Itt most a 2022 februárjában kitett listánk bevezetőjének kellene állnia, de az valószínűleg már nem fog előkerülni, miután annak idején bölcs módon egyből a szerkesztőfelületre gépeltem be. Korábbi listáinkat a Wayback Machine segítségével sikerült linkelni, de a 2021-eset sajnos már nem mentette az oldal. A vonatkozó Word-fájlt azóta előkerítettem, így végre 2008-ig visszamenőleg olvasható az összes lista. 1 kolléga kedvenceinek fellelésében a végpontok közti titkosítás nélküli, ezáltal keresőfunkciót nem eltüntető Messenger volt a segítségünkre. Valószínűleg jelen sorok szerzőjén kívül ez nem érdekel senkit, de hát ezt az oldalt nem a néhány évtizeden belül amúgy is elhalálozó olvasóknak, hanem az örökkévalóságnak írjuk.
Eljött az ideje, hogy ajánljunk ötven nagyszerű albumot a tavalyi évből! „Hogyan, ötvenet? Mikor tavaly még hatvanra futotta?” – kérdezte soha senki. Persze idén is említhetnénk további rengeteget Enslaved-től Baronessen át Ahabig, amelyekbe érdemes belehallgatni. Nem sorolom aktuális anyagaikat a kedvenceim közé, de mindenképp minőséget képviselnek. Alább viszont ötven lemez, amelyek jelentős része kifejezetten ismeretlen, mégis annál ígéretesebbek, emlékezetesebbek. Sajnos rantottbus és 1 megint kimaradtak a jóból, de ha listáztak volna, feltehetőleg olyanokat említenek, mint a Taake, Kristin Hayter vagy a Nattehimmel. És milyen jól tették volna!
1. Liturgy – 93696 – A kortárs zene egyik legkülönlegesebb, műfaji keretek közé nehezen besorolható csapata. Írhatnám, hogy elektronikus, írhatnám, hogy avantgarde, hogy noise, black, kísérleti, mindig csak a felszínt karcolgatnám. Amúgy több helyen egyszerűen csak black metalként emlegetik ezt az albumot, ahogy a korábbiakat is. Sűrű, nehezen szétszálazható, gyönyörű zene. Hallgatjuk, és széthasad tőle a fejünk – jó értelemben. Fogjuk még Haela Hunt-Hendrixet műfajteremtőként emlegetni.
2. Fågelle – Den svenska vreden – Bizonytalanul, dadogva építkezik, hogy aztán összeálljon belőle katarzis és katedrális. Az Ingenting rögtön megadja az alaphangot, már itt biztosra vehetjük, hogy rendkívüli lesz az egész. Aztán jön a Slavar, a megbabonázott hallgató pedig hiszi is, nem is, hogy egy frissen hallott dal lehet ennyire gyönyörű. Újra is kell hallgatni rögtön, az érzés pedig marad. Sokáig fogva tartja hallgatóját a Fågelle 2023-as albuma.
3. Anareta – Fear Not – A gyönyörű, egyben vérfagyasztó hegedűdallamok az A Forest Of Stars legjobb pillanatait juttatják eszünkbe. Erős komolyzenei hatások érződnek a lemezen, a New Orleans-i csapat egyben a SubRosa örökségét is képviseli. Hidegrázós hatású, maradandó lemez.
4. Maladie – For We Are the Plague – Acsarkodós avantgárd népszórakoztatás csellóval, orgonával és szaxofonnal.
5. Jute Gyte – Unus Mundus Patet – Elvetemült, zajos őrjöngés, mikrotonális elmebaj. Mintha egy megbolygatott méhkasba kerültünk volna, és miközben mind minket támadnak, saját sikolyainkat még egy miniatűr fülesen is hallgatnunk kellene. Ez veszélyes!
Beyond the Grasp of Light – Hell – Nincs benne sok csűrés-csavarás, csak káosz, tombolda és pusztulat. A leginkább blacknek besorolható album hossza is összesen huszonöt perc. Van, hogy épp ilyen direkt őrjöngésre van szüksége az embernek.
Blut Aus Nord – Disharmonium – Nahab – A szokásos Blut Aus Nord-féle pokoljárás. Démonikus, őrjítő. Diszharmonikus, hogyne. Tehát: igencsak kellemes.
Bolt Gun – The Tower – Az idegeinken ennyire sikeresen is ritkán táncol egy zenekar. Feszültségteremtésben mesteri post-zene, megspékelve egy kis jazzes nyugtalanítással.
Botanist – VIII: Selenotrope – A Botanist visszatérő szereplő listáinkon, a Selenotrope pedig méltó a korábbi ökoterrorista post-black anyagokhoz. Amennyire elvadult, annyira friss és felemelő még mindig az egész. Nem újítják meg igazán magukat, de erre az esetükben nincs is feltétlenül szükség.
Bríi – Último Ancestral Comum – Koszos, belemenős, mégis varázslatos, világűri hangulatokat hozó avantgárd finomság. Hogy születnek ilyenek a semmiből? A brazil projekt alig néhány éve létezik, de már méltó a világhírre.
Choir – Songs for a Tarnished World – Masszív pusztítás a bányamélyi éjsötétből. Fullasztóan sűrű, viszont látszik a fény az alagút mélyén.
Cicada The Burrower – Blight Witch Regalia – Hangulatilag összetett, dúsan használt szintivel összerakott triphopos-elektronikus avantgárd prüntyögés. Elkezdünk zeneként gondolni még a szirénára, a rendőrautó vijjogására és a jégcsapok csilingelésére is, ha ezt halljuk.
Code Orange – The Above – Rögtön az albumnyitó Never Far Apart slágerként kúszik a fülünkbe, Reba Meyers énekesnőt napestig tudnánk hallgatni. A nu metalos részek kevésbé emelik az album fényét, de összességében kellemesen groove-os lemez, hol altrock szépelgés, máskor metalcore nosztalgia, sokszínű és szórakoztató.
Dawn Ray’d – To Know the Light – Epikus sokféleség, egyszer nagyot éneklős, máskor farkasokkal táncolós. Vannak benne jóféle északi dallamok, black metalos futamok, a természet végtelenségét megidéző hegedűs részek. A Dawn Ray’d néhány évvel ezelőtti születésétől fogva méltó volt a figyelemre, így annál sajnálatosabb, hogy tavaly már fel is oszlottak. Mindenesetre harmadik, eddig utolsó albumukkal valóban a csúcson távoznak.
Dodheimsgard – Black Medium Current – Ahhoz képest, hogy az A Umbra Omegára tekintettünk nagy visszatérésként, a Black Medium Current megjelenéséig is eltelt közben nyolc év. Pontosan annyi, amennyi a Supervillain Outcast és a 2015-ös comeback között. És akkor még hozzátehetjük: az 1999-es 666 International és a 2007-es lemez között is ugyanennyi ment el. Ennyi azonosság után vajon az új lemez is lett annyira zseniális, mint az 1999-es meg a 2007-es? Ezt azért ennyi idő elteltével nem jelentenénk ki, de a legutóbbival felveszi a versenyt, vagy akár felül is múlja. Különösen az olyan dalokat hallva, mint a Tankespinnerens Smerte vagy az Interstellar Nexus. A Voyagerbe pedig egy kis Erik Satie-féle Gnossienne-utánérzés is jutott. Működik még a DHG-varázs.
Eartheater – Powders – Éteri énekesnős, gyönyörű, melankolikus album trip-hopos lüktetéssel. Külön jó pont jár a System Of a Down-féle Chop Suey belassult, lebegős feldolgozásáért.
Fattyú – Puszta – Hajdúsági művészkedő black, mi másra lett volna szükségünk? Ahhoz képest meglepően jó! Recipe Ferrum és Siculicidium rajongói jó eséllyel kedvelni fogják.
Fleshvessel – Yearning: Promethean Fates Sealed – Nagyszerű billentyűs futamokkal megbolondított, helyenként komolyzenésen fájdalmas-nyomasztó, máskor a Vízipók-csodapók játékos zenéjét idéző album. Rögtön az elején a Winter Came Early egy tízperces, számtalan színt és témát felvonultató csoda.
Fire-Toolz – I am upset because I see something that is not there – A tőlük megszokott prüntyögős őrület. Akik szeretik, mondjuk, a Pryapisme zenéjét, azok ezt is bírni fogják.
Hasard – Malivore – Helyenként kifejezetten gonosz, kaotikus post-black metal. Ha aláfestő zene lett volna egy Disney-rajzfilmben ahhoz, ahogy villámok csapkodnak a gonosz boszorkány kastélya körül, ma valószínűleg vagy egy szent lennék, vagy pszichopata.
Horrendous – Ontological Mysterium – Vad, gyors, egyszer zakatolós, máskor kísértetkastélyba röpítő progresszív death, olyasfajta, amire azt szokás mondani, hogy van benne kraft (erő, lendület, kakaó, kaukázusi kefír).
Isole – Anesidora – Lassan építkező, méltóságteljes epikus doom, ahogy az Isole-nál lenni szokott.
Kæry Ann – Songs of Grace and Ruin – belassult énekesnős mágia, az okkult doom legjobbjait juttatja eszünkbe. De Alexandra Drewchin hangja olykor még Berger Dalmáét (Esclin Syndo) is felidézheti. Elvarázsolt tánc a szakadék szélén.
Krallice – Porous Resonance Abyss – Lendületes, erőteljes zene a kozmikus szférákból, epikus futamokkal és synthwave-es veretéssel. Különös, elvont, varázslatokkal teli.
Night Verses – Every Sound Has a Color in the Valley of Night: Part 1 – Színes-szagos, tempós és gyönyörködtető technikázgatás. Ami tudjuk jól, önmagában sosem elég – kell, hogy a végeredmény annyira felismerhető legyen, annyira magával ragadja a hallgatót, mint a Night Verses tavalyi albuma esetében.
Omnerod – The Amensal Rise – Kaotikus őrjöngés-darálás, nem könnyű követni, de annál élvezetesebb elveszni ebben a forgószélben. Aztán a Spore-ral megmutatja, hogy képes lágyabb vizekre is evezni, és milyen jól áll neki az is! Még progresszív finomkodás is akad, de azért összességében itt az erő, a súly a lényeg. A The Progressive Subway szerint olyan, mintha Devin Townsendet ötvöznénk a Between The Buried And Me-vel, és van benne valami.
Onkos – Vascular Labyrinth – Az obskúrus avantgárd őrültségeket igyekeztem kimaxolni, az Onkos pedig ebben tökéletes partnerként szolgált. Vannak zenék, amiket hiába hallgatok tíz-húsz perce, egyszerűen fogalmam sincs, minek is nevezhetném az egészet. Ez a jazzes-hörgős-kísérletezgetős lemez pontosan ilyen. Még sok-sok ilyet!
Orme – Orme – Maratoni hosszúságú, őrjöngős noise-doom, a másfél órás pokoljáráshoz tényleg kitartónak kell lenni.
Oromet – Oromet – Lassan hömpölygő, sűrű, katartikus pillanatoktól és keleties motívumoktól sem óvakodó doom szépség. Ahogy ilyenkor illik, három tíz-húsz perces szerzeményből kerek egészet varázsolva.
Panopticon – The Rime of Memory – Kimerítő hosszúságú folkos atmoblack a műfaj egyik legjobbjaitól. A Panopticon a 2012-es Kentucky című albummal robbant igazán be, azóta pedig mindig ügyesen hozza a természet vadságát és végtelenségét megidéző búsongást és/vagy tombolást. Fagyos, lendületes és emberfelettien tiszta. A The Rime of Memory ott van a Panopticon legjobbjai között.
Peste Noire – Livre I – Antioche – Több részre osztva, EP-ként jöttek tavaly-idén az új anyagok, az Antioche 18 perce pedig elsőre soványkának is tűnt. Szükséges volt pár hallgatás, hogy az ember megadja magát ennek is – ahogy az összes korábbi zseniális lemeznek. Kellett ehhez a kislemezt záró Le bolossage intra-muros ünnepélyes harci láza is, kifejezetten kedvünk támad rögtön utána újrakezdeni az egészet. Minden korábbinál több akusztikus leállás, de akadnak itt is azért belemenős black részek és melankolikus-epikus fúvósok is. Ráadásul bár öt rövidebb tételből áll az anyag, ezek lényegében egybefolynak, egy nagy egészet tesznek ki. Élvezzük ki minden részletét, aztán jöhet a 2024-es Dieppe.
PJ Harvey – I Inside the Old Year Dying – Nyolc évvel az előző lemez után különösen kellett már egy új PJ Harvey-album, az énekesnőnek pedig megint sikerült erőset dobnia. Hol nyugtalanító, máskor elandalító, egyszer éteri, máskor székhez szegező, végig gyönyörködtető lemez.
Riverside – ID.Entity – A veterán lengyel prog rockerek friss albuma sem okoz csalódást. Rögtön az albumnyitó Friend Or Foe? hatalmas sláger – amikor már túl sok lenne a langymeleg, mindig jön egy bevadulós szegmens, kellemesen váltakoztatva ezeket. Big Tech és post-truth – aktualitásból sincs most hiány.
SnailgardN – Comfort in Collapse – Karcos modernkedés, simára csiszolt progos zúzás. Az új számok még dallamosabbak és egyben még keményebbek, mint bármikor korábban – süthetjük el esetükben a metálosok kedvenc közhelyét.
SWTKHMR – Tod Mit Uns – Eleketróval felpörgetett gyűlölködő black, a Peste Noire legszebb hagyományainak szellemiségében.
Tanith – Voyage – Helyenként erősen emlékeztet egyik holland kedvencemre, a Doolra, talán ezért is jön be annyira. Énekesnős slágeres zene okkult rockos vonásokkal, AOR-hatásokkal. Az olyan számok, mint az Olympus by Dawn, azonnal beeszik magukat a hallgató fejébe. A hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéit kedvelők különösen szeretni fogják.
Tardigrade Inferno – Burn the Circus – Ilyen lenne a Diablo Swing Orchestra, ha még be is speedeznénk őket, plusz cirkuszi avantgárdba öntenénk az egészet. Let’s dance!
TDK – Nemesta – Bolgár előadó/zenekar valószínűleg ritkán szerepelt az itteni listákon, hát még bolgár nyelven tolt avantgárd post-black. A TDK zenéje kapcsán rögtön a cseh The Master’s Hammer ugrik be. Vannak is olyan jók, mint bohém társaik.
Teitan – In Oculus Abyss – Van valami fenséges ebben a zenében, miközben mégis csak mintha egy tornádó magjában zuhannánk folyamatosan. Erőteljes, komplex avantgárd mestermű.
The Canyon Observer – Figura – Szépen, kellemesen indul a szlovén csapat albuma, afféle jazzes finomkodással, majd beüt a zajos őrület. A szaxofon végül pokolbéli dallamot fúj, teljes a káosz, így válik ez a lemez tökéletessé. „Mintha a tangót próbálnák feltalálni a lánctalpak alól rögzítve”, fogalmazta meg a Metal Storm szerzője.
The Sound That Ends Creation – Exactly What You Thought, But Worse Than You Imagined – Hülyéskedős darálós mathcore technikás-kaotikus zenével és vicceskedő dalcímekkel. Ha az utóbbiakért különdíj járna, az olyanokért egyértelműen átvehetnék, mint a Rich People Paying Working Class People To Hate Poor People, a Tucker Carlson Loves M&M's vagy a Who Needs Healthcare When You Have Ballistic Missiles. A humorfaktorért még a túltolt komcsiság is megbocsátható nekik. Az említett tuckeres dalban még a Soros-terv is előkerül!
Thy Catafalque – Alföld – Ahogy beindult a koncertezés, úgy lett ez az album is sokkal direktebb, metálosabb – bár állítólag nem az előbbi kedvéért, Kátai most is jóval előre dolgozott. Bár én jobb szeretem az avantgárdabb TC-dalokat, de akadnak itt is bőven emlékezetes pillanatok. A súlyosabb-durvább dalok közül például a Veres Gáborral közös, emlékezetes refrénű Néma vermek. A színesítést szolgálók közül pedig kiemelhetőek például a címadó dal énekesnős részei vagy a Folyondár hegedűs futamai.
Trhä – Alëce idlhic – Nyolcszáz album évente, szépen csillogó post-black, rendkívül dús zene, virágos rétek és mezők? Csak nem a Violet Coldról van szó? Majdnem! A texasi Trhä szorosan az azeri előd nyomában jár, az olyan albumcímekkel mindenképp felvéve a versenyt, mint a Tálcunnana dëhajma tun dejl bënatsë abcul'han dlhenic ëlh inagat, jahadlhë adrhasha indauzglën nu dlhevusao ibajngra nava líeshtamhan ëf novejhan conetc danëctc qin, ëf tu dlhicadëtrhënna bë ablhundrhaba judjenan slhëtangrasë shidandlhamësë inqom. Azért ez a tavalyi Alëce idlhic nemcsak címében lett észszerűbb, de a zene is igen kellemes.
Trounce – The Seven Crowns – Mintha vennénk egy Dodheimsgard-jellegű vokált, de még annál is nehezebben befogadható zenét raknánk alá, a szokásos post-black sötétséget világvégi noise-doommal végképp veszetté téve.
Unfurl – Ascension – Szélvészgyors, aprítós post-black, leállás csak egy-egy pillanatra lehetséges, de akkor annál nyugtatóbb. Természetesen itt is a világűr végtelenségét feszegetik, mint annyian a műfajből.
Urfaust – Untergang – Egy Urfaust-megjelenés mindig eseményszámba megy, mindig rendkívüli albumok születnek. Az Untergang esetében talán a korábbiaknál is jobban igaz ez. Végtelenül tömény zene delíriumos állapotokhoz.
Venomous Echoes – Writhing Tomb Amongst the Stars – Brutalitásban, kegyetlenségben nehéz volt vele tavaly felvenni a versenyt. Közben színesítésként kozmikus távlatokat nyit, az összhatás így csak még kedvezőbb.
Victory Over the Sun – Dance You Monster To My Soft Song! – Technikás, nagyon eklektikus avantgárd metál, káosz és szürrealitás. Sokszor kell hallgatni, hogy az ember felfedezze minden ízét.
Vvon Dogma I – The Kvlt of Glitch – Van élet a nagyszerű avantgarde metal Unexpect után is. Ráadásul ennyire másféle! A Vvon Dogma I dalait elsőre szkeptikusan hallgattam, de a tavalyi album végül teljesen megnyert magának. Hiába a torzított ének, hiába a túlcsorduló elektronika, mégis beránt magával. Bűnös élvezet? Meglehet, de jó ez akkor is!
Wayfarer – American Gothic – A Tribulation-t is eszünkbe idézheti ez a fogós, hangulatos lemez, jól megfér benne a blackes dúlás és a southern-ízű borongás is.
10. Baaba Kulka – Baaba Kulka Lengyel formáció korai Iron Maiden-feldolgozásokkal, a Seventh Son Of A Seventh Son albumig pontosabban. Az érdekessége, illetve az értéke a dolognak, hogy rendkívüli szabadsággal, és (számomra) ízléssel nyúlnak az eredetileg is kitűnő dalokhoz. A kedvencem a trip-hopos Aces High és a gyönyörű, visszafogott Flight Of Icarus, de az egész lemez nagyon izgalmas. Az Igaz Fém Harcosai kerüljék messzire.
9. Absu: Abzu Nekem mindig is az első Absu-lemez lesz a kedvencem, egyrészt mert állat a címe, másrészt meg mert messze az a legsötétebb hangulatú albumuk (és én sötét vagyok). Ezen ez az új sem változtat, viszont ez is elég agyalágyult. Nem viccelnek annak ellenére, hogy a friss fotóikon úgy tűnik.
8. Wolves In The Throne Room: Celestial Lineage Művészkedős, különcködő amerikai black metal. Abszolút alap ennek értelmében.
7. Nader Sadek: In the Flesh Ez pontosan olyan, mint a Morbid Angel és a Chimera-korabeli Mayhem keresztezése. Fura, izgalmas, hangulatos, sötét death metal, a közreműködő zenészek kvalitását és karakterét maximálisan kihasználva.
6. Decapitated: Carnival is Forever Először nem tetszett, de hirtelen beütött és azóta imádom. Igazából sokkal jobban, mint a régieket. Sok benne a Meshuggah, de itt egyáltalán nem zavar, nem úgy, mint ezeknél a djent izéknél.
5. Sólstafir: Svartir Sandar A Köld jobban tetszett, ez szerintem feleslegesen ilyen hosszú. de így is benne van az a sajátos hangulat, ami annyira jellemzi őket. A legelső hangból meg lehet mondani, hogy Sólstafir, és ez nagyon fontos. Kitalálni egy egyéni, karakteres, elkülöníthető zenei világot. Nekik megvan.
4. Oranssi Pazuzu: Kosmonument. Az első albumuk is különleges volt, ez meg még inkább. Néha valamiért a szintén finn Unholyra emlékeztetnek, de az egész annyira sajátos és öntörvényű, hogy öröm hallgatni. A borító is tízpontos.
3. OneHeadedMan: We Are Not Unique (EP) Sokkal jobb, mint az első lemez, mert el mertek szakadni a metál alapoktól, több színből építkezik a zene, és nagyobb hangsúlyt kapott Lívia éneke is, raádásul gyönyörűen szól az anyag, főleg a cselló és a hegedű. Profin is vannak feljátszva, mindenki tökéletesen érti a dolgát. Album kell.
2. Opeth: Heritage Régen szerettem az Opethet. Még ’96-ban láttam őket koncerten a Cradle Of Filth előtt a Fekete Yukban. Aztán a Blackwater Park után lassan teljesen érdektelenné váltak a tök ugyanolyan lemezeikkel, és a lehető legjobban tették, hogy léptek egy nagyot. Nálam a Heritage tízpontos, ráadásul októberben játszottak Edinburghban, ami hatalmas élmény volt, élőben még jobban tetszett az egész.
1. ICS Vortex: Storm Seeker Tulajdonképpen az Opeth is lehetett volna első, az ábécésorrend döntött. Egyszerűen jó dalok vannak itt, és nem számít, hogy szörnyen ratyin szól a lemez. Igazi szabadszellemű, kreatív zene, még a legutolsó, instrumentális The Sub Mariner is kiváló szerzemény. Totális ellenpontja a Dimmu Borgir teátrális görcsölésének.
„Autodafé, olyan van még?” – viccelődtem rendszeresen a sajnos már félhalott honlapunkon, mikor épp kitettem szokásos évi egyetlen cikkünket. Tartok tőle, nem sokaknak tűnt fel, hogy a válasz a kérdésre most már/még nemleges. Az év végi (év eleji) listázás így a nihil és a bánat miatt elmaradt. Kinek van még kedve zenét hallgatni, ha már nem is nevethet saját kedvencein?
Időnként azért felvetettük egymásnak rantottbussal és 1-gyel, na meg szerkesztőségünk rejtélyes háttéremberével, hogy mi is lehet a honlappal. De aztán általában elterelődött a téma fontosabb dolgokra, így mondjuk Azahriah népszerűségére vagy olyan szóviccekre, mint amilyen a „PaprikaJancsihar”. Boldog születésnapot!
A jeles alkalom nagy lépésekre sarkall minket is, ezért mégis csak megszületett a kedvenc 2022-es lemezeinket listázó cikkünk. Akad, akinél március végén is kinn van még az ablakban a karácsonyi díszítés. Ideje megküzdeni a fojtogató társadalmi konvenciókkal. Hol van az megszabva, hogy az év végi listákat január valahányadikáig közölni kell? Ezúttal – visszatérve néhány évvel ezelőtti, bátran mondhatjuk, hagyományunkhoz – ismét egyszemélyesre vesszük a formát. Rantottbus ugyanis arra jutott, hogy „semmi említésre méltó nem volt tavaly”. – Na persze, nem jelenik meg új Fear Factory, meg nem ad ki énekesnős atmoszférikus black metált valamelyik noname cseh zenekar, aztán máris így kell vélekedni – vitatkoztam vele a fejemben.
Sajnos a tavalyi listánkat már az internetes tudatalattiból sem tudjuk elővarázsolni, de a korábbiakat azért igen, ezeken még az említett kollégák is tudtak lelkesedni olyanokért, mint az Ulver, az Uada, az Aphex Twin vagy Lorde. Vajon fognak még valaha gyermeki lelkesedéssel elindítani egy Dragonforce-albumot? Mondanak még olyat, hogy „na, erre a Deathspell Omegára vártam egész évben”? Fog még csillogni a boldogság szikrája szemeikben? Olyan kérdések ezek, melyekre ma még nem adhatunk egyértelmű választ.
Alábbi, minden korábbinál hosszabb listám így egyben reményteljes kísérlet is, hogy újra melegséget csempésszek szívükbe, mosolyt csaljak orcájukra. Hatvan tavalyi megjelenéssel igyekszem bizonyítani számukra, hogy van még értelme élni, és popzenét hallgatni! Vajon célt ér e kétségbeesett kísérlet? Vagy pusztába kiáltott szó marad az Ashenspire-helyezés? A Darkher-említés? És a néma protestálás azzal, hogy a listán nem szerepel a tavalyi Amorphis? Reméljük a legjobbakat!
1. Pensées Nocturnes – Douce Fange – A szokásos kakaskukorékolós avantblack cirkusz, az ilyesminek garantáltan fenn van tartva az első hely. Hát még, ha róluk van szó!
2. Ashenspire – Hostile Architecture – A lakótelepi Dodheimsgard a tavalyi év egyik meglepetése, legalábbis számomra. Sikerült is a második helyig jutnia!
3. GGGOLDDD – this shame should not be mine – Már öt perce megy a szűk negyven perces lemez, és még mindig izgulok, hova fut ki ez az egész. Közben a hideg rázza az embert Milena Eva énekesnő hangjától. Van benne kis Anneke, kis Julie Christmas, plusz rengeteg megfoghatatlan egyediség. Olykor még zene is alig szól, a hangja elég a hallgató megbabonázásához. A korábbi, Gold néven kiadott lemezük, a Why Aren’t You Laughing pár éve a negyedik helyig jutott nálam. Kijár nekik most a harmadik!
4. black midi – Hellfire – Lázálmomban varietét láttam. Futottam, csak futottam, remegve ébredtem. Most pedig azt kívánom, bár visszamehetnék!
5. Cara Neir – Phantasmal – Prüntyögős kaotikus észvesztés. Őrület!
Absent in Body – Plague God – Post-metal szupergrupp Amenra-tagokkal, Cavalerával és Scott Kellyvel? Ez biztos nem sülhet el rosszul, gondolnád, de a végeredmény még annál is jobb! A hangtornádó közepén van a legtökéletesebb szélcsend? Szerencsére ezúttal nem!
Aldous Harding – Warm Chris – Olyan ez a zene, mint a pitypang – lelkesen fedezed fel, magadhoz veszed, elfújod, és máris a semmibe száll az egész. A jókedv mégis veled marad.
Batushka – Мария / Maria – Idén végre újra láthattam is őket, bár közben végig azt hittem, hogy a régi Batushkáról van szó, de ebben egyre kevésbé vagyok biztos. Melyik egyáltalán a régi? Jézus Maria!
Big Thief – Dragon New Warm Mountain I Believe in You – Barátságos erdei állatkák a tábortűznél. Elég csak rájuk nézned, hogy tudd, valóban csak a pillecukorból fognak falatozni, belőled nem. Awww!
Birds In Row – Gris Klein – Hardcore punk is, screamo is, szép is, vad is. Francia érzelmi hullámvasút.
Blut Aus Nord – Disharmonium: Undreamable Abysses – Érezted már úgy egy nehéz nap után, hogy bárcsak felfalna végre egy mitikus mocsári démon, és miközben halálsikolyokat hallatsz, a végítélet harsonái szólnak? Ha igen, a Blut Aus Nordot neked találták ki! Ha nem, azért hallgasd őket akkor is!
Chat Pile – God's Country – Csörög-morog az iszonyú gépezet, valahonnan a mélyről hangok törnek elő, segítség, segítség!
Cloakroom – Dissolution Wave – Belassult, elszállós merengés. Van benne prog, post-punk, shoegaze, mifene.
Cloud Rat – Threshold – Találó név, valóban leginkább csatornamélyben őrjöngő, veszett patkányokra tudok asszociálni róluk. A Pollinator is listás volt, a Threshold tartja a színvonalat.
Conjunto Primitivo – Morir y Renacer – Törzsi ritmusok, énekesnős megmondás. Rázd a csörgőt, járd a táncot!
Darkher – The Buried Storm – A borító Enyát meg Ricinn-t ígér, és még Chelsea Wolfe rajongói is felütik a fejüket, de Jayn Maiven énekesnő nem utazik olcsó másolatban. Mi viszont garantáltan utazunk vele az Óperenciás-tengeren is túl!
Dream Unending – Song Of Salvation – Death/doom szépelgés. Van súlya is, de azért nem nyom agyon. Ők dream doom-nak nevezik: ám legyen!
Falls of Rauros – Key to a Vanishing Future – Ahhoz képest, hogy már 2005 óta létezik, ez a lemeze ütött be először. De most kedvem is támadt visszahallgatni a többit. Atmo-folkblack, de valami nehezen megfejthető módon más, mint az ilyesmi lenni szokott. Amíg bogozzuk a szálakat, le is pörög az album.
Fleshwater – We're Not Here To Be Loved – A kétezres évek rég tűntek ennyire 2022-es színvonalúnak!
Fontaines D.C. – Skinty Fia – Gán iz dö déj, gán iz dö nojt! Az idei év ír menősége A sziget szellemei, a tavalyié a Fontaines D.C. albuma volt. Valaki post-punkot, más a kilencvenes évek alt-rockját emlegeti. Igazság van mindben, de ezt hallani kell. Annyi meglepetés és egyediség van benne, hogy nem lehet előre kiszámítani, mit fogunk kapni tőlük.
Forlesen – Black Terrain – Lefojtottság, hidegrázás, lassan építkező doom-varázslás. Streeeegaaaa, streeeegaaaaa!
Gonemage – Handheld Demise – Túl könnyű engem a chiptune blackkel berántani. Főleg, ha jó!
Gudsforladt – Friendship, Love and War – Napfényes black metal egyenesen Kaliforniából. A metálos enciklopédia szerint olyan témáik vannak, mint „communism, hate, death, legends”. Varg Vikernesnek ebből az egyvelegből csak egy béna videóblogra futotta, bezzeg a Gudsforladtnak!
Haavard – Haavard – Letisztultság, gyönyörködtetés. Pillangóként röppenünk a virágos réten, esetleg a mi kezünkben a lepkeháló, miközben önfeledt gyerekek vagyunk? Annyi a biztos, hogy a Haavardot hallgatva kedvet kapunk a nyálaskodásra!
Heilung – Drif – Hejehuja vigalom! Huj, huj, huj! Hörr, morr! Néha nagyon kell az ilyen is.
In The Woods… – Diversum – Ki tenne rá egy 2023-as listára még In The Woods...-t? Ki ne tenne?!
Jenny Hval – Classic Objects – Friss, tavaszi szellő ez a zene. A legdepressziósabbakat is életszeretetre ingerli! A The Practice Of Love-ot is szerettem, ezt sem tagadhatom meg.
Just Mustard – Heart Under – Katie Ball hangja is egy csoda. Zakatolunk a messzeségbe, majd szállunk az éterben. Időnként a kettőt egyszerre. Hogy micsoda?
Lustre – A Thirst for Summer Rain – Nagy szükség van mindig arra a nyári esőre. Ahogy a Lustre léleknyugtató zenéjére is.
Mai Mai Mai – Rimorso – Luxxy kecskeáldozás dizájntotemek árnyékában.
Mamaleek – Diner Coffee – Erről az experimentális entellektüelkedésről nem tudom, miért 2022-ben hallottam először, mindenesetre visszamenőleg is megdicsőültek a szememben. Meg fülemben. Ilyen lehet a Meztelen ebéd világában egy jót kávézni néhány írógép-rovarügynökkel.
Menace Ruine – Nekyia – Aki arra vágyik, hogy egy ijesztően vérvörös erdőben üldözze egy párka, annak egyrészt valami baja van, másrészt hallgasson Menace Ruine-t továbbra is!
Misþyrming – Með hamri – Szélörvény, északi jeges fuvallat. Van ereje, az biztos!
Mizmor & Thou – Myopia – Jól áll a black a funeral doomnak. A Thou-nak mondjuk amúgy is minden!
Monolithe – Kosmodrom – Van itt is minden, mi szem-szájnak ingere: földmélyi death, éjsötét doom, melódikus melodic, metálkodós metal. Hallgattatja magát.
Mournful Congregation – The Exuviae of Gods Part I – Egy valamirevaló funeral doom banda a 37 perces lemezt természetesen EP-nek nevezi, és rögtön hozzáteszi azt is, hogy Part I. Közel másfél órás albumok és félórás számok után egy kis pihenés. De a Part II után duplalemez jöjjön ám!
Muse – Will Of The People – Ki tenne rá egy 2023-as listára még Muse-t? Ki ne tenne?!
MWWB – The Harvest – Az énekesnő továbbra is jól áll az ilyen pszichedelikus súlyos doomkodásnak. Itt ráadásul nem is azt a tipikus doom énekesnőt halljuk. Annál jobb.
Porcupine Tree – Closure/Continuation – Tizenhárom év után végre egy új nagylemez a prog finomkodás nagymestereitől? Már váltjuk is jegyünket!
Psychonaut 4 – Scrapes From The Past – Természetesen a grúz black metal csapat korábban elszórtan kihozott, most válogatáslemezen közzétett számai is épp olyan csodálatosak, mint amelyek nagylemezen megjelentek. Ráadásul még Lifelover- és Silencer-feldolgozás is van köztük. A minőség garantált.
-S- – Dom, w którym mieszkał Waż – Valahol a Titkok Kamrája mélyén bolyongsz, Voldemort naplójából fenyegető lengyel mássalhangzók merednek rád. Aztán felbukkan a baziliszkusz, de vele sem értesz szót, lengyelül morog valamit. Hol van ilyenkor Dumbledore, hogy ötven pluszpontot adjon a Griffendélnek??
Sale Freux – Le Corbeau Clandestin – Rég nem szokásom albumokat letöltögetni, de a keserves black metal vinnyogást tökélyre fejlesztő francia Sale Freux albumával kivételt kellett tennem. Ezzel ezt a lemezt minősítem a lista leginkább underground cuccának, és máris újraindítom az amúgy tök ugyanolyan számokban utazó albumot, hátha a végére tényleg elkezdenek keselyűk körözni felettem.
Saor – Origins – Moonsorrow meets. Agalloch, vagy mi. Hangulat, folkblack, történelem. Hol sírjaink domborulnak, Saor-dalok benyomulnak.
Schacke – Apocalyptic Decadence – Perverz horrorshow valami félhomályos éjszakai klub mélyén.
Sigh – Shiki – Őszintén szólva az összes korábbi Sigh jobban tetszett, de azért ez még így is színvonal. De most már lehetne egy kicsit újra poposodni, keleties sodró zenebonát ide!!
Sneers – Tales for Violent Days – M. Greta Blaankart hangja már megint mi? A hideg kiráz.
Sun’s Signature – Sun’s Signature (EP) – Olyanok ezek a dalok, mintha egy Disney-rajzfilmhez íródtak volna, már látjuk is magunk előtt az erdei állatoknak éneklő Hófehérkét. De hát a Cocteau Twins egykori énekesnőjének, Elizabeth Frasernek ez is csodálatosan áll!
Sylvaine – Nova – A Sylvaine mintha egyre jobb lenne. Az Atoms Aligned is kellemes volt, a Nova még szebb, még fülbemászóbb. Rögtön egy kellemesen elandalító dallal nyit, aztán jön persze a szokott énekesnős blackgaze alcestkedés.
The Comet Is Coming – Hyper-Dimensional Expansion Beam – David Lynch-i őrülettel felturbózott astrojazz, vagy mi. Ha csak ezt a műfajbesorolást olvasnám, már akkor kedvem támadna felrakni a listára. Hiszek magamnak!
The Soft Pink Truth – Is It Going to Get Any Deeper Than This? – Kis kellemes chill, gondolnád, aztán mégis belegabalyodsz teljesen.
Venus Principle – Stand in your Light – Történetmesélős borzongatás a holland Dool módjára. Van benne kellő doom rock, kellő hetvenes évekbeli prog is. Tökéletes egyveleg.
Wet Leg – Wet Leg – Ugra-bugra énekesnős örömködés, ami amennyire kedves, annyira jól illene mondjuk Julia Ducournau (Nyers, Titán) testhorrorjaiba pörgető energialöketnek. Sláger sláger hátán!
White Ward – False Light – Az alagút végén ilyen black metal vár a fényben. Lágy szaxofon, megistenülés.
Wiegedood – There's Always Blood At The End of The Road – Az új Wiegedood is ledönt a lábadról. Aztán végigrángat pár száz kilométeren. Majd megrág és kiköp. Aztán kezdi elölről az egészet.
Worm – Bluenothing – Kellemesen csilingelő death/doom ez, lazán kiemelkedik az átlagból. Fusson, akinek nincs bora, ez a fekete zongora!
Zeal & Ardor – Zeal & Ardor – Nem hittem volna, hogy ez nem valami egynyári sláger lesz, aztán meg már hittem.
A mostani országgyűlési választás jól megmutatta, hogy nincs ma Magyarországon olyan erő, ami valódi értékeket képviselne. Mi, az Autodafé Crew mindig is távol tartottuk magunkat a politikától, ám sajnos most mégis lépnünk és tennünk kell. Ezennel megalapítjuk és bejegyeztetjük a Black Metal Pártot.
A Black Metal Párt definíciója, önjellemzése:
Ahogy az a politikában elfogadott, meg kell határozni a helyünket. Mi nem vagyunk sem jobb- sem baloldaliak, hisz a 66 példányos black metal kazettáknak van ugyanúgy jobb, mint baloldala. És mi mindkettőt ugyanolyan élvezettel hallgatjuk, ugye. Középen vagyunk horizontálisan, de vertikálisan hat láb mélyen. Pártkasszánk üres, bejövő pénzeket a hamarosan megjelenő Fanzine-ok eladásából remélünk. Programunk alapját a Vérmyapre Kommando Fihveurhr Attack című számának szövege szolgáltatja.
Célok:
Mindenki szabadon használhassa az arcfestést
Mindenféle vallási felekezet eltörlése, kivéve a Sátán Egyházát
Az előző pontból következően flashmob-szerű templomégetések
Kötelező éjféli erdőséták az általános iskolásoknak
A mainstream media felszámolása, helyette obskúrus, veszteséges magánkiadók létrehozása
666 ezer új munkahely az új hanglemezgyárakban
Fesztiválok eltörlése, kivéve az 1000 forint alatti belépőjegyes megmozdulásokat
Ezeken viszont kötelező részvétel minden 18 év felettinek, zenekaros pólóban, színpadnak háttal állva, karba tett kézzel
MP-t köztársasági elnöknek
A választások 88 évente lennének, az eddig négy éves ciklusok helyett
A temetőkben megfordítunk minden keresztet. Államunk címerében szereplő új nemzeti jelképünk a fordítottkeresztes-pók lesz.
A trve black metalról nem lehet majd beszélni – aki másként tesz, azt az azonnalkommentelő bíróság elé állíttatjuk.
Tudjuk, hogy nehéz feladat előtt állunk, de biztosak vagyunk benne, hogy a Szolidáris True Elitista mozgalom zászlaja alatt a Black Metal Párt hamarosan minden ember számára elérhető alternatívát és reményt adhat a reménytelenségben. Szavazzatok ránk négy év múlva, és legyen minden családban ezentúl BALCK METAL IST KREIG!
Mindig is zavart, hogy csak az élet perspektívájából dőlt el a nagy Varg Vikernes-Euronymous-csata? Bálványozod Deadet, de azért van, amit már te is túlzásnak tartasz? Volt már, hogy verejtékben úszva arra riadtál álmodból, hogy a Shiningra már popzeneként gondolsz? Akkor itt az ideje, hogy további gondolkozás helyett cselekedj, és önmagad pozitív színben feltüntetni próbálván végighazudj egy tesztet annak reményében, hogy a végén megoszthatod az egészet Facebookon!
1. Mit tennél, ha egy barátod azt mondaná a hátad mögött, hogy meg fog gyilkolni téged és az egészet videóra veszi?
a) Varg Vikernes lennék. b) Nem lennék Varg Vikernes. c) Nem lennék Varg Vikernes, de ebben a tesztben most mégis, mert ez így keményebben hangzik.
2. Volt már, hogy elgondolkodtál azon: a homoszexualitás és a kommunizmus menő, meghalni viszont nem az?
a) Igen, tehát akár Euronymous is lehetnék. b) Igen, tehát Euronymous semmiképpen sem lehetnék. c) My emotions so confused. My soul was seeking answers. No knife I let unused. So many questions I had to satisfy.
3. Meginnád magyar lányok vizeletét a cipőjükből?
a) Fúj, baszd meg. b) Nem, de Kvarforth sem, szóval igen. c) Melyik választ kell bejelöljem ahhoz, hogy én legyek Hellhammer?
4. Gondolkoztál már azon, hogy meleg legyél, mint Gaahl?
a) Majd pont kihozom egy ilyen tesztből, hogy olyan vagyok, mint Gaahl. b) Gondolkoztam, de arra jutottam, hogy nem leszek. c) Igen, sőt, nagyon örültem, amikor láttam, hogy a Sektemtum klipjében black metal warriorok paráználkodnak a mosdóban.
5. Milyen öregkort képzelsz magadnak?
a) Egy francia farmon fogok élni, és egyre rosszabb lemezeket adok majd ki, miközben az európai kultúra bukásán siránkozok. b) Semmilyet, halott leszek, mint Euronymous. c) Semmilyet, halott leszek, mint Dead.
6. Mit tennél, ha ez a teszt kihozná, hogy te vagy Dead?
a) Örülnék neki és megosztanám Facebookon. b) Nem örülnék neki, de azért megosztanám Facebookon. c) Én vagyok Dead.
Megoldás:
Ha idáig eljutottál, te vagy Varg Vikernes, mert csak ő képes ehhez hasonló baromságokkal tölteni a drága idejét. Biztos szeretsz is mindenféle felesleges kommenteket elhelyezni különböző oldalakon. Vigyázz, mert egy szép napon belőled is kiváló mémalapanyag lehet.
"Maguk ma már a kétszázadikak ezzel a hülyeséggel. Nem, esküszöm, hogy nem félek a Sziva Balázstól és nem is emigráltam, csupán szokásos húsvéti víkendemet töltöm a Bahamákon" - így reagált Gerendai Károly azon kérdésünkre, hogy ugyan miért nem nem elégszik meg végre a Sziget éppen aktuális bevételével, valamint hogy mi baja lett hirtelen a fesztivál bakancsos látogatóival.
"Folyamatosan szorongatom az Apeh-et, ez igaz, de hát menjenek el ők, ha ez nem tetszik nekik"
"Oké, az igaz, hogy a Magozott Fejbőr tagjai haragszanak rám, mióta lekevertem a koncertjüket a Fehér Karácsony című számuk közepén. Aláírom, hogy a Sziget is valóban nullszaldós minden évben, és hogy kaján és kajakon kívül többre nem nagyon futja egy évben. Na de hogy én a második vonalhoz tartoznék? Én, aki évről évre olyan rangos előadókat csábítok fővárosunkba, mint a Prodigy és a Hammerfall? Nekem fordítanának hátat jól öltözött hölgyek? Hiszen imádnak a negyvenes, egykori Depeche Mode-rajongó nőstények!" - fejtegette a legutóbb az emigrálásával fenyegetőző rocker-üzletember.
Bár Gerendai igyekszik cáfolni az értesüléseket, a sajtó már kész tényként kezeli távozását: a nemzeti rock zenekarokat tömörítő Frusztrált Antikommunisták Szövetsége (F.A.SZ.) például üdvözölte, hogy az Egészséges Népirtás koncertjét tönkretevő white metalos végre beszünteti "a szokásos nyári füvezős-buzulós hazaárulást", egyben közölte: Gerendai vihetné magával Gerát is, aki "kurva szarul focizik és a Szamárköhögésben is csak egy nyomorult mellékszerepet kapott". ByeAlex menedzsere viszont közleményben ítélte el a bejelentést: mint mondta, Alex teljesen maga alatt van, mióta tudja, hogy így mégsem fogja megkapni a neki ígért külön sátrat, ahol kényelmesen elférhet a hatalmas arcával és az amúgy érthetetlen módon folyamatosan emlegetett egyedi sapkájával. Mint a menedzser hozzátette: Alex is kifejezné sajnálatát, de sajnos húsvéthétfőn sosem ad interjút, hanem templomban gondolkozik az élet értelmén, illetve lelocsolja kedvesét a szokásos napi nyálzuhatagával.
Gerendai viszont annyit elárult nekünk, hogy bár eredetileg nem fontolgatta az emigrációt, de most, hogy az a művész-dalszövegíró, aki névtelenségének köszönhetően az egyedüli volt, aki sosem kapott fellépéséért gázsit, visszamondta szigetes jelenését, már úgy döntött, hogy mégis kinn marad az Ibériai-félszigeten, és pénzmosogatásból fog élni.
Oliver Side For the musicians who might feel concerned: what kind of Metal would you NEVER want to see associated with Adversum? Kim Sølve Power Metal. With dragons and swords and shit. Grindcore. Viking Metal. Or anything that has lost the sparkle in its eyes. Come to think of it I think most Metal is wrong for Adversum, just like all genres in general are wrong for us. It would be wrong to make some categorization about what to sign and what not to sign. In these times however, it is necessary to have a certain musical profile. But I prefer this profile to transcend easy categorizations.
Zajlik éppen a Metalfest, így stábunk nagy része is Csillebércen tartózkodik, hogy sorsfordító élményekkel legyen gazdagabb, és 30 év múlva nosztalgikusan emlékezzen vissza a Korpiklaani zsigerig ható zeneiségére, akárcsak ma teszik ezt néhányan pl a Piramis nevezetű CSODÁval. Fotóriporterünk lelkére kötöttük, hogy ki ne hagyja a Sabatonnal való sétahajókázást a Dunán, így igérhetjük olvasó(i)nknak, hogy nemsokára egy komplett útinaplóval fogunk jelentkezni, egy atmoszférikus kis beszámolóval a svéd betyárok ivási, csajozási és háborúskodási szokásairól. Ehhez kapcsolódó hír még, hogy a Sabaton következő albuma már a frissen létrejött norvég Adversum kiadónál fog megjelenni, amit mint tudjuk Kim Sølve (TKDS - Trine + Kim Design Studio, Unreality art project, Swarms) kvltfigurának köszönhetünk. Ugyan hallhattunk arról, hogy első két kiadványként a Yurei (avantgarde lebegés) és a Delirium Bound (megfeketedett cséplőmetal) új albumait fogja jegyezni az Adversum, de a hirtelen adódott lehetőséggel Kim is élni kíván. Ahogy elmondta: "One day everybody has to face his life and his aims. I mean when you have to make a change and choose between avantgarde and money. I'm not a child already, I have to consider myself a responsible grown-up and think about the futur of my family. There's no money in experimental music so I had to find a new way" És igen, pár nap és mi is érkezünk az Amon Amarth- és Hammerfall-koncertbeszámolóval. Legyetek izgatottak!
Elmondom nektek mi a búbánatot lehet csinálni péntek este, mikor minden szar és elfuserált: hagyni a nőket a picsába és kicsit magunkba tekinteni! Megismerkedni a testünkkel, finoman bekenegetni minden szőrös testfelületet mandulás testápolóval, masszírozgatni harántiránt a belső combunkat. Kellemes háttérzeneként Elton John 1990-es londoni koncertfelvétele szóljon és kezdjünk el kissé magasabb hangon beszélni a farkunkhoz, miközben a Kandúrkák magazint lapozgatjuk.
Ha mindennel kész vagyunk, irány a Metallica koncert!
Kissé neveletlen,de nevelhető kutya.Valószínű,hogy előző gazdái nem foglalkoztak vele kellőképp,mert kapkod,ugrál,ám határozott fellépéssel zöld ágra lehet vergődni vele.Egyéb iránt kedves és megalázkodó .
A doom/death szcéna úttörőinél már megszokhattuk, hogy a viszontagságos évek súlyai alatt meggyengülve próbáltak finomodni, egyszerűsíteni, szomorúnak maradni ijesztegetés nélkül. Hogy emiatt örömködünk vagy a zsilettpengéért nyúlunk, az már egyéntől függ, viszont a szövegvilág és albumcímek egyre szembeötlőbb furcsaságai mellett már nem mehetünk el szó nélkül. Azt még tűrtük volna, hogy Sherlock Holmes-ék elsőként rántsák le a leplet a csúnya-gonosz vallások sokaságáról, és azon sem csodálkoztunk aztán, hogy Katatonia-ék az Alkonyat szerzője elől perelték el a sorozat következő részének címét. Az Anathema viszont még ennél is tovább ment, hiszen a Guns'n'Roses-szal versengő "ki képes tovább művészkedni egy zseniálisnak nevezett parasztvakításon"-hozzáállást sutba vágva ők is az új album kiadásának finisébe értek. Noha még nem tudjuk, milyen lett (de azt igen, hogy a Hammer-ben U.N. 9 ponttal fogja bírálni), a címen már elmerenghetünk egy kicsit. Az állítólag Auld Lang Syne-dal által inspirált Itt vagyunk mert itt vagyunk-cím sok zenész kedvelt indokait felidézhetik, mind feloszlás, mind dallamosodás vagy akármi más kapcsán, de itt ugye nem erről van szó. A dallal az I. világháború során próbálták ösztönözni a katonákat, de be kell látnunk, hogy Cavanagh segédletével mennyivel egyszerűbb is lett volna ez, gondoljunk csak a végtagjaitól frissen megszabadult Jim-re, aki vért hányva érdeklődik felettesétől, hogy ugyan ezt miért is kell, aki nyugodt hangon közli vele: "meg kell halnunk, mert meg kell halnunk". Na ezt ugyan nem kívánjuk a művész uraktól, de azért valamit most már kezdhetnének magukkal.
Több oldalról is lehetne ezt támadni-védeni, de igazából felesleges kommentálni, hogy miért a hét vicce pályázat nyertese az alábbi kis szösszenet. Egy kérdés marad csak: az vltratrve embernek lehet-e számítógépe és hozzá internet hozzáférése? Fogós, ravasz ez.
A bejegyzés elején elkezdett gondolatmenetemet folytatva: én őszintén remélem, hogy a norvég black metal színtér soha nem jut el újra a 90-es évek népszerűségi szintjére. Közhely, de a black metal jellemzőiből adódóan underground műfaj, hosszú távon képtelen elviselni a napfényt. Időnként megpróbálkozik egy-egy zenekar, hogy kimerészkedjen a sötét, nyirkos barlangokból a fénybe: na, olyankor jönnek létre az olyan életképtelen mutációk, mint a Dimmu Borgir, az Immortal vagy a Cradle of Filth (pedig ők aztán hajdanán életerős szervezetek voltak).
Hangozzék bármily furcsán is a következő kijelentés, de a black metal maradjon csak meg a szűk elit, a tudásvágytól, az erősödni vágyástól buzgó kevesek zenéjének.
Az alábbi kép a blekkmetál pár érdekes összefüggésére mutat rá. Egyrészt: a blekkerek imádják a PR-t (megőrülnek bármilyen 90-es évek eleji norvég legendáért s az Andersen-i stílusban fogant promóciós szövegekért), a csúnyácskánál egy árnyalatnyival vonzóbb külsejű nőket, akik persze rendre elnyomják őket, s alkalmazkodni kizárólag a Headbanger-katalógushoz képesek. Pár dolog viszont hibádzik. Mit keres egy blekker egy felsőoktatási intézményben, hol marad a sör az egyik, a villámhárító pedig a másik kezéből, s miért nem ékesíti pofázatát valami fantáziadús corpsepaint?
Itt a tavasz, dagad a terasz
Kiülünk a verandára
Rágyújtunk egy blackmetalra!
Vége az ínséges időknek, eljött az új Ady Endrék és Esterházyk ideje. Legújabb válogatásunkban két olyan mű, sőt Mű, fog szerepelni amik kétséget sem hagynak affelől, hogy az emberiség végérvényesen halálra ítéltetett. Hangzatos szavak ezek, de higgyétek el, pár sor elolvasása után a menekülést fogjátok választani egy kies erdőbe, ahol nincs net és ember sem nagyon.
Az első Csoda, egy blackmetalhoz (műfajhoz?) írt örömóda, rendkívül igényes rímpárokkal és hihetetlenül finom hangulatfokozó elemekkel:
Black Metal
Ó Black Metal, Ó Black metal!
Adj nekem hitet, és vad felejtést!
Dühöd és ridegséged kiontja belőlem a kesergést,
Kegyetlen gyűlölet lesz bánatomból, és elhal minden remény.
Lelki pofonokat kapok egyfolytában,
Fojtogató a csend ez az én magányom…
Van pengém, hull sötétvörös bánatom,
A földre cseppennek, ők fekete rózsáim,
Nincs ebben semmi károm… Csak a halandó fájdalom.
Ó Black Metal! Te hűvös telihold vagy számomra az éjszakában!
Hagy kövesselek téged, mutasd utam a megnyugvásban!
Lehajtott fejjel megyek feléd, hoztam neked ajándékot,
Fogadd mély tisztelettel,
Benne van könnyes, keserves, véres, fekete virágom…
Halálos ízű mély seb tátong szívemen,
Mint akit egy éles karddal kínozva kínoztak meg.
Nincsen napsütés, nincsen kikelet, nincs már szerelem,
A gyűlöletem és fájdalmam beborítja az egész eget.
Ó Black Metal! Tépd ki a kardot szívemből!
Önts belém kegyetlen, marcangoló haragot, hogy a szívem
begyógyuljon bűzös lehelletedtől!
Nem kell már napsütés, legyen testvérem az éjszaka,
Nem kell a szerelem, mert az csak időpazarlás, és már untat.
Férgek… Mind Férgek Vagytok!
Koporsómban (már meghaltam), csak zabáltok!
Addig, addig egyetek amíg csak egy morzsát láttok!
Voltak víg szempárok, azt is felfaltátok!
Ó Black Metal! Védelmezzél kérlek!
Ne hagyd hogy az emberek, és tudatlanságuk megőrjítsen engem!
Hű társad leszek az örökkévalóságban,
És gyűlöletes fájdalmunkat ordítjuk majd eggyütt a végetelen éjszakában.
A másik egy megjelent könyv fülszövege. Rafinált névválasztása a főhősöknek egy rendkívül tehetséges és zseniális írót sejtet a Mű mögött:
Vlagyimir Szpektr - Ennyi nem elég (Gabó kiadó, 2003, 206 oldal)
Az Ennyi nem elég! egy fiatal orosz yuppie naplója, aki egy saját reklámcéget vezet Moszkvában. Az élete olyan, amilyen: hivatalos tárgyalások, aggódó szülők, hétvégék a feleséggel, másnapos ébredések különféle szeretőknél, kokain az egyetlen szerelemmel, egzotikus és kevésbé egzotikus külföldi utazások, és így tovább – a tipikus körülmények tipikus hőse. Természetesen rendszeresen végigjárja a divatos moszkvai éjszakai klubokat, ruházata kizárólag Dolce&Gabbana, Gucci és Prada, és közben különféle kábítószerekkel stimulálja magát. Mindezek alapján arra számíthatnánk, hogy Moszkva éjszakai életébe, a beau monde-ba kapunk bepillantást. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Marduk, „korunk hőse” felesleges embernek érzi magát. A feleségét gyűlöli, a családja idegen számára, szeretője Burzum közel áll ugyan hozzá, de a végső döntést, hogy elhagyja családját a lányért, nem képes meghozni. Így aztán, kívülről szemlélve egy egoista lesz belőle, aki kizárólag önmagáért él a kilencvenes évek végének Moszkvájában.
Vlagyimir Szpektr (igazi vezetékneve Modebadze) 1970-ben született Moszkvában. Az egyetem befejezése után a reklámszakmában dolgozott, majd kortárs orosz művészek alkotásait értékesítette külföldön. Néhány évig élt Franciaországban.
"Hosszú betegség után, életének 76. évében pénteken, Budapesten elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa - számolt be a Népszabadság Online. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott. Popper Péter számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében."
Intenzevebbé vált az izlandi vulkánkitörés, amelynek következtében hat kilométer magas vulkáni hamufelhő alakult ki a légkörben, megbénítva Észak- és Nyugat-Európában a légi közlekedést - közölte csütörtökön egy szakértő.
Ugyan voltak egypáran a '90-es években, akik megpróbálták zenei körítéssel is hangsúlyozni magánéleti frusztrációikat , ám az igazi elit arcok már akkor is tudták, hogy sznob felnőttzenét játszani és mégis gonosznak maradni igenis lehetséges! Vannak viszont, akik későn kapcsoltak, ennek a hatását érezhetjük most felerősítve, hiszen elfüstölni Európát azért eléggé sátáni teljesítmény. Hail to Sólstafir!
A dolog úgy fest, hogy picit tanítanunk kell az ifjúságot, mert ha nem lépünk időben, elkanászosodnak és annak bizony semmi jó vége nem lesz. A rendkívül népszerű és émelyítő szakitshabirsz.blog.hu-n tűnt fel egy írás, amiben a széttört szívű pici lány elbúsongja világfájdalmát, kiemelve, hogy "Nagy blekkmetálos volt, külsőre igen, belül meg egy duzzogó ötéves szintjén megrekedt lény. És hogy ezt az énjét leküzdje, felvette a mesterséges black metal stílust, és húú de nagyon menő volt. Kitalálta, h úgy akar öngyikos lenni, h kimegy éjfélkor egy temetőbe, pentagrammot rajzol a falra, és felakaszt egy macskát aztán megöli magát. Felőlem tegye, csak a macskát ne bántsa. Meg részegen felvagdosta a karját, látszottak is a hegek." Mármint a fiúja, a szívszerelme, az élete virága.
Kedves Tinilány!
A fojtogatós szex jobb lenne? Vagy ha partiba vágna egy Gn’R tribute koncert alatt? A blackmetal nem gyerekjáték, bár kétségtelen, hogy korán kell elkezdeni. Te viszont nem tudod értékelni az Igazi Férfiszív kinyilatkoztatásait irányodba, hisz meg vagy róla győződve, hogy csak pózolásból tenne ilyet a Te Rómeód. Lefogadom azon is felháborodtál, bár nem írtad le, hogy az iwiwes adatlapján Varg a beceneve és a magunkról rovatban ’téli, erdőben való sétálás és sátizás’ is szerepel. Hidd el, ezek nem felszínes dolgok, hanem őszinte érzések, amit egy magadfajta tizenévesnek nem szánni, hanem csodálni kellene.
De lássuk sorban a tévedéseidet:
- Egy alap bm arc éjfél előtt nem mozdul ki otthonról (barlang)
- A temető a legjobb hely egy kis elmélyülésre, kikapcsolódásra a hétköznapi gondok-bajokból. Háborítatlan és finom illatokkal terhes a légkör.
- Itt némi füllentést érzek ki szavaidból, miszerint pentagrammázna a falakra, hisz sötétben egy temetőben kurvára nincs világítás tehát egy pálcikaembert se igen tudna lerajzolni sehova. Másrészt milyen falra? Síratófalra?
- Emiatt lenne öngyi mert kirándul egyet az éjszaka közepén? Jajj ugyan már. Gondolom egyszer sem kért számon téged azért mert a barijaiddal bebaszcsizva üvegeztetek. Na ugye.
- A macskáról nem írtad le milyen színű. Innentől kezdve megkérdőjelezhető az állításod az akasztással kapcsolatban.
- Részegen ki ne csinálni oktondiságokat, lásd magatokat az üvegezéssel. Persze az semmit nem jelent neked nyilván, hogy a beceneved véste a karjába. Édesistenem, tényleg ennyire zavar, hogy Iboját karcolt véletlenül?
Összefoglalva, a buta picsaságot hanyagolni kellene, felnőni szép lassan és a vádaskodás és szennyes kiteregetés helyett inkább odaadóan szeretned az Uradat. Hidd el, lesz még nagyobb szívás is az életben, mint a blackmetal.
Nem csak a blekkmetál, bizony a tress sem igazán jó már másra, minthogy szánakozva röhögjön rajt az ember. A Gitár Magazin újságírója, Varga Gábor sem gondolja ezt másképp, így az újság legfrissebb számának Five Finger Death Punch-interjúban nem átallotta helytelenül leírni pár régi legenda nevét. Hogy mások szerint a műfaj nem a szellemi toprongyok zenéje és a retróhullám sem marhaság, valamint a kiöregedett legendák vergődései, újjálalakulásai sem megmosolyogtatóak egy csöppet sem? Nos, talán nekik is idejük lenne rájönniük, hogy: Thrash till death is dead!Let the modern metal flow!
Az értelmiségi körökben népszerű amazon-az-őserdőből metal Madder Mortem-mel már megjelent nem is olyan régen ezen a felületen egy interjú, amit 1 kolléga a sok közül készített a legszebb korban lévő Agnetével. Mivel abból a humoros és sokrétű kérdezz-felelek-ből mindent megtudhatott az érdeklődő a bandáról, így nem is pazarolnám a helyet bemutatásra, inkább jöjjön a fantasztikus örömhír:
A Madder Mortem fellép a Brutal Assault-on!
Viszont ennyi még kevés, hogy a hosszú ideje éheztetett hűséges Autodafé-olvasóknak elegendő anyagot szolgáltassunk, úgyhogy következzenek szofisztikált reflexióim a sátorban gangbangelésről. Például itt ez az extrém metal-aszalás, ahol, mint azt az elitista metalosok tudják, fellép oly sok nívós zenei produktum, na meg a Gorgoroth. Viszont azért érdemes körülnézni, melyik zenei portál mit ajánl, hiszen mire is mennénk mi, egyéniségek az irányítás, a bátorító noszogatások nélkül. Van például, aki hű marad saját zenei ízléséhez, és tudósít az általa kedvelt underground fesztiválról, de persze olyan is akad, aki igyekszik naprakész hírekkel szolgálni a tegnapelőtt megalakult Circle the pit bandáról, aztán jön a VOLT-os beszámolóval, Mansonnal, Limp Bizkittel meg könnyes nosztalgiával. És ugyan ki ne szeretne bőséges háttéranyagot kapni a Fezen-fesztiválozók táplálkozási és szemüvegvásárlási szokásairól?
Na és itt vagyunk mi, akik említhetünk bármilyen fesztivált, mindenki tudja hiszen, hogy egy-két év múlva előrukkolunk a nagyszabású Autodafé-táborral, Paracoccidioidomicosisproctitisarcomucosis-szal, Bohren und der Club of Gore-ral, Postás Józsival, Darkthrone-nal és persze az MC Hawer és a Tekknő-vel. We're rock you to hell... and black again!
Már korábban hírt adtunk róla, hogy májusban újabb farkasfalka lepi el fővárosunkat, csak ezúttal a norvég fjordok helyett a füves amerikai sztyeppékről érkeznek a jóságos black metal harcosok. Azóta viszont fény derült a fénybe térő előzenekar kilétére, amely nem más, mint a magyar Dalriada, a rural post-rock to historical trance muzsikával oly sok földszívet megdobogtató A Hold és az Éjlélek. A hozzánk hasonló nem evilági lelkek annál inkább örülhetnek, hiszen Ágiék olyan ritkán játszanak Magyarországon, mint a Drugzone külföldön, és habár Daemoni vélekedések szerint nem lehet sem hinni, sem bízni a honi zenekarok határon túli sikerében, bizony Nightspirit-ék befutott star-oknak számítanak hetedhéthatáron túl, még ha hírös magyar világban csak a beavatott fülek szerelmetes nyugtató-adagja lehet Ági és Mihály zenéje. A nemrégiben Ősforrás címmel újabb nótacsokorral jelentkező duó fellépése az új hangszer (morin khuur - egyenesen Szondi két apródjának kezéből) miatt is érdeklődésre tarthat számot, na meg az sem elhanyagolandó kérdés, vajon nekik, vagy a főzenekarnak sikerül-e több Save the planet - feliratú pólót eladni a majdan felbukkanó szarvaslelkeknek. Izgatottan várjuk.
És mélyen tisztelt kt olvasónknak külön figyelmébe ajánljuk a nyitóbanda kilétét - csak megéri most már időleges búcsút inteni a ködös Albionnak, ugye?
Ugyan a politizálástól igyekszünk távolmaradni, mégis úgy érzem, képtelenség szó nélkül elmenni a következő felfedezés mellett. Egyik este, miközben gyermekemmel arra készültünk, hogy átnézzük a Toldiról tanultakat, a könyvek között kutakodva egyszer csak megpillantottam ének-zene könyvét. Mint zeneszerető ember, rögtön felcsillant a szemem - többen szúrós szemmel nézhetnek most, hisz az igazán értékes blekkerek imádott stílusukon kívül mást nemigen hallgathatnak, de megnyugtatásukra: mivel klasszikus és népzenei motívumok számtalan kemény horda muzsikájában is előfordulnak és itt nem a Dimmu Borgirra vagy a Korpiklaanira gondolok, ez talán még belefér.
Szóval lapozgatok jókedvűen, fel-felseljik pár régi emlék, Tavaszi szél vizet áraszt, stb., majd egy váratlan pillanatban hirtelen arcomra fagy a mosoly. Általában csinos női mellsők és hátsók szkennelésekor szokott üzemzavart okozni a retinára vetítő projektor, most egy egészen más látvány okozott hasonlóan sokkoló hatást. Mégpedig ez:
Igen, jó, ha tudjuk, hogy a Jóska, levelet hozott a posta és a Bye-bye, lány is részét képezik a felnövekvő generáció nemzeti tantervének. És ez még csak a kezdet, továbblapozva ökölbe szorult kézzel vettem tudomásul, hogy olyan dalok tűnnek fel a népdalok és kantáták között, mint a Fresh-féle Funky baby, sőt, a Hooligans-féle Királylány.
Valahol megértem, hogy úgy gondolják ott fölül a nagyok, egy-egy modern pop- vagy mulatós sláger a hagyományos anyagba csempészésével elérhető, hogy a gyerekek megszeressék az énekórákat, s talán fogékonyabbá válnak a minőségi oktatás tárgyát képező gregorián himnuszok vagy zsoltárszimfóniák tanulmányozása iránt is, de azt már egészen felháborítónak tartom, hogy ha már egyszer nyitunk, a metálzene ajtaja ez esetben is hét lakattal zárva marad. Kérdem én, hol van egy, az életre bölcsen nevelő Háború lesz vagy a Hidegvér? Esetleg az egészséges(?) hazaszeretetről szóló Végzet utolér dalai? És a Sátán kutyája vagy A metál ördöge? Azt mondom, szeretett stílusunk bármennyire is éppen hogy az összefogás ellen kéne, hogy szóljon, akit ugyanúgy dühít a dolog, mint engem, írja már alá ezt a petíciót.
Horst Trippert:
Paudits Béla köré nem akartok egy black metal zenekart szervezni? (2010.04.09. 00:08)Feszt a lelke mindennek
Gábor:
NEHÉZ IDŐKET ÉLÜNK KEDVES BARÁTAIM AZOKAT AZ ÉVEKET TIPORJUK UGYANIS MELLYEK ALATT...
DE HA UGY O... (2010.04.08. 21:41)Kárpátia - Idők szava (2008)
szomorúnak maradni ijesztegetés nélkül. Hogy emiatt örömködünk vagy a zsilettpengéért nyúlunk, az már egyéntől függ, viszont a szövegvilág és albumcímek egyre szembeötlőbb furcsaságai mellett már nem mehetünk el szó nélkül. Azt még tűrtük volna, hogy Sherlock Holmes-ék elsőként rántsák le a leplet a csúnya-gonosz vallások sokaságáról, és azon sem csodálkoztunk aztán, hogy Katatonia-ék az Alkonyat szerzője elől perelték el a sorozat következő részének címét. Az Anathema viszont még ennél is tovább ment, hiszen a Guns'n'Roses-szal versengő "ki képes tovább művészkedni egy zseniálisnak nevezett parasztvakításon"-hozzáállást sutba vágva ők is az új album kiadásának finisébe értek. Noha még nem tudjuk, milyen lett (de azt igen, hogy a Hammer-ben U.N. 9 ponttal fogja bírálni), a címen már elmerenghetünk egy kicsit. Az állítólag Auld Lang Syne-dal által inspirált Itt vagyunk mert itt vagyunk-cím sok zenész kedvelt indokait felidézhetik, mind feloszlás, mind dallamosodás vagy akármi más kapcsán, de itt ugye nem erről van szó. A dallal az I. világháború során próbálták ösztönözni a katonákat, de be kell látnunk, hogy Cavanagh segédletével mennyivel egyszerűbb is lett volna ez, gondoljunk csak a végtagjaitól frissen megszabadult Jim-re, aki vért hányva érdeklődik felettesétől, hogy ugyan ezt miért is kell, aki nyugodt hangon közli vele: "meg kell halnunk, mert meg kell halnunk". Na ezt ugyan nem kívánjuk a művész uraktól, de azért valamit most már kezdhetnének magukkal.
És mélyen tisztelt kt olvasónknak külön figyelmébe ajánljuk a nyitóbanda kilétét - csak megéri most már időleges búcsút inteni a ködös Albionnak, ugye?
