• Fesztiválok eltörlése, kivéve az 1000 forint alatti belépőjegyes megmozdulásokat
• Ezeken viszont kötelező részvétel minden 18 év felettinek, zenekaros pólóban, színpadnak háttal állva, karba tett kézzel
• MP-t köztársasági elnöknek
• A választások 88 évente lennének, az eddig négy éves ciklusok helyett
• Alkotmányunk preambuluma alábbi felütéssel kezdődjék: „A metál halott, a hipszterekre halál.”
• A temetőkben megfordítunk minden keresztet. Államunk címerében szereplő új nemzeti jelképünk a fordítottkeresztes-pók lesz.
• A trve black metalról nem lehet majd beszélni – aki másként tesz, azt az azonnalkommentelő bíróság elé állíttatjuk.

Tudjuk, hogy nehéz feladat előtt állunk, de biztosak vagyunk benne, hogy a Szolidáris True Elitista mozgalom zászlaja alatt a Black Metal Párt hamarosan minden ember számára elérhető alternatívát és reményt adhat a reménytelenségben. Szavazzatok ránk négy év múlva, és legyen minden családban ezentúl BALCK METAL IST KREIG!

Mindig is zavart, hogy csak az élet perspektívájából dőlt el a nagy Varg Vikernes-Euronymous-csata? Bálványozod Deadet, de azért van, amit már te is túlzásnak tartasz? Volt már, hogy verejtékben úszva arra riadtál álmodból, hogy a Shiningra már popzeneként gondolsz? Akkor itt az ideje, hogy további gondolkozás helyett cselekedj, és önmagad pozitív színben feltüntetni próbálván végighazudj egy tesztet annak reményében, hogy a végén megoszthatod az egészet Facebookon!

1. Mit tennél, ha egy barátod azt mondaná a hátad mögött, hogy meg fog gyilkolni téged és az egészet videóra veszi?

a) Varg Vikernes lennék.
b) Nem lennék Varg Vikernes.
c) Nem lennék Varg Vikernes, de ebben a tesztben most mégis, mert ez így keményebben hangzik.

2. Volt már, hogy elgondolkodtál azon: a homoszexualitás és a kommunizmus menő, meghalni viszont nem az?

a) Igen, tehát akár Euronymous is lehetnék.
b) Igen, tehát Euronymous semmiképpen sem lehetnék.
c) My emotions so confused.
My soul was seeking answers.
No knife I let unused.
So many questions
I had to satisfy.

3. Meginnád magyar lányok vizeletét a cipőjükből?

a) Fúj, baszd meg.
b) Nem, de Kvarforth sem, szóval igen.
c) Melyik választ kell bejelöljem ahhoz, hogy én legyek Hellhammer?

4. Gondolkoztál már azon, hogy meleg legyél, mint Gaahl?

a) Majd pont kihozom egy ilyen tesztből, hogy olyan vagyok, mint Gaahl.
b) Gondolkoztam, de arra jutottam, hogy nem leszek.
c) Igen, sőt, nagyon örültem, amikor láttam, hogy a Sektemtum klipjében black metal warriorok paráználkodnak a mosdóban.

5. Milyen öregkort képzelsz magadnak?

a) Egy francia farmon fogok élni, és egyre rosszabb lemezeket adok majd ki, miközben az európai kultúra bukásán siránkozok.
b) Semmilyet, halott leszek, mint Euronymous.
c) Semmilyet, halott leszek, mint Dead.

6. Mit tennél, ha ez a teszt kihozná, hogy te vagy Dead?

a) Örülnék neki és megosztanám Facebookon.
b) Nem örülnék neki, de azért megosztanám Facebookon.
c) Én vagyok Dead.

Megoldás:

Ha idáig eljutottál, te vagy Varg Vikernes, mert csak ő képes ehhez hasonló baromságokkal tölteni a drága idejét. Biztos szeretsz is mindenféle felesleges kommenteket elhelyezni különböző oldalakon. Vigyázz, mert egy szép napon belőled is kiváló mémalapanyag lehet.

"Maguk ma már a kétszázadikak ezzel a hülyeséggel. Nem, esküszöm, hogy nem félek a Sziva Balázstól és nem is emigráltam, csupán szokásos húsvéti víkendemet töltöm a Bahamákon" - így reagált Gerendai Károly azon kérdésünkre, hogy ugyan miért nem nem elégszik meg végre a Sziget éppen aktuális bevételével, valamint hogy mi baja lett hirtelen a fesztivál bakancsos látogatóival.

"Oké, az igaz, hogy a Magozott Fejbőr tagjai haragszanak rám, mióta lekevertem a koncertjüket a Fehér Karácsony című számuk közepén. Aláírom, hogy a Sziget is valóban nullszaldós minden évben, és hogy kaján és kajakon kívül többre nem nagyon futja egy évben. Na de hogy én a második vonalhoz tartoznék? Én, aki évről évre olyan rangos előadókat csábítok fővárosunkba, mint a Prodigy és a Hammerfall? Nekem fordítanának hátat jól öltözött hölgyek? Hiszen imádnak a negyvenes, egykori Depeche Mode-rajongó nőstények!" - fejtegette a legutóbb az emigrálásával fenyegetőző rocker-üzletember.

Bár Gerendai igyekszik cáfolni az értesüléseket, a sajtó már kész tényként kezeli távozását: a nemzeti rock zenekarokat tömörítő Frusztrált Antikommunisták Szövetsége (F.A.SZ.) például üdvözölte, hogy az Egészséges Népirtás koncertjét tönkretevő white metalos végre beszünteti "a szokásos nyári füvezős-buzulós hazaárulást", egyben közölte: Gerendai vihetné magával Gerát is, aki "kurva szarul focizik és a Szamárköhögésben is csak egy nyomorult mellékszerepet kapott".  ByeAlex menedzsere viszont közleményben ítélte el a bejelentést: mint mondta, Alex teljesen maga alatt van, mióta tudja, hogy így mégsem fogja megkapni a neki ígért külön sátrat, ahol kényelmesen elférhet a hatalmas arcával és az amúgy érthetetlen módon folyamatosan emlegetett egyedi sapkájával. Mint a menedzser hozzátette: Alex is kifejezné sajnálatát, de sajnos húsvéthétfőn sosem ad interjút, hanem templomban gondolkozik az élet értelmén, illetve lelocsolja kedvesét a szokásos napi nyálzuhatagával.

Gerendai viszont annyit elárult nekünk, hogy bár eredetileg nem fontolgatta az emigrációt, de most, hogy az a művész-dalszövegíró, aki névtelenségének köszönhetően az egyedüli volt, aki sosem kapott fellépéséért gázsit, visszamondta szigetes jelenését, már úgy döntött, hogy mégis kinn marad az Ibériai-félszigeten, és pénzmosogatásból fog élni.

Oliver Side For the musicians who might feel concerned: what kind of Metal would you NEVER want to see associated with Adversum?
Kim Sølve Power Metal. With dragons and swords and shit. Grindcore. Viking Metal. Or anything that has lost the sparkle in its eyes. Come to think of it I think most Metal is wrong for Adversum, just like all genres in general are wrong for us. It would be wrong to make some categorization about what to sign and what not to sign. In these times however, it is necessary to have a certain musical profile. But I prefer this profile to transcend easy categorizations.

Zajlik éppen a Metalfest, így stábunk nagy része is Csillebércen tartózkodik, hogy sorsfordító élményekkel legyen gazdagabb, és 30 év múlva nosztalgikusan emlékezzen vissza a Korpiklaani zsigerig ható zeneiségére, akárcsak ma teszik ezt néhányan pl a Piramis nevezetű CSODÁval. Fotóriporterünk lelkére kötöttük, hogy ki ne hagyja a Sabatonnal való sétahajókázást a Dunán, így igérhetjük olvasó(i)nknak, hogy nemsokára egy komplett útinaplóval fogunk jelentkezni, egy atmoszférikus kis beszámolóval a svéd betyárok ivási, csajozási és háborúskodási szokásairól.                                            Ehhez kapcsolódó hír még, hogy a Sabaton következő albuma már a frissen létrejött norvég Adversum kiadónál fog megjelenni, amit mint tudjuk Kim Sølve (TKDS - Trine + Kim Design Studio, Unreality art project, Swarms) kvltfigurának köszönhetünk. Ugyan hallhattunk arról, hogy első két kiadványként a Yurei (avantgarde lebegés) és a Delirium Bound (megfeketedett cséplőmetal) új albumait fogja jegyezni az Adversum, de a hirtelen adódott lehetőséggel Kim is élni kíván. Ahogy elmondta: 
"One day everybody has to face his life and his aims. I mean when you have to make a change and choose between avantgarde and money. I'm not a child already, I have to consider myself a responsible grown-up and think about the futur of my family. There's no money in experimental music so I had to find a new way"                                     És igen, pár nap és mi is érkezünk az Amon Amarth- és Hammerfall-koncertbeszámolóval. Legyetek izgatottak!

Érdekes mementó a boldog hőskorból:

Sziasztok Toplákok!

Elmondom nektek mi a búbánatot lehet csinálni péntek este, mikor minden szar és elfuserált: hagyni  a nőket a picsába és kicsit magunkba tekinteni! Megismerkedni a testünkkel, finoman bekenegetni minden szőrös testfelületet mandulás testápolóval, masszírozgatni harántiránt a belső combunkat. Kellemes háttérzeneként Elton John 1990-es londoni koncertfelvétele szóljon és kezdjünk el kissé magasabb hangon beszélni a farkunkhoz, miközben a Kandúrkák magazint lapozgatjuk.

Ha mindennel kész vagyunk, irány a Metallica koncert!

Ehehehhehehe

Headbanger hírlevél - 2010 Május 13. (21:00)

Ma érkezett újdonságok:

TS              AC/DC: Rolling Thunder - M (USA)        6 995 Ft
TS              AC/DC: Rolling Thunder -XXL (USA)       7 995 Ft
JELV            BIKICSUNÁJ      250 Ft

Kissé neveletlen,de nevelhető kutya.Valószínű,hogy előző gazdái nem foglalkoztak vele kellőképp,mert kapkod,ugrál,ám határozott fellépéssel zöld ágra lehet vergődni vele.Egyéb iránt kedves és megalázkodó .

Vatera

Metal Hammer Golden Gods 2010

A legjobb underground csapatok kategória jelöltjei:

- OV HELL

- Immortal

- Black Spiders

- Shrinebuilder

- Gama Bomb

A doom/death szcéna úttörőinél már megszokhattuk, hogy a viszontagságos évek súlyai alatt meggyengülve próbáltak finomodni, egyszerűsíteni, szomorúnak maradni ijesztegetés nélkül. Hogy emiatt örömködünk vagy a zsilettpengéért nyúlunk, az már egyéntől függ, viszont a szövegvilág és albumcímek egyre szembeötlőbb furcsaságai mellett már nem mehetünk el szó nélkül. Azt még tűrtük volna, hogy Sherlock Holmes-ék elsőként rántsák le a leplet a csúnya-gonosz vallások sokaságáról, és azon sem csodálkoztunk aztán, hogy Katatonia-ék az Alkonyat szerzője elől perelték el a sorozat következő részének címét. Az Anathema viszont még ennél is tovább ment, hiszen a Guns'n'Roses-szal versengő "ki képes tovább művészkedni egy zseniálisnak nevezett parasztvakításon"-hozzáállást sutba vágva ők is az új album kiadásának finisébe értek. Noha még nem tudjuk, milyen lett (de azt igen, hogy a Hammer-ben U.N. 9 ponttal fogja bírálni), a címen már elmerenghetünk egy kicsit. Az állítólag Auld Lang Syne-dal által inspirált Itt vagyunk mert itt vagyunk-cím sok zenész kedvelt indokait felidézhetik, mind feloszlás, mind dallamosodás vagy akármi más kapcsán, de itt ugye nem erről van szó. A dallal az I. világháború során próbálták ösztönözni a katonákat, de be kell látnunk, hogy Cavanagh segédletével mennyivel egyszerűbb is lett volna ez, gondoljunk csak a végtagjaitól frissen megszabadult Jim-re, aki vért hányva érdeklődik felettesétől, hogy ugyan ezt miért is kell, aki nyugodt hangon közli vele: "meg kell halnunk, mert meg kell halnunk". Na ezt ugyan nem kívánjuk a művész uraktól, de azért valamit most már kezdhetnének magukkal.

Több oldalról is lehetne ezt támadni-védeni, de igazából felesleges kommentálni, hogy miért a hét vicce pályázat nyertese az alábbi kis szösszenet. Egy kérdés marad csak: az vltratrve embernek lehet-e számítógépe és hozzá internet hozzáférése? Fogós, ravasz ez.

A bejegyzés elején elkezdett gondolatmenetemet folytatva: én őszintén remélem, hogy a norvég black metal színtér soha nem jut el újra a 90-es évek népszerűségi szintjére. Közhely, de a black metal jellemzőiből adódóan underground műfaj, hosszú távon képtelen elviselni a napfényt. Időnként megpróbálkozik egy-egy zenekar, hogy kimerészkedjen a sötét, nyirkos barlangokból a fénybe: na, olyankor jönnek létre az olyan életképtelen mutációk, mint a Dimmu Borgir, az Immortal vagy a Cradle of Filth (pedig ők aztán hajdanán életerős szervezetek voltak).
Hangozzék bármily furcsán is a következő kijelentés, de a black metal maradjon csak meg a szűk elit, a tudásvágytól, az erősödni vágyástól buzgó kevesek zenéjének.

Forrás

Az alábbi kép a blekkmetál pár érdekes összefüggésére mutat rá. Egyrészt: a blekkerek imádják a PR-t (megőrülnek bármilyen 90-es évek eleji norvég legendáért s az Andersen-i stílusban fogant promóciós szövegekért), a csúnyácskánál egy árnyalatnyival vonzóbb külsejű nőket, akik persze rendre elnyomják őket, s alkalmazkodni kizárólag a Headbanger-katalógushoz képesek. Pár dolog viszont hibádzik. Mit keres egy blekker egy felsőoktatási intézményben, hol marad a sör az egyik, a villámhárító pedig a másik kezéből, s miért nem ékesíti pofázatát valami fantáziadús corpsepaint?

Itt a tavasz, dagad a terasz
Kiülünk a verandára
Rágyújtunk egy blackmetalra!

Vége az ínséges időknek, eljött az új Ady Endrék és Esterházyk ideje. Legújabb válogatásunkban két olyan mű, sőt Mű, fog szerepelni amik kétséget sem hagynak affelől, hogy az emberiség végérvényesen halálra ítéltetett. Hangzatos szavak ezek, de higgyétek el, pár sor elolvasása után a menekülést fogjátok választani egy kies erdőbe, ahol nincs net és ember sem nagyon.

Az első Csoda, egy blackmetalhoz (műfajhoz?) írt örömóda, rendkívül igényes rímpárokkal és hihetetlenül finom hangulatfokozó elemekkel:

Black Metal

Ó Black Metal, Ó Black metal!
Adj nekem hitet, és vad felejtést!
Dühöd és ridegséged kiontja belőlem a kesergést,
Kegyetlen gyűlölet lesz bánatomból, és elhal minden remény.

Lelki pofonokat kapok egyfolytában,
Fojtogató a csend ez az én magányom…
Van pengém, hull sötétvörös bánatom,
A földre cseppennek, ők fekete rózsáim,
Nincs ebben semmi károm… Csak a halandó fájdalom.

Ó Black Metal! Te hűvös telihold vagy számomra az éjszakában!
Hagy kövesselek téged, mutasd utam a megnyugvásban!
Lehajtott fejjel megyek feléd, hoztam neked ajándékot,
Fogadd mély tisztelettel,
Benne van könnyes, keserves, véres, fekete virágom…

Halálos ízű mély seb tátong szívemen,
Mint akit egy éles karddal kínozva kínoztak meg.
Nincsen napsütés, nincsen kikelet, nincs már szerelem,
A gyűlöletem és fájdalmam beborítja az egész eget.

Ó Black Metal! Tépd ki a kardot szívemből!
Önts belém kegyetlen, marcangoló haragot, hogy a szívem
begyógyuljon bűzös lehelletedtől!
Nem kell már napsütés, legyen testvérem az éjszaka,
Nem kell a szerelem, mert az csak időpazarlás, és már untat.

Férgek… Mind Férgek Vagytok!
Koporsómban (már meghaltam), csak zabáltok!
Addig, addig egyetek amíg csak egy morzsát láttok!
Voltak víg szempárok, azt is felfaltátok!

Ó Black Metal! Védelmezzél kérlek!
Ne hagyd hogy az emberek, és tudatlanságuk megőrjítsen engem!
Hű társad leszek az örökkévalóságban,
És gyűlöletes fájdalmunkat ordítjuk majd eggyütt a végetelen éjszakában.

http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=53946

A másik egy megjelent könyv fülszövege. Rafinált névválasztása a főhősöknek egy rendkívül tehetséges és zseniális írót sejtet a Mű mögött:

Vlagyimir Szpektr - Ennyi nem elég (Gabó kiadó, 2003, 206 oldal)

Az Ennyi nem elég! egy fiatal orosz yuppie naplója, aki egy saját reklámcéget vezet Moszkvában. Az élete olyan, amilyen: hivatalos tárgyalások, aggódó szülők, hétvégék a feleséggel, másnapos ébredések különféle szeretőknél, kokain az egyetlen szerelemmel, egzotikus és kevésbé egzotikus külföldi utazások, és így tovább – a tipikus körülmények tipikus hőse. Természetesen rendszeresen végigjárja a divatos moszkvai éjszakai klubokat, ruházata kizárólag Dolce&Gabbana, Gucci és Prada, és közben különféle kábítószerekkel stimulálja magát. Mindezek alapján arra számíthatnánk, hogy Moszkva éjszakai életébe, a beau monde-ba kapunk bepillantást. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Marduk, „korunk hőse” felesleges embernek érzi magát. A feleségét gyűlöli, a családja idegen számára, szeretője Burzum közel áll ugyan hozzá, de a végső döntést, hogy elhagyja családját a lányért, nem képes meghozni. Így aztán, kívülről szemlélve egy egoista lesz belőle, aki kizárólag önmagáért él a kilencvenes évek végének Moszkvájában.
Vlagyimir Szpektr (igazi vezetékneve Modebadze) 1970-ben született Moszkvában. Az egyetem befejezése után a reklámszakmában dolgozott, majd kortárs orosz művészek alkotásait értékesítette külföldön. Néhány évig élt Franciaországban.

http://moly.hu/konyvek/vlagyimir-szpektr-ennyi-nem-eleg

"Hosszú betegség után, életének 76. évében pénteken, Budapesten elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa - számolt be a Népszabadság Online. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott. Popper Péter számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében."

Link

Intenzevebbé vált az izlandi vulkánkitörés, amelynek következtében hat kilométer magas vulkáni hamufelhő alakult ki a légkörben, megbénítva Észak- és Nyugat-Európában a légi közlekedést - közölte csütörtökön egy szakértő.

Ugyan voltak egypáran a '90-es években, akik megpróbálták zenei körítéssel is hangsúlyozni magánéleti frusztrációikat , ám az igazi elit arcok már akkor is tudták, hogy sznob felnőttzenét játszani és mégis gonosznak maradni igenis lehetséges! Vannak viszont, akik későn kapcsoltak, ennek a hatását érezhetjük most felerősítve, hiszen elfüstölni Európát azért eléggé sátáni teljesítmény. Hail to Sólstafir!

4 évvel és 11 hónappal az előző eset után Peter Steele úgy gondolta, meghal mégegyszer, ezúttal azonban úgy istenigazából. Hiányozni fog.

A dolog úgy fest, hogy picit tanítanunk kell az ifjúságot, mert ha nem lépünk időben, elkanászosodnak és annak bizony semmi jó vége nem lesz. A rendkívül népszerű és émelyítő szakitshabirsz.blog.hu-n tűnt fel egy írás, amiben a széttört szívű pici lány elbúsongja világfájdalmát, kiemelve, hogy "Nagy blekkmetálos volt, külsőre igen, belül meg egy duzzogó ötéves szintjén megrekedt lény. És hogy ezt az énjét leküzdje, felvette a mesterséges black metal stílust, és húú de nagyon menő volt. Kitalálta, h úgy akar öngyikos lenni, h kimegy éjfélkor egy temetőbe, pentagrammot rajzol a falra, és felakaszt egy macskát aztán megöli magát. Felőlem tegye, csak a macskát ne bántsa. Meg részegen felvagdosta a karját, látszottak is a hegek." Mármint a fiúja, a szívszerelme, az élete virága.

Kedves Tinilány!

A fojtogatós szex jobb lenne? Vagy ha partiba vágna egy Gn’R tribute koncert alatt? A blackmetal nem gyerekjáték, bár kétségtelen, hogy korán kell elkezdeni. Te viszont nem tudod értékelni az Igazi Férfiszív kinyilatkoztatásait irányodba, hisz meg vagy róla győződve, hogy csak pózolásból tenne ilyet a Te Rómeód. Lefogadom azon is felháborodtál, bár nem írtad le, hogy az iwiwes adatlapján Varg a beceneve és a magunkról rovatban ’téli, erdőben való sétálás és sátizás’ is szerepel. Hidd el, ezek nem felszínes dolgok, hanem őszinte érzések, amit egy magadfajta tizenévesnek nem szánni, hanem csodálni kellene.
De lássuk sorban a tévedéseidet:
- Egy alap bm arc éjfél előtt nem mozdul ki otthonról (barlang)
- A temető a legjobb hely egy kis elmélyülésre, kikapcsolódásra a hétköznapi gondok-bajokból. Háborítatlan és finom illatokkal terhes a légkör.
- Itt némi füllentést érzek ki szavaidból, miszerint pentagrammázna a falakra, hisz sötétben egy temetőben kurvára nincs világítás tehát egy pálcikaembert se igen tudna lerajzolni sehova. Másrészt milyen falra? Síratófalra?
- Emiatt lenne öngyi mert kirándul egyet az éjszaka közepén? Jajj ugyan már. Gondolom egyszer sem kért számon téged azért mert a barijaiddal bebaszcsizva üvegeztetek. Na ugye.
- A macskáról nem írtad le milyen színű. Innentől kezdve megkérdőjelezhető az állításod az akasztással kapcsolatban.
- Részegen ki ne csinálni oktondiságokat, lásd magatokat az üvegezéssel. Persze az semmit nem jelent neked nyilván, hogy a beceneved véste a karjába. Édesistenem, tényleg ennyire zavar, hogy Iboját karcolt véletlenül?
Összefoglalva, a buta picsaságot hanyagolni kellene, felnőni szép lassan és a vádaskodás és szennyes kiteregetés helyett inkább odaadóan szeretned az Uradat. Hidd el, lesz még nagyobb szívás is az életben, mint a blackmetal.

Nem csak a blekkmetál, bizony a tress sem igazán jó már másra, minthogy szánakozva röhögjön rajt az ember. A Gitár Magazin újságírója, Varga Gábor sem gondolja ezt másképp, így az újság legfrissebb számának Five Finger Death Punch-interjúban nem átallotta helytelenül leírni pár régi legenda nevét. Hogy mások szerint a műfaj nem a szellemi toprongyok zenéje és a retróhullám sem marhaság, valamint a kiöregedett legendák vergődései, újjálalakulásai sem megmosolyogtatóak egy csöppet sem? Nos, talán nekik is idejük lenne rájönniük, hogy: Thrash till death is dead!Let the modern metal flow!

Az értelmiségi körökben népszerű amazon-az-őserdőből metal Madder Mortem-mel már megjelent nem is olyan régen ezen a felületen egy interjú, amit 1 kolléga a sok közül készített a legszebb korban lévő Agnetével. Mivel abból a humoros és sokrétű kérdezz-felelek-ből mindent megtudhatott az érdeklődő a bandáról, így nem is pazarolnám a helyet bemutatásra, inkább jöjjön a fantasztikus örömhír:

A Madder Mortem fellép a Brutal Assault-on!

Viszont ennyi még kevés, hogy a hosszú ideje éheztetett hűséges Autodafé-olvasóknak elegendő anyagot szolgáltassunk, úgyhogy következzenek szofisztikált reflexióim a sátorban gangbangelésről. Például itt ez az extrém metal-aszalás, ahol, mint azt az elitista metalosok tudják, fellép oly sok nívós zenei produktum, na meg a Gorgoroth. Viszont azért érdemes körülnézni, melyik zenei portál mit ajánl, hiszen mire is mennénk mi, egyéniségek az irányítás, a bátorító noszogatások nélkül. Van például, aki hű marad saját zenei ízléséhez, és tudósít az általa kedvelt underground fesztiválról, de persze olyan is akad, aki igyekszik naprakész hírekkel szolgálni a tegnapelőtt megalakult Circle the pit bandáról, aztán jön a VOLT-os beszámolóval, Mansonnal, Limp Bizkittel meg könnyes nosztalgiával. És ugyan ki ne szeretne bőséges háttéranyagot kapni a Fezen-fesztiválozók táplálkozási és szemüvegvásárlási szokásairól?

Na és itt vagyunk mi, akik említhetünk bármilyen fesztivált, mindenki tudja hiszen, hogy egy-két év múlva előrukkolunk a nagyszabású Autodafé-táborral, Paracoccidioidomicosisproctitisarcomucosis-szal, Bohren und der Club of Gore-ral, Postás Józsival, Darkthrone-nal és persze az MC Hawer és a Tekknő-vel. We're rock you to hell... and black again!

Már korábban hírt adtunk róla,  hogy májusban újabb farkasfalka lepi el fővárosunkat, csak ezúttal a norvég fjordok helyett a füves amerikai sztyeppékről érkeznek a jóságos black metal harcosok. Azóta viszont fény derült a fénybe térő előzenekar kilétére, amely nem más, mint a magyar Dalriada, a rural post-rock to historical trance muzsikával oly sok földszívet megdobogtató A Hold és az Éjlélek. A hozzánk hasonló nem evilági lelkek annál inkább örülhetnek, hiszen Ágiék olyan ritkán játszanak Magyarországon, mint a Drugzone külföldön, és habár Daemoni vélekedések szerint nem lehet sem hinni, sem bízni a honi zenekarok határon túli sikerében, bizony Nightspirit-ék befutott star-oknak számítanak hetedhéthatáron túl, még ha hírös magyar világban csak a beavatott fülek szerelmetes nyugtató-adagja lehet Ági és Mihály zenéje. A nemrégiben Ősforrás címmel újabb nótacsokorral jelentkező duó fellépése az új hangszer (morin khuur - egyenesen Szondi két apródjának kezéből) miatt is érdeklődésre tarthat számot, na meg az sem elhanyagolandó kérdés, vajon nekik, vagy a főzenekarnak sikerül-e több Save the planet - feliratú pólót eladni a majdan felbukkanó szarvaslelkeknek. Izgatottan várjuk.       
És mélyen tisztelt kt olvasónknak külön figyelmébe ajánljuk a nyitóbanda kilétét - csak megéri most már időleges búcsút inteni a ködös Albionnak, ugye?